2022.12.29 11:13
Olvasási idő 1:29
Szécsi Krisztián

Greta Thunberg tűkön ülve várja Andrew Tate levelét a kisfaszenergia@legyenéleted.com-ra

KÖZÉLET ANDREW TATE GRETA THUNBERG KÖRNYEZETVÉDELEM

Az amerikai sportoló eddig szabadon önthette a világra problematikus kijelentéseit, de aztán jött az immár 19 éves klímaaktivista és úgy becsicskította Tate-et, hogy most az egész internet rajta röhög.

„Húzd elő a macsétát, és bumm az arcába, csak kapd el a nyakánál. Kussoljon a ribanc!“ – Andrew Tate, egykori kickbox-bajnok, aki a ringet hátrahagyva a valóságshowokból és a közösségi médiás felületekből próbált karriert építeni, és aki pár hónapja még éppen annak köszönhetően próbált releváns maradni, hogy TikTok-csatornáján hasonló remek tanácsokkal látta el követőit azzal kapcsolatban, hogy hogyan is kell helyre rakni azokat a lányokat, akik azzal vádolják a férfiakat, hogy megcsalják őket, már megint nem tud magával mit kezdeni.

Ezúttal úgy döntött, hogy egyértelművé teszi mennyire nem érdekli a klímaválság és egyenesen a környezetvédelem ikonikus alakjának, Greta Thunbergnek húzta meg a bajszát legutóbbi tweetjével, melyben összesítette autóinak számát és károsanyag-kibocsátását. A végén biztosította Thunberget, hogy egy e-mail-cím fejében, elküldi a birtokában lévő kocsik teljes listáját is, amire Greta röviden-tömören csak annyit válaszolt:

Igen, kérlek, világosíts fel. Írj nekem a kisfaszenergia@legyenéleted.com-ra.

A small dick energy (szó szerint: kisfaszenergia) internetes terminus technicus-szal azokat az embereket, főleg férfiakat szoktuk illetni, akik menőnek szeretnének tűnni, viszont a nagy próbálkozásokban egyértelművé válik, hogy csupán kompenzálni szeretnének valamit – az angol kifejezés szerint a kicsi péniszméretet. Ám azok is ebbe a kategóriába esnek, akik valami olyat tesznek, ami társadalmilag egyáltalán nem okés, viszont az adott kisfaszenergiájú embereket ez nem érdekli. Ilyen például a globális felmelegedés semmibevétele, vagy a 21. században fasiszta nézetek propagálása.
A kisfaszenergia ellentéte – meglepő módon – a nagyfaszenergia, mely kifejezéssel azokat az embertársainkat illetjük, akiknek karizmatikus kisugárzása és magabiztossága bárkit levesz a lábáról. A nagyfaszenergiához nem ritkán egyébként szerénység is társul, hiszen akinek van mit a tejbe aprítania, nem kell nagyzolnia.

Tate egyébként még próbálkozott egy szellemesnek szánt videóval visszaszólni Thunbergnek, melyben a lány ikonikusnak számító, az ENSZ 2019-es klímacsúcsán elhangzott „Hogy merészelitek?“ beszédét vágta össze olyan jelenetekkel, ahol különböző kocsikba száll be.

Azóta a fél világ a volt amerikai sportolón röhög, közösségi médiás felületeit pedig elárasztották az olyan kommentek, mint: „Milyen színű is a hajad?“, „Majd küldök neked egy képet. Még mindig kisfaszenergia@legyenéleted.com a címed, ugye?“ vagy „Még nem vettem meg az új Bugattimat, még várom, hogy a www.smalldickenergy@getalife.com-on kiárusítás legyen, de mindenképpen Andrew Tate Viagra Kék és Impotens Fehér Sperma színben szeretném őket.“