tegnap 2025.7.11 8:35
Olvasási idő 0:37
Szécsi Krisztián

Rekordáron árverezték el a világ első Birkin-táskáját

DIVAT BIRKIN-TÁSKA JANE BIRKIN

Az emblematikus kiegészítő forintra átváltva tízszámjegyű összegen kelt el.

Csütörtökön Párizsban, a Sotheby’s aukcióján elárverezték az eredeti Birkin-táskát, amelyet 1984-ben az Hermès divatház akkori vezetője, Jean-Louis Dumas készített Jane Birkin számára – írja a New York Post. A táska egy legendás találkozón született, miután a két fél véletlenül egymás mellett ült egy repülőgépen, és a beszélgetésük nyomán kelt életre a híres kiegészítő, ami azóta a divatvilág egyik legexkluzívabb darabjává vált.

A táskát 7 millió euróért (több mint 2,7 milliárd forintért) vihette haza vásárlója, aki névtelen maradt. Az aukciós ár mellett pluszdíjakat is felszámítottak, így a végösszeg 8,58 millió euró (3,4 milliárd forint) lett, ezzel ez lett minden idők legdrágábban elárverezett táskája, megelőzve egy korábbi krokodilbőrből készült Birkin-táskát, amely 2022-ben 450 ezer dollárért (körülbelül 150 millió forintért) kelt el.

birkin divat birkin-taska aukcio
Kép a párizsi aukcióról július 10-én. Forrás Julien Hekimian/Getty Images

Bár Jane Birkin híresen nem kímélte táskáját, a Sotheby’s kurátora, Lucia Savi úgy véli, hogy a táska használatból eredő kopása csak növeli annak értékét. A szakértő az aukció előtt úgy fogalmazott, hogy a táska új tulajdonosa „egy darab történelmet” vásárol.