Több mint egy évvel a 159 fiatal életét követelő halloweeni tömegszerencsétlenség után Szöul rendőrfőnökét gondatlansággal vádolták meg.
Kim Kvang-ho, a legmagasabb rangú szöuli rendőrtisztet vád alá helyeztek a helyi média beszámolói szerint, írja a BBC. A vád szerint 2022. október 29-én nem gondoskodott elegendő rendőr jelenlétéről a Szöul központi negyedében, Itaewonban szervezett halloweeni bulin. A hatóságok szerint aznap este mintegy 137 rendőr volt a helyszínen és több mint 100 000 ember gyűlt össze a környéken.
Az áldozatok hozzátartozóinak egy része örömmel fogadta a hírt, de többük szerint ennek már korábban meg kellett volna történnie. Továbbá felszólították a rendőrfőnököt, hogy azonnal mondjon le, és álljon bíróság elé. Kim, a Szöuli Fővárosi Rendőrségi Ügynökség vezetője ugyanis október 29-én szolgálati időben, otthon tartózkodott, amikor a tragédia történt. Az Itaewon szórakozónegyed szűk sikátoraiban összegyűlt több tízezres, főként fiatalokból álló tömeg fegyelmezéséhez pedig nem biztosította a megfelelő létszámú rendőri védelmet.
Egy 2023 januárjában kiadott jelentés szerint azonban a helyi önkormányzati és sürgősségi szolgálatok tisztviselői felelősek a rossz szervezésért és a gyenge vészhelyzeti reagálásért. Megállapították, hogy nem hozták meg a megfelelő megelőző intézkedéseket, és a segélyhívások beérkezése után sem tették meg a helyes és indokolt intézkedéseket.
![Kihaláshoz vezet, ha a nők több tiszteletet követelnek? – Az egyre terjedő 4B mozgalom alaposan beint az elnyomásnak](https://storage.refresher.hu/article/Kihalashoz-vezet-ha-a-nok-tobb-tiszteletet-kovetelnek-Az-egyre-terjedo-4B-mozgalom-alaposan-beint-az-elnyomasnak~1ce6e042f2e86a6e68b4.jpg?is=150x200c&s=e5e22142d1047c2ed6b463d6948eef382b83119a05a842a4c1a67a8265ca0f8c)
A nyomozók szerint a helyzet helytelen értékelése és a szervezetek közötti együttműködés hiánya is hozzájárult a tömegszerencsétlenséghez. A balesetben meghalt emberek családjait képviselő csoport közleményében azt állította, hogy Kim rendőrfőnök teljes mértékben tisztában volt a veszélyhelyzettel, és valamilyen megmagyarázhatatlan okból elhanyagolta az Itaewonban történt tragédia helyszínét.