2024.7.13 11:48
Olvasási idő 0:33
Maier Péter

Megvan, mikor kezdik forgatni az Eufória új évadát

FILMEK + SOROZATOK EUFÓRIA

Mai napig sok volt a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy mikor jöhet a sikersorozat harmadik évada.

Az HBO bejelentette, 2025 januárjában elkezdik forgatni az Eufória sorozat harmadik évadát, és Zendaya, Sydney Sweeney, Jacob Elordi, illetve Hunter Schafer is visszatérnek majd a sorozatba.

„Nagyon örülök, ugyanis minden készen áll arra, hogy januárban elkezdjük az Eufória forgatását“

– fogalmazott Francesca Orsi, az HBO drámasorozatokért felelős vezetője. „Nem is lehetnénk elégedettebbek azzal a közös munkával, ami Sammel és ezzel a hihetetlen szereplőgárdával működik. Alig várjuk, hogy az Euphoria új évadát életre keltsük a rajongók számára“

Zendaya az Eufória című sorozatban
Zendaya az Eufória című sorozatban Forrás Eddy Chen/Hbo

Sam Levinson sorozatának eddigi utolsó, második évada 2022 januárjában került adásba. A hosszú szünetnek több oka is van, többek között a WGA és a SAG-AFTRA 2023-as sztrájkja, illetve az, hogy Levinson átdolgozta a forgatókönyveket és az A-listás szereplők is túl elfoglaltak voltak. A The Hollywood Reporter hozzáteszi, hogy a harmadik évadot valószínűleg csak 2026-ban sugározzák majd, ami négy év szünetet jelent az évadok között.