Nem tetszett a Médiatanácsnak, ahogy Sebestyén Balázs és műsorvezetőtársai Musimbe Dennis bőrszínével poénkodtak. Összesen 800 ezer forintot perkálhat utánuk a Rádió 1 kiadója.
Újabb büntetést szabott ki a Médiatanács a Balázsék című műsor kiadójára, mert január 15-i műsorukban megsértették az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó és a kirekesztésre alkalmas médiatartalom közzétételét tiltó törvényi rendelkezéseket – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) honlapján közzétett, csütörtöki közleményből.
A reggeli rádióműsor ellen még március 5-én indítottak eljárást, mivel Sebestyén Balázsék az afrikai származású Musimbe Dávid Dennis kárára poénkodtak, illetve a rabszolgasággal hozták összefüggésbe a bőrszínt. A testület az emberi méltóság sérelme miatt 300 ezer, míg a kirekesztés miatt 500 ezer forintra bírságolta a Rádió 1 kiadóját, a Radio Plus Kft.-t.
A neves humorista azért szerepelt a műsorban, mert év elején őt is castingolták Vadon Jani helyére, akinek utolsó napján decemberben disznóvágást tartottak a rádió székházában. Sebestyén már az első Vadon nélkül felvett adásban utalt arra, hogy akár női hang is frissítheti majd a csapatot. Az új műsorvezetőtárs végül Ráskó Eszter lett, a jelöltek között csupán három férfi volt.
![A Kádár-rendszer óvó tekintete: Ezek voltak a szocializmus legikonikusabb tévésorozatai](https://storage.refresher.hu/article/A-Kadar-rendszer-ovo-tekintete-Ezek-voltak-a-szocializmus-legikonikusabb-tevesorozatai~71935ac7a0d381068d2e.jpg?is=150x200c&ic=979x0x1301x1735&s=3d79e7cd8634242021167e67c39e63e59d6beb57cd66a0d6d134290c951c554f)
Sebestyén Balázsékat már nem először büntetik meg idén: két hónapja azért kaptak több mint 6 millió forintos bírságot, mert egy olyan telefonálóval beszélgettek a műsorban, aki épp be volt tépve.