2024.1.9 14:15
Olvasási idő 0:45
Masszi-Rigó Csilla

Példátlanul fiatal, nyíltan homoszexuális férfi lett Franciaország új miniszterelnöke

KÖZÉLET FRANCIAORSZÁG

Gabriel Attal volt már kormányszóvivő, államháztartási és oktatási miniszter is, most pedig őt nevezte ki Emannuel Macron Franciaország miniszterelnökévé.

Hétfőn mondott le miniszterelnöki posztjáról Élisabeth Borne, a köztársasági elnök, Emmanuel Macron pedig kedden ki is nevezte az alig több mint másfél évig regnáló kormányfő helyére annak utódját, a 34 éves Gabriel Attalt.

Attal fiatal kora ellenére tapasztalt politikusnak számít, 2014-ben már a helyhatósági választásokon a Szocialista Párt listáján szerepelt, 2016-ban csatlakozott Emmanuel Macron centrista pártjához, 2017-től a Nemzetgyűlés tagja, 2018-ban, alig 29 évesen pedig ő lett a francia oktatási miniszter. 2020-tól két éven át ő volt a Jean Castex vezette kormány szóvivője, Borne kormányában pedig államháztartási miniszternek nevezték ki.

Gabriel Attal lett Franciaország miniszterelnöke
Gabriel Attal Franciaország új miniszterelnöke. Forrás Christian Liewig - Corbis/Getty Images

Élisabeth Borne lemondását a közelmúltban politikai feszültségek előzték meg Emmanuel Macron bevándorlási törvénye miatt, mely megerősítené a kormány azon célját, hogy egyes külföldieket kitoloncoljon az országból. Macronnak amúgy nem titkolt célja, hogy elnökségének második ciklusában újabb erőre kapjon népszerűsége, hiszen Franciaországban idén nemcsak európai parlamenti választások lesznek, hanem Párizsban rendezik meg idén a nyári olimpiai játékokat is.

Kiemelt tartalom
Csapvízkóstolókat toboroz egy francia nagyváros, hogy az ott élők mindig kellemes ivóvizet ihassanak az otthonaikban Csapvízkóstolókat toboroz egy francia nagyváros, hogy az ott élők mindig kellemes ivóvizet ihassanak az otthonaikban 2023.5.26 11:05

Gabriel Attal édesapja Yves Attal tunéziai származású filmproducer. Az új miniszterelnök nyíltan vállalja homoszexualitását, partnere Stéphane Séjourné európai parlamenti képviselő. A 34 éves férfi az 1958-ban létrejött Ötödik Köztársaság eddigi legfiatalabb miniszterelnöke, a tisztséget mindeddig szinte csak negyven év feletti férfiak és nők töltötték be.