Lady Gaga és Taylor Swift is tanúskodott Kesha mellett, ám a bíróság először mégis a producernek hitt. Az énekesnő most azonban végleg megszabadult Dr. Luke kiadójától.
Közel tíz évnyi jogi pereskedés után, december 19-én, kedden, Kesha végre minden munkakapcsolatát megszakíthatta egykori producere és mentora, Dr. Luke kiadójával, az RCA Records által forgalmazott Kemosabe-bel.
A Variety értesülése szerint az énekesnő egyúttal régi menedzsmentjétől is búcsút vett, és teljesen új fejezetet nyitott az életében.
Végre hazatérek önmagamhoz
– írta közöségi médiás felületein Kesha, majd a felszabadulásélmény margójára még egy meztelen fotót is posztolt magáról.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kesha öt nagylemezt – köztük a 2010-es bemutatkozó albumát, az Animalt, amely a Tik Tok című megaslágerét is tartalmazta – és három EP-t adott ki a kiadón keresztül, 2014-ben azonban szerződésbontást követelt, miután azt állította, hogy Dr. Luke korábban szexuálisan bántalmazta őt. A férfi rendületlenül tagadta ezt az állítást, szinte visszakézből perelte az énekesnőt rágalmazásért és hírnévrontásért.
![A zaklatás lélektana: miért és hogyan lesz valakiből megszállott “stalker”?](https://storage.refresher.hu/article/A-zaklatas-lelektana-miert-es-hogyan-lesz-valakibol-megszallott-stalker~1b0f0e3ee624e0ceb43d.jpg?is=150x200c&ic=0x0x567x757&s=24f037439756356067fccba7934592a030448fe7e679628cd25d534cf6cbfc36)
Bár a bírósági procedúra egyértelműen rányomta bélyegét munkakapcsolatukra, ami gyakorlatilag teljességében meg is szűnt, Kesha a szerződésének lejártáig a Kemosabe kötelékében állt. Ez volt a 2010-es évek egyik legjelentősebb metoo-esete a zeneiparban, többek között olyan zenészek tanúskodtak az énekesnő mellett, mint Lady Gaga és Taylor Swift.
Kesha utolsó albuma, a Gag Order idén májusban jelent meg, amiről többek között mi is írtunk. Az albumon olyan témák kerülnek előtérbe, mint a bezártság, az igazságtalanság érzete, és hogy milyen, amikor hazugnak nevezik az embert.