Úgy látszik, a sztár a Spider-Man Noire után rákapott a tévés szerepekre, és a legendás sorozatban szeretne szerepelni.
Nicolas Cage lehet a True Detective ötödik évadának főszereplője, ugyanis a Variety szerint a sztár épp az HBO-val tárgyal a szerepvállalásról – bár a médiacég nem akarta kommentálni a lap kérdéseit.
A készítők egyelőre szigorúan titkolják a részleteket, de annyi már ismert, hogy az új évad a New York-i Jamaica Bay környékén játszódik majd. Cage ezzel csatlakozna ahhoz az impozáns színészsorhoz, akik korábban a sorozat élére álltak: Matthew McConaughey, Woody Harrelson, Colin Farrell, Rachel McAdams, Mahershala Ali és Jodie Foster mind főszerepet kaptak egy-egy évadban. Közülük Harrelson, McConaughey, Ali és Foster Emmy-jelölést is kaptak, Foster pedig meg is nyerte a díjat egy Golden Globe mellett.
Amennyiben a felek megállapodnak, ez lesz a történelmi második alkalom, hogy Nic Cage tévés szerepet vállal. 2024-ben derült ki, hogy ő alakítja majd a Spider-Man Noire főhősét az MGM+ és az Amazon Prime Video közös élőszereplős produkciójában, amely 2026-ban kerül bemutatásra.
Cage generációjának egyik legelismertebb színésze: a Las Vegas, végállomás főszerepéért Oscar-díjat kapott, az Adaptáció című filmben nyújtott alakításáért pedig szintén jelölték a díjra. Ikonikussá vált többek között a Holdkórosok, az Arizona ördöge, a Fegyencjárat, a Tolvajtempó, a Nemzet aranya és a Szellemlovas filmekben is. Az utóbbi években olyan produkciókban láthattuk, mint a Pig, a Longlegs, a The Unbearable Weight of Massive Talent, a Dream Scenario vagy a Renfield.

A True Detective ötödik évadát 2024 februárjában rendelte be az HBO, miután a negyedik, Night Country alcímet viselő évad hatalmas sikert aratott: több mint 12,7 millió nézőt vonzott különböző platformokon. Az új szezont ismét Issa López írja és vezeti showrunnerként az HBO-val kötött átfogó megállapodása keretében.