Nápoly nem akar tetszelegni, nem tukmálja magát az utazóra, nem szégyenkezik semmi miatt és – finoman szólva – nem ragaszkodik a hagyományos értelemben vett rendhez és tisztasághoz. Zajos, koszos, életszagú, itt-ott ijesztő, de épp ez adja a varázsát.
Kétszer jártam a dél-olasz dolce vita központjában, mégis újra és újra visszamennék. Mindkét alkalommal úgy éreztem ugyanis, hogy van még dolgom ebben a pulzáló, sajátos temperamentumú miliőben. A Vezúv közelsége miatt a nápolyiak az „élj a mának”-elv szerint működnek, és ez városszerte szinte mindenhol tetten érhető. Sokan mondják, hogy Nápolyt az ember vagy utálja, vagy imádja, köztes állapot nincs – és valóban, ez a végletek helye. Az alábbiakban olyan érdekes látnivalókat hozok, amik méltón reprezentálják ezt a furcsa, mégis minden négyzetcentijében lenyűgöző várost, és jól kiegészíthetik a klasszikus turistás útvonalat.
A halál kultusza
Nápolyban a halál korántsem tabutéma, és ennek több helyszínen is tanúi lehetünk. A San Gennaro katakombákon túl számos kevésbé ismert nevezetesség várja azokat, akik kedvelik a kísérteties épületeket. A Cimitero delle Fontanelle hatalmas, vulkáni kövekbe vájt temetője például a pestis áldozatait rejti. A sötét termekben tízezrével sorakoznak az emberi koponyák, vagyis a nyomasztóan misztikus hangulat garantált. A Santa Maria delle Anime del Purgatorio ad Arco templomban még ma is gyertyák égnek a purgatóriumban rekedt lelkekért, a Santa Luciella ai Libraiban pedig egy olyan koponya látható, ami mumifikálódott porcos fülekkel rendelkezik. A hiedelem szerint a koponya képes meghallani az élők imáit, és közvetíteni azokat a túlvilág felé.
Az anatómiai és orvostörténeti gyűjtemények is megérnek egy misét: a Campaniai Egyetem anatómiai múzeumában a 18. század óta összegyűjtött beteg, rendellenes testformák és szervek tanulmányozhatók, a Santa Chiara kórház területén működő Farmacia degli Incurabili (Üvöltők Patikája) pedig a múlt orvoslásának állít izgalmas emléket.
A sötét múlt
A Nemzeti Archeológiai Múzeumban található Gabinetto Segreto (Titkos Kabinet) a pompeji és herculaneumi erotikus leletek gyűjtőhelye. A 18. században még obszcénnek minősültek ezek az alkotások, később hol megnyitották, hol bezárták a kiállítást, de 2000 óta nyilvánosan megtekinthető. Szexuális jeleneteket ábrázoló freskók, mozaikok, kecskével közösülő istenség szobra, fallosz alakú olajmécsesek, amulettek és ex voto tárgyak, amik a termékenység és a jószerencse biztosítására készültek – többek között ezeket tudjuk megcsodálni, ha ellátogatunk a Titkos Kabinethez.
És ha már kellően felpörögtünk, a Napoli Sotterranea garantáltan új megvilágításba, jobban mondva elborulásba helyezi a dél-olasz tripünket. Egy 280 kilométeres alagútrendszerről van szó, amiben ókori vízvezetékek, csatornák, sőt, egy elfeledett római színház is megbújik. Hasonlóan különleges a Galleria Borbonica, azaz a Bourbon-alagút, amit a 19. században építettek menekülési útként. A II. világháborúban óvóhelyként szolgált, ma pedig egy kellemes, fáklyás túrán járható be.
Művészetek határán
A Luigi Grassi által alapított Ospedale delle Bambole, vagyis a Babák Kórháza nem más, mint egy kis műhely Spaccanapoliban, a Palazzo Marigliano épületében, ahol babákat „gyógyítanak”, vagyis javítanak meg. A kiállításon megnézhetjük a különböző korszakokból származó babákat és játékokat, és betekintést nyerhetünk a restauráció folyamatába. Mondanom sem kell, ez a hely egyszerre elbűvölően bájos és mérhetetlenül creepy, szóval akit – hozzám hasonlóan – kiver a víz a babákkal való szemezéstől, jobb, ha hamar letudja ezt a programot.
Egyik kedvenc városrészemnél, a Dante tértől nem messze található a könyvtárként és bárként funkcionáló Libreria Berisio vagy a Bourbon Street: jazz-zene, hangulatos fények, múlt és jelen találkozása. És ha már jazz, az Otto Jazz Club is autentikus élményt nyújt, ahol több mint 200 koktélból választhatunk, miközben élő zene szól a háttérben.
A pizza Mekkája
Nápolyi pizzát immár nemcsak Nápolyban kóstolhatunk, de azért valljuk be: ott az igazi! A puha, foszlós, széleinél vastagabb pizzatészta a friss feltétekkel felejthetetlen gasztroélmény. Hogy hol sütik a legjobb pizzákat, nem teljesen egyértelmű számomra, de több forrás a Via dei Tribunali környékét jelölte meg lelőhelyként. Nemcsak a Sorbillo és Da Michele, de a Pomod’oro is kihagyhatatlan a pizzaimádóknak.
A hithű fanatikusoknak pedig kötelező látnivaló a Margherita pizza emléktáblája a Piazza del Plebiscito mellett, ahol a legenda szerint 1889-ben Raffaele Esposito megalkotta a nemzet pizzáját. Ha mindez nem lenne elég, irány a Tandem, ahol ragùval, azaz nápolyi bolognai szósszal kóstolhatjuk meg a város másik ikonikus ételét, a házi tésztát.
Szellemek nyomában
A Posillipo negyed tengerpartján található Palazzo Donn’Anna elhagyatott, romos épületébe nem lehet bemenni (talán jobb is), de kívülről minden szögből festői látványt nyújt. A palota eredete a 17. századra nyúlik vissza, amikor Anna Carafa, a spanyol alkirály, Ramiro Núñez de Guzmán felesége megbízott egy építészt az épület megtervezésével, de a munkálatok sosem fejeződtek be. A palotát számos titokzatos legenda övezi, például, hogy Anna Carafa kísértete visszajár az épületbe.
És ha már szellemek: aki igazán meg akarja érteni Nápolyt, látogasson ki egy SSC Napoli meccsre a Diego Armando Maradona Stadionba. Akár nyer, akár veszít a csapat, mindenki énekel, ugrál, nevet, őrjöng, sír – váltakozó sorrendben. Nápolyban a foci nemcsak sport, hanem egyfajta vallás, az élet szerves része. Ennek értelmében a városban minden sarkon található egy-egy Maradona-oltár vagy falfestmény, nem beszélve a rengeteg póló-, zászló- és egyebeket kínáló árusról, akik a focista mezével és/vagy arcmásával ellátott termékeket terítenek a központ utcáin.
Ebben a többrétegű városban minden az élet és a halál, a profán és a szent, a klasszikus és az újhullámos körforgásában létezik, amit a mediterrán virtus és a túlélés művészete keretez. Nápoly arra tanít, hogy nem kell, hogy minden szép és kiművelt legyen. Elég, ha igazi.
