A korlátozás csak a hagyományos dohánytermékre vonatkozik, az elektromos cigarettákra nem.
Franciaországban tilos lesz a dohányzás azokon a kültéri helyeken, amelyeket gyerekek is látogathatnak, közölte Catherine Vautrin egészségügyi és családügyi miniszter. A tilalom július 1-jén lép hatályba.
„A dohánynak el kell tűnnie mindenhonnan, ahol gyerekek is vannak” – mondta Vautrin az Ouest-France Dailynek adott interjújában. Hozzátette, hogy a dohányzás szabadságának ott kell véget vetni, ahol a gyerekek friss levegőhöz való joga kezdődik. A korlátozás egyelőre csak a hagyományos dohánytermékre vonatkozik, az elektromos cigarettákra nem, de Vautrin elmondta, hogy már dolgozik azon, hogy ezeknek a termékeknek a nikotintartalmát szabályozni tudják.

A tilalom minden közkertre, tengerpartra, buszmegállóra és sportlétesítményre vonatkozik, akárcsak az iskolák környékére. Kivételt képeznek azonban a bárok és kávézók, melyek terasszal rendelkeznek.

A szabálytalankodók akár 135 eurós (54 529 forint) bírságot is kaphatnak. A miniszter elmondta, hogy a szabály betartásáért a rendőrség felel majd, de hozzátette, hogy nagyon hisz az önuralom erejében.
Franciaországban már 2008 óta tilos az éttermekben és szórakozóhelyeken dohányzás. A Nemzeti Dohányzásellenes Bizottság szerint több mint 75 ezer ember hal meg dohányzáshoz köthető betegségben. Ez a szám halálesetek 13%-át teszi ki.