2024.3.9 12:38
Olvasási idő 0:51
Szécsi Krisztián

Emmanuel Macrontól nőnap alkalmából megint megkérdezték, hogy transznő-e felesége, Brigitte

KÖZÉLET FRANCIAORSZÁG NŐNAP POLITIKA TRANSZNEMŰ

A Jean-Michel-elmélet megint szárnyra kapott. Emmanuel Macron pedig tiszta vizet öntött a pohárba.

Emmanuel Macron francia köztársasági elnök először kommentálta azt az évek óta már közszájon forgó pletykát, ami szerint felesége, Brigitte Macron transznő lenne.

A legrosszabbak ezek hamis információk és forgatókönyvek, amelyeket olyan emberekkel állíttatatnak össze, akik végül maguk is elhiszik őket. És ez alapjaiban rázza meg az embert

– kommentálta a rosszindulatú állításokat Macron március 8-án egy eseményen, mely alatt pont azt ünnepelték a francia törvényhozók, hogy a világon először Franciaországban az alkotmányba is bevették az abortuszhoz való jogot

Brigitte és Emmanuel Macron tizenhét éve élnek házasságban. Forrás Chesnot/Getty Images

A francia köztársasági elnök 2017-es megválasztása óta többször beszédtémává vált már az úgynevezett Jean-Michel-elmélet, mely szerint Brigitte Macron, született Trogneux valójában egy transznemű nő, aki Jean-Michelként látta meg a napvilágot. Egyébként ehhez az ügyhöz kapcsolódó híreszteléseket elég komolyan veszi Macron. Például 2025. márciusában két nőnek is bíróság előtt kell majd felelnie rágalmazás vádjával, amiért transzfób híreszteléseket terjesztettek az államfő feleségéről.

Brigitte és Emmanuel Macron szerelme igazi gumicsont a francia közéletnek. Alapvetően is igen nehezen nyelték le az emberek a házaspár közötti 24 évnyi korkülönbséget, azt meg pláne, hogy Madame Macron a kormányfő egykori tanára volt.