Május elsején került a hazai mozik kínálatába a Goebbels – A manipuláció művészete című életrajzi dráma. A rendezővel, Joachim Langgal beszélgettünk, szóba került többek közt a film 2025-ös relevanciája mellett a magyar politikai helyzet is.
Az író-rendező, Joachim Lang, eredeti címén Führer und Verführer című, 135 perces filmje a náci párt propagandaminiszterének Adolf Hitlerhez fűződő viszonyrendszerét veszi górcső alá, az 1938-as ausztriai bevonulástól (Anschluss) az 1945. május 1-jei öngyilkosságáig. A gátlástalan propagandatevékenységéről, szélsőséges antiszemitizmusáról hírhedt Joseph Goebbels ugyanis a végsőkig kitartott a bunkerben Hitler mellett.
A második világháborút követően a neve eggyé vált a politikai gyűlöletkeltéssel, a populista hazugságkampányokkal. Kulcsszerepet játszott a holokauszt megvalósításában – nem közvetlenül a végrehajtásban, hanem a náci ideológia, zsidóellenes propaganda széles körű elterjesztésében. Ő ágyazott meg annak, hogy különösebb társadalmi ellenállás nélkül vezényelhette le az NSDAP (Nemzetszocialista Német Munkáspárt) a holokausztot.
A film unikális, ugyanis a bűnös nézőpontjából mutatja be a szóban forgó hét év eseménysorozatát, taglalva a magánéletét, döntéseinek, működési mechanizmusának hátterét, Hitlerhez fűződő turbulens viszonyát. Joachim Lang rendezőt kérdeztük.
A film bevezető felirata így szól: kockázatos, de szükséges Goebbels szemszögéből vizsgálni a történteket. Miért érezte kockázatos vállalásnak?
A legtöbb hasonló filmben üvöltöző viccfiguraként vagy démoni alakként ábrázolják a náci vezetőket. Jó szándék vezérli a készítőket: elejét veszik annak, hogy a néző azonosulni tudjon velük. Én ezt hibás hozzáállásnak tartom, ugyanis nem ad magyarázatot arra, miért állt a német lakosság többsége Hitler és pártja mögé. Goebbels szemüvegén keresztül, hús-vér emberként szerettem volna bemutatni a náci felső vezetőséget, hiszen emberek voltak, még úgy is, hogy a világtörténelem legsúlyosabb gaztevőiről beszélünk.
A nézők azonosulását én úgy akadályoztam meg, hogy bemutattam a tettek következményét, a holokausztot, eredeti képekkel, bejátszókkal. Goebbels utolsó cselekedetére, saját gyermekeinek meggyilkolására is erőteljes hangsúlyt fektettem, ami hűen érzékelteti elvakult, beteges kötődését Hitlerhez.
Elkerülhetetlen, hogy a filmet a Hitlert játszó Fritz Karl alakításának tükrében is megítélje a közvélemény. Tudatos a kimért, visszafogott performansz, ami szöges ellentéte Bruno Ganz megformálásának (A bukás – Hitler utolsó napjai c. filmben)?
Meggyőződésem, hogy Hitler ilyen volt. Fritz Karl Braunauból, Hitler szülővárosa mellől származik, pontosan ismeri az ottani dialektust. Amikor először beszéltem vele a szerep kapcsán, azt mondta, hogy húsz éve vár erre a lehetőségre, mert szerinte ez idáig pontatlanul vitték vászonra Hitlert. Kizárólag a dühkitöréseire, abnormális személyiségjegyeire fókuszáltak, holott ismeretes, hogy a közvetlen környezete barátságosnak tartotta. Jól bánt az alkalmazottaival, nem tartották kellemetlen embernek, például szerette az állatokat, vegetáriánus volt.
Ez a rémisztő az egészben: a film figyelmeztetésként szolgál, hogy a felszín mögé kell nézni, mert az igazi gonosz ott rejtőzik.
Kidomborítja Goebbels propagandatevékenységének a popkultúrát érintő elemeit, a filmipar és a sajtó leuralását. Van felelőssége egy filmes alkotónak az elnyomó rezsimek, az úgynevezett mephistói alkuk időszakában?
Igyekeztem széles spektrumon bemutatni a különböző attitűdöket, a néző pedig eldöntheti, melyiket tartja helyesnek. Joachim Gottschalk német sztárszínész nem volt hajlandó elválni zsidó származású feleségétől, és öngyilkos lett a gyermekeivel együtt. A híres színésznő, Leni Riefenstahl lavírozott: elborzasztották a holokauszt szörnyűségei, de pályafutása során közel állt Hitlerhez. Veith Harlan rendező sem értett egyet a náci párt eszményrendszerével, ennek ellenére elvállalta Goebbels forgatókönyvét, így a propagandagépezet részévé vált. Néhányan elhagyták az országot, és Hollywoodban csináltak karriert, mint például az ismert rendező-producer-színész, Ernst Lubitsch is.
Mi az, amit szeretne, hogy hazavigyenek a nézők a filmjéből; mi Goebbels történetének a fő tanulsága?
A múltról szól, de remélem, érezhető, hogy a jelennek címeztem.
A holokauszt borzalmait emberek követték el, emberek is tudták volna megakadályozni, és a jövőben is az emberek felelőssége, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő. Ez a filmem fő mondanivalója.
Lerántom a maszkot, igyekszem láthatóvá tenni Goebbels hazugságait. Felhívást szeretnék intézni a tényeket nélkülöző hazugságok, a megvezetés, a fake news ellen. A Harmadik Birodalom bűntetteit napjainkban egyesek hajlamosak elbagatellizálni. Régebben ezt propagandának nevezték, ma már azt mondják: manipuláció, dezinformáció.
Meggyőződésem, hogy dezinformációs világháború zajlik körülöttünk. Goebbels minden rendelkezésére álló lehetőséget kiaknázott, legyen szó tévéről, rádióról, sajtóról. Rémisztő belegondolni, ma mennyi eszköze lenne a befolyásolásra, elég, ha csak a mesterséges intelligenciáról vagy a TikTokról beszélünk.
Elismert, világhírű német filmek készültek második világháborús témában, többek közt A bukás – Hitler utolsó napjai és a Das Boot. Vannak kedvencei, amikből inspirációt merített?
Az abszolút favoritom Claude Lanzmann Shoah című, megrendítő, 9 órás dokumentumfilmje, amely túlélőkkel készült interjúkat gyűjt egy csokorba. Fiatalkorom óta foglalkoztat a téma, és az, hogyan lehetséges, hogy a német nép beállt a nácik mögé. Erre a kérdésre sosem kaptam kielégítő választ a felsorolt alkotásokban, így úgy éreztem, hogy ez az a perspektíva, amiről nekem kell filmet készítenem. A bukásban például egy árva szó sem esik a holokausztról. Fontos, remek film, de ez az aspektus nekem mindig hiányzott belőle.
Látott magyar filmeket a témában?
Koltai Lajostól a Sorstalanságot, és Szabó István munkásságát, a Mephistót és A napfény ízét is szeretem, de a kedvencem Szabótól a Szembesítés (2001) című film.
Ha már itt tartunk, Magyarországról kérdezném. Rogán Antal, akit propagandaminiszternek titulál a kormánykritikus közvélemény, néhány napja került le az amerikai szankciós listáról. A Fidesz kommunikációs módszereit rogáni, avagy goebbelsi propagandának is szokták nevezni, a független film állapota pedig finoman szólva is elkeserítő. Fellelhetők tehát aggasztó hasonlóságok. Mi a véleménye a magyar politikai helyzetről?
Nem ismerem minden részletében a magyar viszonyokat, de elmondható, hogy a szélsőjobboldali, populista, antiszemita hangok egyre erősebbek, szerte Európában. Németországban jelentős az AfD (szélsőjobboldali, populista, euroszkeptikus párt) térhódítása, de ez alól Magyarország sem kivétel. Hallom, hogy napirenden van a melegek ellehetetlenítése, a gyülekezési jog korlátozása.
Aggódva figyelem a magyar politikai helyzetet, és a demokratikus jogok fokozatos csorbulását.
Az epilógusban elhangzik Margot Friedländer, 103 éves holokauszt-túlélő monológja, melynek fő üzenete: „Maradjunk emberek!” Mi volt a célja a Schindler listájához és az Érdekvédelmi területhez hasonló lezárással?
Az áldozatok emlékére készítettem a filmet. Feladatomnak éreztem, hogy hangsúlyosan foglalkozzon a holokauszttal, folyamatosan egyeztettem a túlélőkkel, szervezetekkel a forgatás során. Németországban azonban negatív kritika is ért az eredeti felvételek, az akasztásokat, tömegsírokat bemutató bejátszók miatt. Úgy gondolom, nem egy újságíró, hanem az alkotó, a rendező feladata dönteni erről, de kíváncsi voltam Margot Friedländer véleményére, aki megnyugtatott álláspontomban:
De hát ezt nekünk meg kellett élni! Az a legkevesebb, hogy megnézik, milyen szörnyűségeket kellett elviselnünk.
A film utolsó mondata, a „Maradjunk emberek!” felhívás, figyelmeztetés a nézők felé, és azt hiszem, remek végszó.
