2024.1.30 15:02
Olvasási idő 0:26
Masszi-Rigó Csilla

Egy népszerű budapesti kávézóban kapták el Eddie Redmayne-t, A mindenség elmélete és A dán lány színészét

ARCOK BUDAPEST CELEBSZPOTTING EDDIE REDMAYNE

Tavaly nyáron az egyik budapesti diáktüntetésbe futott bele, ezúttal az Alkotmány utcai Madal Caféba ugrott be egy kávéért.

Egy fővárosi kávézóban kapták el egy fotóra Eddie Redmayne-t. Az Oscar-díjas színészt már tavaly nyáron is fotózták Budapesten, akkor a Frederick Forsyth regényéből készült, Sakál napja című sorozatot forgatta épp nálunk.

A mindenség elmélete és A dán lány című filmek, valamint a Legendás állatok és megfigyelésük filmsorozat főszereplője az Alkotmány utcai Madal Cafét látogatta meg a kávézó Instagram-bejegyzése szerint.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Espresso & Brew Coffee Budapest (@madalcafe) által megosztott bejegyzés

Ahogy korábban a Refresher is beszámolt róla, a brit színész tavaly júniusban a pedagógusnap alkalmából rendezett diáktüntetésbe futott bele Budapest belvárosában, amelyre néhány száz fő gyűlt össze az Oktogonnál, majd a javarészt középiskolásokból álló tömeg a Belügyminisztériumhoz vonult.

Kiemelt tartalom
Az Oscar-díjas Eddie Redmayne is feltűnt a budapesti diáktüntetésen Az Oscar-díjas Eddie Redmayne is feltűnt a budapesti diáktüntetésen 2023.6.6 8:59