A homeschooling töretlen népszerűségnek örvend külföldön, egyre inkább megkérdőjelezve az oktatási rendszer működését. Azonban – minden jó szándék ellenére – több sebből is vérzik a jelenség, ami disztópikus jövőt festhet elénk.
Honnan ered a homeschooling?
A homeschooling, vagyis az otthonoktatás bizonyos szempontból mindig is létezett. Nem fogunk hosszan barangolni a neveléstörténet sűrű erdejében, de annyit érdemes megjegyezni, hogy a családi háznál történő oktatásnak régi hagyománya van, gondoljunk csak például azokra az időkre, amikor a tehetősebb rétegek – például a nagybirtokosok – gyermekeik oktatására külön nevelőket és tanítókat fizettek. Nem pusztán az iskolától való jelentős fizikai távolság miatt, hanem azért is, hogy gyermekeiknek az elérhető legjobb alapot adhassák a sikeres előmenetelükhöz.
Később azonban a homeschooling mint a hagyományos iskolarendszer működésmódjával szembeni kritika látott napvilágot. Erre volt példa már a 19. és 20. század fordulójának környékén is, de a leghangsúlyosabb és nem mellesleg legradikálisabb kritikák a 70-es és a 80-as évek derekán érkeztek, amik már az iskolák felszámolását (deschooling) kezdeményezték.
A kritikák fókuszában egyrészt az állt, hogy az iskola működési elve diktatórikus, az ellenőrzésre és a fegyelmezésre épül, ami kiszolgáltatottá teszi a gyermeket. Másrészt azért kell megszüntetni az iskolákat, mert képtelen felszámolni azokat az egyenlőtlenségeket, amiket saját maga teremt meg a játékszabályai által. Ezek egyébként valós kritikák és problémák, de még visszatérünk rájuk.
Miért választják sokan ezt a képzési formát?
Bármilyen meglepő is, a kritikai pedagógiai elméletek terjedésével szemben sokkal egyszerűbb okai voltak annak, hogy a szülők az otthonoktatást tartották a legjobb megoldásnak a gyermekeik számára.
Egyrészt – a földrajzi távolságon túl – az egyik leggyakoribb narratíva az volt a szülők részéről, hogy az iskola nem tud kellően biztonságos és motiváló atmoszférát teremteni a gyerekek számára a tanuláshoz, míg a káros hatások és a bullying nagyon könnyen kizökkenthetik és demotiválhatják a diákokat.
Ami viszont ennél is gyakoribb indok volt, hogy a szülők nem pedagógiai, hanem ideológiai célból választják az otthonoktatást gyermekeiknek, mert szerintük az iskolában nem fogják megkapni a kereszténység vagy bármilyen más vallás értekeit, esetleg azt a világnézetet, amit a szülők szeretnének átadni.
Bár a képzési forma követelményrendszere és keretei országonként változnak, egyre több helyen nyílik lehetőség az otthonoktatásra. Hozzánk legközelebb például Csehországban vagy Svájcban, de továbbra is az Egyesült Államokban a legnépszerűbb, ahol az ilyen formában otthon tanulók száma 1985 és 2005 között 50 ezerről 2,1 millióra nőtt, ma pedig már közel 6 millió.
De mi a helyzet itthon?
A fogalom klasszikus értelmében itthon nincsen lehetőség otthonoktatásra. Nem szándékozunk Mária Teréziáig visszamenni, de a magyar oktatásról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az elmúlt 80 évben nem sokat változott – és ezzel valószínűleg nem mondunk újat senkinek.
Még a boldog békeidőket jelentő Rákosi-rendszerben felállt a 8+X osztályos struktúra, ahol kötelezővé vált az általános iskola elvégzése, ezután volt lehetőség a továbbtanulásra.
A rendszerváltozás után a 90-es években egyrészt történt egy-két finomhangolás (a fenntartók diverzifikálódása és a szerkezetváltó gimnáziumok miatt), valamint egyre fontosabbá vált az oktatás a szülők számára is.
Ekkor terjedt el szélesebb körben is a homeschoolinghoz legközelebb álló, nálunk engedélyezett magántanulói státusz, amit vagy egy szakértői bizottság vagy a szülők kezdeményezhettek – ahogy ez történt is a legtöbb esetben, és hasonlóan az amerikaiakhoz, itthon is a védelmező, inspiratív közeg, valamint a világnézet átadása jelent meg fő motivációként.
A státusz és a hozzáférés 2019-es szigorítása azonban kishíján ellehetetlenítette a szülőket, hiszen a magántanulói státuszkérelmek kötelezően hivatali vizsgálatok alá estek, majd 2020-tól az egyéni tanrend bevezetésének hatására szűkült azoknak a köre, akik a magántanulói formát választhatták – ami így leginkább azoknak van fenntartva, akik betegségük, kiemelkedő tanulmányi vagy sportteljesítményük miatt ilyenben részesülhetnek.
Miről árulkodik az otthonoktatás jelensége?
A homeschooling gyerekek fejlődésére gyakorolt hatását sok kutatás vizsgálta már, amik összességében mind arra jutottak, hogy a kognitív és pszichoszociális képességeket, illetve az eredményességet tekintve az otthonoktatás nemhogy nem káros, de még előnyt is jelent a kortársakhoz képest.
Itt azonban nagyon fontos megjegyezni valamit, ami magában foglalja a homeschoolingnak, illetve az „iskolátlanításnak” a kritikáját is. Azok a diákok, akik az otthoni körülmények között kiemelkedően teljesítettek, valószínűleg az iskolában is ugyanennyire eredményesek lennének. Sőt, fordítva is: akik az iskolában eredményesek, otthoni keretek között is jól teljesítenének, mert támogató és felkészült családi háttér van mögöttük, ami ezt lehetővé teszi.
Gondoljunk csak például a Covid időszakára: azok a gyerekek tudtak a legjobban megbirkózni a járvány adta nehézségekkel, akiknek a szülei kellő időt és tudást voltak képesek az oktatásukra szánni. Így bármennyire is jól hangzik a homeschooling programja, valójában csak azt erősíti, ami ellen az iskola létezését kritizáló elméletek nagy buzgón fellépnek:
Ahogy korábban utaltunk rá, az iskola mint szervezet (a magyar oktatási rendszerről pedig ne is beszéljünk) valóban ezer sebből vérzik, és az egyéni sikereket leszámítva valójában az egyenlőtlenségeket termeli újra.
De a megoldás még így sem az intézmények felszámolásában rejlik – hiszen a homeschooling még annyi esélyt sem ad az esélykiegyenlítésre, mint a jelenleg működő rendszer –, hanem abban, hogy az iskola legalább csak megpróbálhatná azt, amiért valamikor létrejött: olyan játékszabályok alapján működni, ami mindenki számára elérhetővé tesz egy inspiratív, támogatói közeget és a sikerélmények megtapasztalásának lehetőségét.
