tegnap 2024.10.25 15:44
Olvasási idő 0:37
Szöllősi Anna

Kamala Harris mellett kampányol Beyoncé, akire egy kampányrendezvényen is számítanak

KÖZÉLET ABORTUSZ AMERIKAI ELNÖKVÁLASZTÁS 2024 BEYONCÉ EGYESÜLT ÁLLAMOK KAMALA HARRIS

A New York Times információja szerint Beyoncé pénteken Willie Nelson társaságában vesz részt Kamala Harris houstoni nagygyűlésén.

Beyoncé az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában szülővárosában, a texasi Houstonban részt vesz Kamala Harris abortuszjoggal foglalkozó nagygyűlésén – írja a New York Times értesülése nyomán a Pitchfork.

A texasi származású énekesnő már korábban is jelezte, hogy a demokraták jelöltje felé húz: a nyár folyamán engedélyt adott neki, hogy kampányrendezvényein felcsendüljön a Freedom című slágere, míg Donald Trumptól nem nézte jó szemmel a dal felhasználását, a csapata hivatalos felszólítással is fenyegetőzött az amerikai exelnöknél.

Forrás Wikipedia

Az énekesnő a tervek szerint október 25-én, pénteken, Willie Nelson countryénekessel együtt vehet részt a texasi eseményen. A kampányrendezvény fókuszában a művi abortuszhoz való jog áll, válaszul arra, hogy a Roe kontra Wade ítélet 2022-es hatályon kívül helyezése óta Texasban van érvényben az egyik legszigorúbb abortusztörvény Amerika-szerte, ami néhány kivételtől eltekintve teljesen tiltja a terhességmegszakítást.

Az énekesnő a korábbi elnökválasztásokon Hillary Clinton és Barack Obama mellett kampányolt. Beyoncé mellett Harrist korábban olyan világsztárok biztosították a támogatásukról, mint Taylor Swift, Cardi B, Charli XCX vagy Billie Eilish.

Kiemelt tartalom
Amerikai elnökválasztás: Billie Eilish és testvére, Finneas is Kamala Harrist támogatja Amerikai elnökválasztás: Billie Eilish és testvére, Finneas is Kamala Harrist támogatja 2024.9.18 9:55