2024.1.22 8:57
Olvasási idő 0:49
Maier Péter

Ted Mosby révbe ért: az Így jártam anyátokkal színésze feleségül vette kedvesét, akit egy közösségi gombázáson ismert meg

ARCOK ESKÜVŐ HÁZASSÁG ÍGY JÁRTAM ANYÁTOKKAL PÁRKAPCSOLAT VARÁZSGOMBA

Josh Radnor és párja, Jordana Jacobs egy januári hóesésben mondta ki a boldogító igent.

A valóságban is megházasodott Josh Radnor, aki a kilenc évadot megélt Így jártam anyátokkal című sorozatban alakította a nagy szerelmet kereső Ted Mosbyt. A 49 éves színész – aki a műsor óta inkább zenei pályájára fókuszál – idén év elején mondta ki a boldogító igent klinikai pszichológusként dolgozó kedvesének, Jordana Jacobsnak.

Megházasodtam! Két héttel ezelőtt. Egy *könnyed* hóviharban. Hihetetlenül magával ragadó, havas, boldogsággal teli hétvége volt.

– írta Instagram-posztjában Radnor, aki ezt követően a vendégeknek, illetve az esküvői személyzetnek is köszönetet mondott. „Legfőképpen Jordanának vagyok hálás. El sem tudom hinni, mekkora szerencsém van, hogy ezt a rendkívüli nőt a feleségemnek nevezhetem“ – zárta a bejegyzését.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Josh Radnor (@joshradnor) által megosztott bejegyzés

Esküvőjükről egy beszámoló is megjelent a New York Timesban. Ebből kiderül, hogy 2022 februárjában találkoztak egy meditációs elvonuláson, ahol pszichedelikus gombát is fogyasztottak. Elmondásuk szerint ekkor mindketten olyan hangokat hallottak a fejükben, amely arra biztatta őket, hogy ismerkedjenek meg, mert egymásnak lettek teremtve. Így is tettek, ezt követően sülve-főve együtt voltak, majd rövid időn belül el is jegyezték egymást.

Ahogy belenézek zöld szemeid végtelenjébe, tudom, hogy nem azért nem házasodtam meg eddig, mert valami gond van velem. Valójában azért nem házasodtam meg, mert rád vártam.

– hangzott el Radnor fogadalmában a New York Times szerint.