2024.3.19 11:44
Olvasási idő 0:51
Masszi-Rigó Csilla

Nyitóhétvégéjén rekordnézettséget hozott a Most vagy soha, több iskolában is kötelező volt megnézni a filmet

FILMEK + SOROZATOK FILMEK MAGYAR FILM MOST VAGY SOHA MOZI

Az 1848-as forradalom történéseit feldolgozó "Most vagy soha!" 1990 óta minden idők legnagyobb első hétvégi bevételét érte el a magyar filmek mezőnyében, több olyan iskola is akadt azonban, amelyekben a diákoknak kötelező volt megnézniük a filmet.

Első hétvégéjén 75 ezernél is többen váltottak jegyet a Most vagy soha! című filmre, amely Petőfi Sándor szemszögéből dolgozza fel az 1848. március 15-i eseményeket. A Forum Hungary sajtóközleménye szerint az alkotás rekordösszegű, 162 millió forintos bevételt generált a nyitóhétvégén, a filmet pedig a jegyértékesítések alapján csak a Dűne 2 előzte meg a mozikban. 

Petőfi, Most vagy soha, film
A Most vagy soha! egyik jelenete Petőfi Sándorral és Szendrey Júliával Forrás Fórum Hungary

Múlt csütörtökön a 444 arról számolt be, több iskolában is kötelező program megnézni a forradalomról szóló filmet, volt olyan technikum, ahol igazolatlan hiányzás járt azért, ha egy diák nem ment el a vetítésre, a mozijegyek árát azonban a szülőknek kellett finanszírozniuk. A portál információi szerint ennek ellenére olyan esetről is tudni, hogy a diákok szerették volna megnézni a filmet, a tanáruk azonban ódzkodott a megtekintéstől.

Rákay Philip, a film kreatív producere korábban az Nlc.hu-nak azt nyilatkozta, biztosan nem szerveznek kötelező vetítéseket az iskolásoknak. A februári interjúban a producer úgy nyilatkozott, lesz pár ingyenes vetítés pedagógusoknak, de az alkotók részéről nincs olyan elvárás feléjük, hogy cserébe diákcsoportokat toborozzanak.

Ha valamelyikük mégis úgy gondolja, hogy a film illene a tantervbe, örülni fogunk, ha elmennek rá együtt moziba. Egyébként nagy baj lenne, ha a Most vagy soha! nézettségi adatai azon múlnának, hány busznyi diák ment el rá.

A film bemutatóján a REFRESHER Magyarország is ott volt, az alkotókkal és a színészekkel készült interjúinkat itt nézheted meg:

Kiemelt tartalom
„Mi így képzeljük el ezt a dolgot“ – A Most vagy soha! bemutatóján jártunk „Mi így képzeljük el ezt a dolgot“ – A Most vagy soha! bemutatóján jártunk 2024.3.15 9:11