Vége van a nyárnak, és bár ha hűvös szelek nem is járnak, azért a vénasszonyok nyarán talán már több kedvvel ülünk le filmezni a sötét szobába. Hoztunk nektek néhány újdonságot a legnépszerűbb streaming-szolgáltatóktól a következő hetekre.
Gonosznak született: a sorozatgyilkos és a megmentő
A sorozatgyilkos, akiről sosem hallottál. A Max új dokumentumfilm-sorozatában Hadden Clark rémtetteit ismerhetjük meg, akit hivatalosan egy hatéves kislány és egy fiatal nő meggyilkolásáért ítéltek el, azonban állítása szerint már fiatalkorában is több tucatnyi emberrel végzett. A dokumentumfilm-sorozat egyik producere Michael Bay, az egyes epizódokban pedig az interjúk mellett betekintést nyerhetünk a sorozatgyilkos szörnyűséges gyerekkorába is, így jobban megismerhetjük, milyen családi háttér okozhat olyan sebeket egy ember életében, hogy utána késztetést érezzen a gyilkosságra.
Megjelenés: szeptember 3., Max
Apollo-13: Meghiúsult Holdra szállás
„Houston, we have a problem” – az emblematikus mondatot már sokszor hallottuk, az Apollo-13 küldetéséről, a sikeres kudarcként elkönyvet NASA-ügyről azonban még sok mindent nem tudunk. Kezdjük a szeptembert egy informatív, rendkívül izgalmasnak ígérkező dokumentumfilmmel, amely eredeti felvételekkel és interjúkkal meséli el az Apollo–13 és űrhajósainak biztonságos hazahozataláért tett erőfeszítések izgalmas történetét.
Megjelenés: szeptember 5., Netflix
Lélekzsinór (Mending the line)
A 2022-ben bemutatott film két egykori katona közös történetét mutatja be. John Colter amerikai tengerészgyalogos utolsó afganisztáni bevetésén sérül meg és kerül sokkos állapotba, hazájába való visszatérése pedig közel sem olyan nyugodt, mint szeretné. PTSD-je pánikrohamokat és dühkitöréseket okoz, mígnem rátalál Ike Fletcherre, a vietnámi veteránra, akivel együtt sikerül túlesniük a fel nem dolgozott traumákon.
Megjelenés: szeptember 5., Max
Veszélyes háló: A Zona Divas sötét valósága
A cím kicsit furcsán lett fordítva, a háló természetesen az internetre és annak sötét zugaira utal: Mexikóváros sötét alvilági bugyraiban fiatal nők a biztos megélhetés reményében egy online eszkortközvetítő csapdájába esnek, nem sejtve, ez gyilkosságokhoz vezet majd.
Megjelenés: szeptember 5., Netflix
Cora Bora
Ha szereted a kínos pillanatokkal teli, önreflektív sorozatokat és filmeket, mint a Fleabaget vagy a Csajokat, akkor a Cora Bora biztosan ad másfél órányi szórakozást. Cora (Meg Stalter) félreteszi kezdődő zenei karrierjét és a véletlenszerű kalandokból álló életét, hogy hazamenjen, és visszahódítsa barátnőjét. Igen ám, csakhogy az otthon váró másik fél idő közben mégsem maradt pár nélkül, ebben a keszekusza kapcsolati hálóban pedig Corának is meg kell találnia saját igényeit.
Megjelenés: szeptember 5., Max
A tökéletes pár
A tökéletes pár című, Elin Hilderbrand bestsellere alapján készülő minisorozatban Nicole Kidman egy híres és sikeres írónőt játszik, aki éppen gyermeke nagyszabású esküvőjére készül. Az eseményt megelőzően egy holttestet találnak a családi ház mellett található tengerparton, amely természetesen teljesen felforgatja az életet: szépen lassan mindenki titkaira fény derül, ráadásul többeket is gyilkossággal vádolnak a családon belül. A hatrészes történetet a Madarak a dobozban rendezője, Susanne Bier rendezi, Shawn Levy, a Deadpool és Rozsomák rendezője pedig producerként működött közre a film gyártásánál.
Megjelenés: szeptember 5., Netflix
A Maffiózók atyja: David Chase (Wise Guy: David Chase and the Sopranos)
Ezt a kétrészes dokusorozatot mindenkinek ajánljuk, aki valaha is nézte (és imádta) a Sopranos, vagyis A Maffiózók sorozatot. A Newarkban játszódó történet egészében felborította azt, amit eddig a televíziózásról gondoltak a filmkészítők, a sztori középpontjában ugyanis nem egy jófiú, hanem egy sokszor rideg és kegyetlen, ugyanakkor gyarló, és a lelke mélyén nagyon érzékeny férfikarakter állt. David Chase saját gyerekkori élményein keresztül megálmodta, James Gandolfini pedig életre keltette azt a Tony Sopranót, akit még 25 évvel később is a filmsorozatok egyik legnagyobb karakterének tartanak a filmtörténetben. Régi szereplők, színészek, stábtagok és maga az író mesél a Sopranos létrejöttéről.
Megjelenés: szeptember 8., Max
Emily Párizsban (4. évad, második rész)
Akik nézik, már tudják: a nyári első rész után itt az ideje, hogy pontot tegyünk Emily párizsi kalandjainak végére. Vajon hol köt ki a lány (és kivel), Párizs vagy Róma lesz az új szerelem otthona?
Megjelenés: szeptember 12., Netflix
Álmaid hőse
A szerencsétlen családapa, Paul Matthews élete a feje tetejére áll, amikor több millió idegen hirtelen elkezdi látni őt az álmaiban. Amikor azonban éjszakai megjelenései rémálomszerű fordulatot vesznek, Paul kénytelen eligazodni újdonsült sztárságában, ebben a gonoszul szórakoztató vígjátékban, melyet Kristoffer Borgli író-rendező és Ari Aster producer készített.
Megjelenés: szeptember 13., Max
Vogue: A '90-es évek
Mit adott a Vogue? Divatot. És mit adott a Vogue a kilencvenes években? A világ legismertebb és legnagyratartottabb divatlapjáról még Carrie Bradshaw is azt mondta, inkább nem evett, minthogy ne legyen meg a magazin legújabb száma.
A Vogue-ot szerkesztőinek, Anna Wintournak, Edward Enninfulnak, Tonne Goodmannek, Hamish Bowlesnak és egy A-listás stábnak a szemszögéből ismerhetjük meg, és ez még nem minden: Kate Mosstól, Kim Kardashiantól és Victoria Beckhamtől Mary J. Blige-ig - A Vogue: A 90-es évek feltárja annak az évtizednek a történetét, amely hírességeket csinált a szupermodellekből és stílusikonokat a zenei mogulokból.
A hatrészes sorozat minden egyes epizódja egy-egy meghatározó 90-es évekbeli pillanatot állít a középpontba, amely örökre megváltoztatta a divatot.
Megjelenés: szeptember 13., Disney+
Csúfok
Sokan várták már, hogy húsz év után végre filmes adaptációt kapjon Scott Westerfeld könyvsorozata, az Uglies, magyarul Csúfok. Abban futurisztikus társadalomban, amelyben ezek a könyvek játszódnak, a plasztikai műtét a beilleszkedés jogát jelenti. A 16 éveseknek előírt kötelező beavatkozás célja, hogy az emberek megszabaduljanak a fizikai különbségektől, és minden arcra egy ideális szépségideált alkalmazzanak. Ebben a világban nevelkedik Tally is, aki eltűnt barátjának keresésére indulva rájön, milyen abnormális is az a környezet, ahol minden csak a külsőségek fontosságát hirdeti.
Megjelenés: szeptember 13., Netflix
A Pingvin
Colin Farrell visszatér, a Pingvin pedig megkezdi uralkodását Gotham Cityben. A minisorozat a gonosz kiteljesedését mutatja be a 2022-ben játszódó Batman idején, a fal összeomlása után.
Megjelenés: szeptember 20., Max
Mindvégig Agatha
Miután Wanda bűvöletét feloldják, Agatha boszorkányokat toboroz, hogy visszakaphassa korábbi hatalmát. A WandaVision spinoff sorozatában az ő történetét ismerhetjük meg még közelebbről.
Megjelenés: szeptember 19., Disney+
His Three Daughters
Három egymástól teljesen elidegenedett lánytestvér (Natasha Lyonne, Elisabeth Olsen, Carrie Coon) visszatérnek haldokló apjukhoz, az együttélés során pedig újra össze kell kovácsolódniuk még akkor is, ha mindhárman teljes ellentétei egymásnak. A filmet 2023-ban mutatták be a Toronto International Filmfestivalon (TIF).
Megjelenés: szeptember 20., Netflix
Szellemirtók: A borzongás birodalma
Kit hívsz, ha nagy baj van? Kihez fordulnál segítségért, amikor szellemek piszkálnak, kísértetek kísérleteznek veled, vagy hazajáró lelkek dúlják fel a házad?
A válasz egyértelmű: a Szellemirtókhoz!
De ma már nem ugyanaz a négyes száll be a legendás autóba, amikor riasztás érkezik.
Viszont a híres New York-i tűzoltótorony nem változott: az új szellemirtók, a Spengler család tagjai itt találkoznak az eredeti csapattal, akik, mint kiderül, nem mentek nyugdíjba: szupertitkos kísérleti laboratóriumot hoztak létre, hogy még magasabb szinten űzhessék a szellemszakmát. Csakhogy rátalálnak egy ősi műtárgyra, amelyből elszabadul egy gonosz erő – és az öregeknek meg a fiataloknak össze kell fogniuk, hogy megmentsék a világot az új, és mindennél fagyosabb jégkorszaktól.
A legendás film összes legendás szereplője (Bill Murray, Dan Aykroyd) visszatér, hogy az új generációval (Paul Rudd, Finn Wolfhard) együtt keverjék a humort a sci-fivel, a hátborzongatást a laza dumákkal. (Intercom)
Megjelenés: szeptember 20., Max
A versenyző
A versenyző című dokumentumfilmben megismerhetjük Nasubi történetét, aki több mint 15 hónapot töltött el egy szobában úgy, hogy napi szinten 30 millió japán nézte őt a tévében. A férfi nem sejtette, hogy sztár lesz a szigetországban, csaknem másfél év alatt azonban rengeteg kínos és kényelmetlen helyzetet teremtett neki a műsor, volt, hogy enni is alig kapott és kutyatápon élt, éjszaka keltették fel petárdákkal a műsor készítői, és mesztelenül járt-kelt a szűkös díszletben. Nasubi történetéről itt olvashatsz többet, a róla készült filmet 2023-ban mutatták be, most pedig a Disney+-on debütál.
Megjelenés: szeptember 20., Disney+
Freud: Az utolsó pszichoanalízis
1939-et írunk, amikor az író és irodalomtudós C. S. Lewis (akinek többek között a Narnia krónikáit is köszönhetjük) ellátogat a náci rezsim elől Londonba menekülő, immáron igen idős Sigmund Freudhoz. A két férfi igen intenzív, ellentétekkel teli beszélgetést folytat le a világról, a pszichológiáról, az emberiség jövőjéről egy igen sötét korban, és magáról Isten létezéséről is.
Megjelenés: szeptember 29., Max
Téli szünet
Egy lázadó diák, egy közismerten ellenszenves professzor és az iskola főszakácsa között kialakuló valószínűtlen kötelék magával ragadó története – három emberé, akik a karácsonyi szünetre egyedül maradnak az egyetemen, és egymás segítségével rájönnek, hogy a múltjuk nem kötheti őket béklyóba. A szívmelengető film főszereplői: a Golden Globe-díjas Paul Giamatti, a filmért Oscar-díjjal jutalmazott Da’Vine Joy Randolph és a most debütáló Dominic Sessa. (SkyShowtime)
Megjelenés: szeptember 30., SkyShowtime