A színésznő azt mondta, csalódott, mert biztos volt benne, hogy siker vár a produkcióra, de szerinte az emberek inkább Izrael ellen szólaltak fel.
Gal Gadot izraeli színésznő szerint politikai nyomás is közrejátszott abban, hogy a Disney élőszereplős Hófehérke feldolgozása megbukott a mozikban. Az alkotásban Rachel Zeglerrel együtt szereplő Gadot a The A Talks című izraeli interjúműsorban beszélt a filmről, amely végül becslések szerint 115 millió dolláros (mintegy 38 milliárd forint) veszteséget termelt a stúdiónak – írja a Deadline.
„Először is el kell mondanom, hogy nagyon élveztem ennek a filmnek a forgatását” – kezdett mesélni Gadot héberül, és amikor arról kérdezték, milyen volt Zeglerrel együtt dolgozni, aki nyíltan palesztinpárti, azt válaszolta, hogy még vele is élvezte a közös munkát, mert sokat nevettek, beszélgettek. Majd hozzátette: „Biztos voltam benne, hogy ez a film hatalmas siker lesz.“
A színésznő azonban úgy látja, a palesztin-izraeli konfliktus – amiről a témával foglalkozó ENSZ Különbizottság, az Amnesty International és az Orvosok Határok Nélkül is megállapította, hogy Izrael népirtást követ el – és annak hollywoodi visszhangja rányomta a bélyegét a film fogadtatására: „Aztán jött október 7., és ahogy más iparágakban, úgy Hollywoodban is óriási a nyomás a hírességeken, hogy felszólaljanak Izrael ellen. Én mindig igyekszem elmagyarázni és kontextusba helyezni, hogy mi történik, mi a valóság itt, de a végén mindenki maga dönt. Csalódott voltam, hogy a filmre ez ekkora hatással volt, és ezért szerepelt rosszul a mozikban.“
Gal Gadot – aki egy pillanatra se gondolkodott volna el azon, hogy talán azért lett ekkora bukás a film, mert senki nem akart egy Hófehérke élőszereplős változatot, vagy mert netán a végeredmény nem lett túl jó – egyébként maga is szolgált az izraeli hadseregben, és már korábban is érték támadások emiatt: 2017-ben Libanon például betiltotta a Wonder Woman bemutatását az országban, mert Gadot részt vett a 2006-os izraeli–libanoni háborúban.

A színésznő szerint mindezek ellenére a forgatás örömteli élmény maradt számára, de úgy véli, a politikai környezet és a közéleti elvárások nagyban hozzájárultak a film kudarcához. „A végén persze mindenki maga dönt, hogy mit gondol, de engem elszomorít, hogy a Hófehérke ekkora mértékben megsínylette ezt a helyzetet“ – mondta, aki viszont azt nem kommentálta, hogy mit is gondol arról, hogy az elmúlt hónapokban konkrétan mémetizálódotak karrierjének meghatározó szerepei egyetlen egy videóban, ami arra próbál rámutatni, hogy Gadot nem túl jó színésznő. Mutatjuk is:
@m1dd7 she's my inspiration #galgadot #acting ♬ som original - m1dd02