2024.7.30 16:05
Olvasási idő 1:00
Maier Péter

Halálos fenyegetéseket kapott az olimpiai nyitóünnepségen zenélő DJ

TÁRSADALOM 2024-ES PÁRIZSI OLIMPIA OLIMPIA OLIMPIAI JÁTÉKOK

A párizsi olimpia megnyitója után nem várt gyűlöletcunami zúdult Barbara Butch francia lemezlovasra és leszbikus aktivistára, aki az elhíresült Dionüszosz-jelenetben volt látható. Ügyvédje közlése szerint jogi lépéseket tesznek a támadások miatt.

Jogi fordulatot vett az olimpiai megnyitóünnepség körüli online hepaj: Barbara Butch, az ünnepségen fellépő francia DJ ugyanis kedden bejelentette, hogy panaszt nyújt be az ellene irányuló támadások miatt – írja a Guardian.

A közzétett nyílt levélben, amit az ügyvédje szignózott és fogalmazott meg, arról számolnak be, hogy a DJ-t „halálosan megfenyegették, kínzással és erőszakkal fenyegették, valamint számos antiszemita, homofób és szexista sértések célpontja lett, illetve a testsúlya miatt is megszégyenítették”.

Bár az ünnepség művészeti vezetője, Thomas Jolly többször is kijelentette, hogy nem Az utolsó vacsora ihlette a show-nak az interneten terjedő részletét, amiben Butch is szerepelt, a kritikusok a performanszt Leonardo da Vinci Jézus Krisztust és apostolait ábrázoló festményének kicsúfolásaként értelmezték.

A botrányossá váló beállítás a párizsi olimpiai nyitóceremónia show-jából, ami a kritikusok szerint Az utolsó vacsora című festményt gúnyolja ki, míg a hivatalos kommunikáció szerint az ókori görög dionüsziákat idézi meg
A botrányossá váló beállítás a párizsi olimpiai nyitóceremónia show-jából, ami a kritikusok szerint Az utolsó vacsora című festményt gúnyolja ki, míg a hivatalos kommunikáció szerint az ókori görög dionüsziákat idézi meg Forrás The Olympic Games

A magát „szeretetaktivistának” nevező Butch a szettje alatt ezüst fejdíszt viselt, ami pont úgy nézett ki, mint egy glória. Körülötte drag előadók és táncosok sorakoztak fel. A párizsi olimpia szervezői azt mondták, hogy „soha nem állt szándékukban tiszteletlennek lenni egyetlen vallási csoporttal szemben sem”, és hogy „a közösségi elfogadás ünneplése” volt a cél.

Művészeti szakértők szerint a jelenet valójában inkább görög isteneket ábrázoló festményekre hajazott, és az ókori dionüsziákat (a Dionüszosz tiszteletére tartott ókori görög ünnepségek) idézte meg.

A közlemény szerint Butch „egy rendkívül erőszakos internetes zaklatási és rágalmazási kampány célpontja” volt, ügyvédje, Audrey Msellati ezért több panaszt is benyújt. A Guardian cikke szerint ezeket a francia igazságügyi hatóságok fogják megvizsgálni, majd eldöntik, hogy indítanak-e hivatalos rendőrségi vizsgálatot.

Kiemelt tartalom
„Az elképzelés az volt, hogy egy nagy pogány ünnepet idézzünk meg“ – Megszólalt az olimpia megnyitójának művészeti vezetője „Az elképzelés az volt, hogy egy nagy pogány ünnepet idézzünk meg“ – Megszólalt az olimpia megnyitójának művészeti vezetője 2024.7.29 14:15

Msellati azt mondja: függetlenül attól, hogy francia állampolgárok vagy külföldiek az elkövetők, szándékában áll felelősségre vonni mindenkit, aki a jövőben megpróbálja megfélemlíteni őt.