A hazai mozikba is beszambázott az Emilia Pérez, és amennyire ellentmondásos, mégis annyira szerethető. Vaginaműtét, kokain, zene, tánc és minden, ami az év legnagyobb polgárpukkasztásához elengedhetetlen. Kritika.
Bárhogy szeretnénk is kikerülni, mielőtt írnánk a filmről, muszáj szót ejtenünk az Emilia Pérez körüli botrányról, ami már majdnem egy hónapja a filmipar egyik legforróbb topikja, és bárhogy is próbálják a Netflixnél szépíteni a történteket, a csúcspontját még mindig nem érte el, hiszen az Oscar-díj-átadó csak most lesz március 2-án hajnalban. Ha lesznek még izgalmak – márpedig biztosan lesznek –, arról úgyis mindenképpen beszámolunk itt a Refresheren, de most inkább ejtsünk pár szót az elmúlt hetek filmipari tűzvészéről.
Gascón, a Twitter-királynő
Szóval az egész felfordulás ott kezdődött, hogy egy unatkozó újságíró nem talált magának jobb elfoglaltságot egy szép, januári napon, minthogy visszakeresse a film egyik főszereplőjének korábbi X- (vagy akkor még inkább Twitter-) bejegyzéseit. Nehéz megmondani, hogy pontosan mi volt a hölgy motivációja, lehet, hogy csak random bukkant rá a tweetekre, de az is lehet, hogy minden stábtag bejegyzéseit visszakereste évekre visszamenőleg, és egyedül Gascónnál talált kompromittáló anyagot.
Mindenesetre a színésznőt sem kellett félteni, hiszen bőven adott arra okot, hogy valaki az ő korábbi megnyilvánulásai között kutakodjon, ugyanis január 21-én interjút adott egy brazil médiumnak, ahol arról is beszélt, hogy mennyire károsnak és rosszindulatúnak tartja a film ellen vívott online kampányokat.
Amit nem szeretek, hogy a social media csapatok direkt megpróbálják lekicsinyleni a munkánkat, például engem és a filmemet. Ez nem vezet sehova. Nem kell valakinek a munkáját lerombolni ahhoz, hogy egy másik munkáját kiemeljük
– mondta a díjszezonban futó filmek közötti versenyfutás és azok romboló hatású rivalizálásával összefüggésben.
Az említett újságíró biztosan ettől a kijelentéstől kapott vérszemet, és belevetette magát a transznemű színésznő X-profiljának tanulmányozásába, ahol korábbi, igencsak nehezen félreérthető, védhető és magyarázható kijelentésekre bukkant.
Ezek közül a legjelentősebbek, mikor éppen a rendőri intézkedés közben megfulladt és a Black Lives Matter mozgalom ikonjává vált George Floydot „kábítószeres bűnözőnek” titulálta, vagy éppen azt írta ki, hogy az iszlám vallás az „emberiség fertőjének melegágya”, illetve, hogy:
Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg egyre több a muzulmán Spanyolországban? Jövőre angol nyelv helyett arabot kell tanítani majd az iskolában.
Egy 2020 augusztusában, a COVID-19 járvány idején készült tweetben ez áll:
A kínai oltóanyaghoz a kötelező chip mellé két tavaszi tekercs, egy macska, amely mozgatja a kezét, 2 műanyag virág, egy felugró lámpás, 3 telefonvonal és egy euró jár az első ellenőrzött vásárlásért.
De magát az Akadémiát sem kímélte:
Az Oscar egyre inkább a független és tiltakozó filmek ünnepségének tűnik, nem tudtam, hogy egy afro-koreai fesztivált, egy Black Lives Matter-tüntetést vagy a 8M-et nézem.
Egyrészt önmagában már azzal kivívta a népharagot, hogy az Oscar-díj történetében ő az első transznemű színésznő, akit a legjobb színésznő kategóriájában jelöltek a díjra, így mind neki, mind a film kampánystábjának számítania kellett volna arra is, hogy extra módon bombázni fogják majd őket mindenféle különböző váddal.
Maga Gascón a botrány kirobbanása után végül is bocsánatot kért a korábbi posztjai miatt, amik azóta persze törlésre kerültek. Így reagált az esetre a platformon:
Szeretnék reagálni a beszélgetésekre, amelyek a múltbeli közösségi médiás posztjaim körül zajlottak, és amelyek fájdalmat okoztak. Egy marginalizált közösség tagjaként túlságosan jól ismerem ezt a szenvedést, és mélységesen sajnálom azokat, akiknek fájdalmat okoztam. Egész életemben egy jobb világért küzdöttem. Hiszek abban, hogy a fény mindig győzedelmeskedni fog a sötétség felett.
De ez önmagában kevésnek bizonyult, nagyon sokan ugyanis azt szerették volna, hogy lépjen vissza az Oscar-jelöléstől.
Nem mondhatok le az Oscar-jelölésről, mert nem követtem el semmilyen bűncselekményt, és nem bántottam senkit
– reagált Gascón a követelésekre, majd azt is hozzátette, hogy szerinte esélyt sem kapott arra, hogy megvédje magát.
Elítéltek, feláldoztak, keresztre feszítettek és megköveztek tárgyalás és a védekezés lehetősége nélkül.
Persze jogos az a felvetés is, hogy ez miért nem derült ki előbb. Ennek egyik oka, hogy Gascón az Emilia Pérezig nem volt egy különösebben ismert színésznő, kivéve persze azoknak, akik rajonganak a mexikói szappanoperákért – bár azokban még férfiként szerepelt. Másrészt a tweeteket spanyolul írta, így lehet, hogy sokaknak ezért sem tűnt fel. Ráadásul pont ebben az Oscar-hajrában jött jól, hogy egy kicsit letörjék a film szárnyait. És még ha ez nem is volt egy tudatos lobbi eredménye, igencsak jót tett a többi jelölt alkotásnak ez a mélyrepülés.
Az előzetes várakozásokhoz képest egyébként sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a történet a számára, mert bár a Netflix mindent megtett, hogy amennyire csak tudja, kiradírozza Gascónt a kampányhajrában, de nem vette el tőle a jelölést az Akadémia és nemrég derült ki az is, hogy részt vehet a gálán. De hogy ez valóban meg is fog-e történni, végigvonulhat-e a vörös szőnyegen, vagy éppen mutatkozhat-e a stábbal, az már egy más kérdés.
Gascón mindenesetre úgy döntött, hogy amennyire csak lehet, szeretné megkímélni a film alkotóit a további kellemetlenségektől, ezért a botrány kirobbanása után egyetlen díjátadón sem vett részt.
Az esetről kérdezték a film francia alkotóját, Jacques Audiard-t is, aki önpusztítónak nevezte Gascón tevékenységét és ugyanannyira el is határolódott tőle, mint a film másik főszereplője, Zoë Saldana, és mindketten borzasztóan sajnálják azt, hogy a történtek teljesen beárnyékolják az alkotást és annak amúgy egészen káprázatos mennybemenetelét. Hogy van-e jelentősége ezeknek a kommenteknek a film szempontjából, az más kérdés, viszont kár, hogy ettől hangos a sajtó és nem a film egyébként elég megosztó és kérdéses tartalmáról, amiről szintén bőven lehet mit beszélni.
Emilia Pérez, a 13 Oscarra jelölt polgárpukkasztás
A történet szerint Rita Mora Castro (Zoë Saldana) egy Mexikóvárosban élő, nehéz helyzetben lévő ügyvédnő, aki éppen azon dolgozik, hogy kihúzzon a szarból egy prominens médiaszemélyiséget, aki megölte a feleségét. Ritának amellett kell érvelnie a bíróságon, hogy a nő valójában öngyilkos lett. Miután az ügyet sikerül megnyernie, azzal hívják fel őt egy titkos telefonszámról, hogy lenne a számára egy jövedelmező ajánlat.
Rita annyira utálja a munkáját és megveti a korrupt rendszert és a korrupt személyeket, akiket védenie kell, hogy úgy dönt, tesz egy próbát és belemegy az ajánlatba.
A diabolikus január legfontosabb pillanatai: Zendaya eljegyzése, Jennifer Lopez válása és Dopeman humorérzéke
2025.2.10 13:39
Az ügyfele, akiről kiderül, hogy Juan „Manitas” Del Monte (Karla Sofía Gascón), a hírhedt kartellfőnök megosztja vele, hogy ő mindig is nő szeretett volna lenni, elkezdte a hormonterápiát és egy nemi megerősítő műtétre van szüksége, amihez szeretné megtalálni a legkiválóbb szakembert. A drogbáró azt szeretné, ha Rita előkerítené neki a világ legjobb orvosát, aki hajlandó teljesen titokban végrehajtani rajta a műtétet. A megbízáshoz egy igazán gáláns, kétmillió dolláros megbízási díj is jár, ezért Rita úgy dönt, hogy elfogadja az ajánlatot.
Egy bangkoki kitérő után végül Tel Avivban talál egy sebészt, akit hosszas vonakodás után hajlandó elvégezni a műtétet. A beavatkozást követően Manitas a feleségét, Jessit, (Selena Gomez) és két közös gyermeküket Svájcba költözteti, hogy megóvja őket, majd megrendezi saját halálát, hogy Emilia Pérez néven, tiszta lappal kezdhessen új életet. Négy évvel később pedig újra összefonódik Emilia Pérez és Rita élete, az egykori drogbáró ugyanis szeretné valamelyest jóvá tenni a korábbi életének bűneit.
Ha őszinte akarok lenni, az Emilia Pérez valahogy annyira egy ambivalens és ellentmondásos filmélmény, hogy az ember a film végén még percekig azon gondolkodik a teremben, hogy most akkor mi a f*szom is volt ez.
A külföldi és a hazai kritikák egyaránt szétszedték az alkotást, főleg itthon meglehetősen rossz véleménnyel vannak a filmről és elégedetlenek, pedig az az igazság, hogy az Emilia Pérez sokkal jobb és élvezhetőbb annál, mint amilyennek elsőre tűnik, meg azért annál is, mint amennyire annak tartják. Persze, polgárpukkasztó, és egy iszonyatosan tróger katyvasz, de nem lehet nem megtalálni a szépségét és nem értékelni a kreativitást.
Már az alapfelvetés is egy annyira izgalmas ötlet, hogy arra gondoltam, basszus, bárcsak nekem jutott volna eszembe egy ilyen koncepció. Itt ugyanis tényleg arról van szó, hogy egy olyan szigorúan hierarchizált és maszkulin közeg vezetője, mint amilyen egy drogkartell feje, úgy dönt, hogy szeretné végre valahára hátrahagyni a múltat és beteljesíteni régi álmát, hogy nővé válhasson. Na és akkor Audiard úgy döntött, hogy hát, ez még mindig kevés, úgyhogy mi lenne, ha ezt inkább egy musicalként (vagy az eredeti elképzelés szerint operettként) tálalná, hogy mindenkit végleg összezavarjon.
Na, hát ez tökéletesen sikerült. Persze ez az egész amúgy egyáltalán nem elvetemültebb ötlet, mint Pintér Béla bármelyik agyszüleménye, de mégis rettentően sokan kiakadtak rajta. Én imádom a tróger dolgokat, a musicalt viszont egyenesen ki nem állhatom. Sőt, én lennék a leghálásabb, ha végre soha többé nem készülne egyetlen egy gusztustalan, cukormázas, giccses musical sem, mint amilyen mondjuk a Hogyan tudnék élni nélküled?
Hogyan tudnék élni nélküled? – Tényleg egy egyszernézős habos-babos musical lenne az év legjobban várt magyar filmje?
2024.12.12 15:25
A musicalbetétek – ahogy persze mindig mindenhol – itt is teljesen indokolatlanok, de mégis olyan valóságszagot árasztanak, ami teljesen szokatlan a műfajtól. Sokszor rontanak a film élvezhetőségén, például amikor Manitas először beszél Ritával, vagy amikor Rita az izraeli orvossal konzultál, vagy amikor Selena Gomez Jessiként őrjöng a hálószobában, de sokszor meg meglepően szórakoztatóak. Ilyen az, mikor a bangkoki magánklinikán a nemátalakító műtétről énekelnek, vagy amikor a gépfegyverek ropogása szolgáltatja a zenei alapot a dalhoz.
Persze van sok hibája a filmnek, mert többször csapong, logikátlan, megalapozatlanok a cselekmény egyes részei és azért a műfajok inkonzisztens keverése is bőven okoz zavart a nézőben. Saldana és a botrányhős Gascón játékát szerintem különösebb panasz nem érheti, amit a karakterük és a film komolysága megengedett nekik, azt kihozták a dologból, és amúgy Selena Gomezzel is csak az a baj, hogy ha spanyolul kezdi el a mondatokat, akkor miért angolul kell befejeznie? Főleg úgy, hogy karaktere szerint amúgy egy leheletnyit sem beszél spanyolul.
A világ legszimpatikusabb seggfeje egy érdekesebb filmet is megérdemelt volna, mint a Sehol se otthon
2025.2.6 12:33
Bőven nem indokolt az a 13 Oscar-jelölés, és kissé érthetetlen az a tucatnyi díj, mint amit eddig bezsebelt. De ezektől eltekintve ez egy sokkal jobb alkotás, mint amit várni lehetett tőle az előzetes hírek alapján. Egyáltalán nem érdemli meg, hogy elvesszen a Karla Sofía Gascón elleni lejáratókampány zajában, mert üdítő ilyen provokatív és kísérletező filmeket látni, ameddig még van, aki veszi bátorságot és készít ilyeneket.
