2024.6.28 11:45
Olvasási idő 0:32
Krajnyák Petra

Minden eddiginél több magyar döntött a kivándorlás mellett 2023-ban

TÁRSADALOM AUSZTRIA EGYESÜLT KIRÁLYSÁG KIVÁNDORLÁS MAGYARORSZÁG NÉMETORSZÁG REKORD

Már az előzetes adatokból látszott, hogy az elmúlt évben drasztikusan megnőtt a kivándorlók száma, de a végső adatsor még szomorúbb képet fest: egy év alatt több mint 35 ezer magyar hagyta el az országot.

A 444 szúrta ki, hogy pénteken a KSH közzétette A kivándorló magyar állampolgárok célországok és nemek szerint című táblázatának végleges 2023-as adatsorát, amely a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő TAJ-nyilvántartása alapján készült.

A számsor szerint tavaly összesen 35 736-an hagyták el az országot, vagyis 24 százalékkal többen, mint 2022-ben.

A Magyarországról történő kivándorlás eddigi csúcsát 2015-ben érte el, amikor 32 852 személy döntött úgy, hogy végleg búcsút int az országnak.

Majdnem egy évtizeddel később 8,8 százalékkal többen költöztek el végleg hazánkból. Ez nagyjából annyi, mintha Vác, Cegléd vagy a VI. kerület teljes lakossága külföldre költözött volna, mutatott rá a 444.

A tavasszal közölt előzetes adat után pénteken közzétette A kivándorló magyar állampolgárok célországok és nemek szerint című táblázatának végleges 2023-as adatsorát a KSH. Már az előző számokból az látszott, hogy az elmúlt évben rekordra nőtt az országot elhagyók, de a végső adatsor még rosszabb lett.

A KSH adatai szerint tavaly az ausztriai és az egyéb országokba irányuló kivándorlás ugrott minden korábbit meghaladó csúcsra: az Ausztriába költözők száma például 2020 előtt soha nem érte el a nyolcezret, tavaly ennek már több mint duplája volt, összesen 16 505 fő. Emellett az előző évhez képest 20 százalékkal nőtt a Németországot választók száma is.
Már az előző számokból az látszott, hogy az elmúlt évben rekordra nőtt az országot elhagyók, de a végső adatsor még rosszabb lett. Forrás KSH

A KSH adatai szerint az Ausztriába költözők száma 2020 előtt soha nem érte el a nyolcezret, azonban tavaly ennek a duplájára nőtt. A felmérésből arra következtethetünk, hogy emellett Németország és az Egyesült Királyság voltak a legnépszerűbb célpontok.