2024.7.10 10:15
Olvasási idő 0:51
Maier Péter

2026-ban érkezik a Shrek ötödik része, három nagy sztár már biztosan visszatér

FILMEK + SOROZATOK ANIMÁCIÓS FILM DREAMWORKS FILMEK SHREK

A DreamWorks bejelentette a folytatást, Eddie Murphy, Cameron Diaz és Mike Myers már biztosan részt vesz a projektben.

A DreamWorks animációs részlege kedden a közösségi oldalain bejelentette: érkezik a Shrek ötödik része.

A folytatás 2026. július 1-jén kerül az amerikai mozikba, és az eddigi filmek sztárjai közül Mike Myers, Cameron Diaz és Eddie Murphy is visszatérnek majd Shrek, Fiona, illetve Szamár szinkronhangjaiként. Azt, hogy Antonio Banderas adja-e majd újra a Csizmás Kandúr hangját, egyelőre nem jelentették be.

Az új Shrek több mint 25 évvel azután kerül vászonra, hogy 2001-ben bemutatták a legendás első részt. A negyedik, Shrek a vége, fuss el véle című film 2010-ben jelent meg, úgyhogy több mint másfél évtizedes szünet után folytatódik a zöld ogre története.

Az ötödik rész Walt Dohrn személyében már rendezőt is kapott, aki a filmsorozat második, harmadik, valamint negyedik részén is dolgozott. A további szereplőkről, illetve magáról a történetről egyelőre nem jelentettek be semmit, habár a stúdiónak még közel két éve van arra, hogy elhúzza a mézesmadzagot a közönség orra előtt.

2023 januárjában Eddie Murphy a Collidernek beszélt arról, hogy hamarosan érkezik az új Shrek-rész. Ebben az interjúban a legendás vígjátékszínész azt is megemlítette, hogy készülnek egy olyan filmmel is, ami specifikusan Szamárról szól majd.