Gyors egymásutánban három sztárpár is összejönni látszik, de kik is pontosan?
Liam Neeson és Pamela Anderson
Érkezik az új Csupasz pisztoly-film, ezúttal Liam Neeson főszereplésével, és úgy tűnik, a sztárra a forgatás közben a szerelem is rátalált. A film promóciós turnéja alatt ugyanis rendszeresen együtt mutatkoztak a film másik főszereplőjével, Pamela Andersonnal, a képek alapján pedig több lehet köztük, mint szimpla kollegiális viszony.
A 73 éves színész kedden egy beszélgetős műsorban beszélt kettejük kapcsolatáról. „Pamelával ezelőtt még nem találkoztam” – magyarázta Neeson. „A forgatáson találkoztunk, és rájöttünk, hogy remekül megértjük egymást – mint két színész. És akkor azt gondoltuk: »Ó, ez nagyon jó. Ne bolygassuk ezt meg, hagyjuk, hogy természetesen alakuljon.« És így is tettünk.” Hivatalos válasz tehát nincs, de nem is kell, a lényeg, hogy tényleg nagyon aranyosan néznek ki együtt.
Tom Cruise és Ana de Armas
Múlt hétvégén szpottolta a TMZ, hogy Neeson mellett egy másik akciófilm-sztár is összeszűrte a levet egy nála fiatalabb színésznővel, itt konkrétan Tom Cruise-ról és Ana de Armasról van szó. A Ballerina főszereplője régebben Ben Affleckkel is randizott, ezúttal azonban a Mission Impossible-filmek legendájával kapták lencsevégre, először az Oasis visszatérő turnéján, majd a tegnapi nap folyamán már kézen fogva látták őket Amerikában. Gyanús!
Justin Trudeau és Katy Perry
Talán itt van a legkevesebb információnk a két fél kapcsolatáról, de egy biztos, a frissen szingli Katy Perry és a volt kanadai miniszterelnök hétfőn Montréalban elmentek kutyát sétáltatni, majd beültek egy közeli étterembe, ahol megvacsoráztak, és megittak pár koktélt. Perry kevesebb, mint egy hónapja jelentette be, hogy vége a majdnem tíz évig tartó kapcsolatának Orlando Bloommal, akivel jegyben is jártak. Egy vacsora még nem jelent semmit, de érdemes lesz szemmel tartani őket.