- terméket vagy szolgáltatást 18 éven felüliek számára
- szex, meztelenség vagy más felnőtt tartalom
- erőszakos, véres vagy arra érzékenyek számára nem megfelelő tartalom
Ophélie Bretnacher az Erasmus program keretében érkezett Magyarországra. A 22 éves egyetemista a Corvinuson folytatott tanulmányai végéhez közeledve, 2008. december 4-én éjjel, egy buli után, feltehetően hazafelé tartva a Lánchídnál veszett nyoma.
Ophélie Bretnachernek 15 évvel ezelőtt, 2008. december 4-én veszett nyoma rejtélyes körülmények között, két hónappal később pedig holtan került elő egy csepeli szabadkikötőben. Eltűnésének és halálának pontos körülményeit megannyi ellentmondásból fakadó rejtély és homályos folt övezi, így a mai napig megválaszolatlanul maradt a kérdés: mi is történt vele pontosan?
Ophélie Bretnacher eltűnésének napja: 2008. december 4.
Ophélie Bretnacher tehetős családból származott, bányamérnök édesapja egy osztrák cég ügyvezetőjeként dolgozott, mindeközben számos politikai kapcsolattal rendelkezett. A 22 éves lány a reimsi egyetemről, az Erasmus keretében érkezett Magyarországba, hogy tanulmányait a Corvinuson folytassa, mielőtt hazájában letenné az államvizsgát. Jó sportoló hírében állt, alkalmanként maratont is futott, szeretett hegyet mászni, emellett vidám, barátságos, összeszedett lányként jellemezte környezete. Budapesti tanulmányai alatt a Rózsadombon lakott egy orvos házaspárnál, a lakhatásért cserébe a pár két gyerekére vigyázott.
Az ominózus estén, december 3-án a Dohány utcai, azóta már bezárt Portside of Cuba bárban bulizott a többi cserediákkal egy Mikulás-partin, ahol a szemtanúk szerint hét pohár sört és hét felest is elfogyasztott. Ekkor tudta meg, hogy olasz udvarlója, Pierre Paolo, aki szintén jelen volt, másnap végleg elhagyja az országot. Bár a magyar sajtóban a barátjának nevezték, felmerült, hogy Paolo nem viszonozta a lány érzelmeit, és a szóbeszéd szerint a fiú egyszerűn csak élvezte a gazdag francia lány figyelmét. Így kapcsolatuk természetét szintén homály övezi. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a Le Parisien szerint Ophélie-t már otthon eljegyezték.
Immár december 4-én, hajnali 2 óra 40 perc környékén a lány egyedül távozott. Azonban a szokásostól eltérően nem taxival, nem egy Nyugati pályaudvartól induló éjszakai busszal, hanem gyalog indult útnak feltehetően budai otthonába. Mivel gyalog tette meg az utat, így térfigyelő kamerákkal nyomon követhető, hogy a Madách térnél tovább halad a Király utca felé, ekkor haladt el egy addig álló, ismeretlen taxi mellett. Az autó ezt követően elindult, sokak szerint követni kezdte Ophélie-t. Azonban aztán a sofőr a belső sávba sorolt ki, tehát nagy valószínűséggel nem egyenesen haladt, hanem lefordult balra.
A kamerák rögzítették, amint a lány továbbhalad a Bajcsy-Zsilinszky út felé, majd innen egészen a Széchenyi István térig. A felvételek szerint mintegy 200 méterre a Lánchídtól átkelt egy zebrán a híd irányába, azonban azt már nem dokumentálták, hogy valóban felsétált volna a hídra. Kézitáskáját ennek ellenére a Lánchídon találták meg, benne személyes okmányaival és mobiltelefonjával.
Nyomozás és ellentmondások
Ophélie táskáját két olasz fiatal férfi találta meg hajnali fél négykor, majd juttatták el másnap délután egy Ophélie telefonjából találomra kiválasztott ismerősnek. Eltűnését is csak két nappal később jelentette be a főbérlője, miután a lány nem ment el a gyerekekért a megbeszéltek szerint az iskolába. Az ügy nemzetközi aspektusából fakadóan intenzív nyomozás vetette kezdetét: emberrablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben indítottak eljárást. Később telefonon egy magát Ophélie fogvatartójának kiadó férfi váltságdíjat követelt, azonban kiderült, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. Felmerült az öngyilkosság gyanúja is.
A lány befolyásos apja a francia Le Parisiennek úgy nyilatkozott, szerinte lányát elrabolták, és elrablói öngyilkosság látszatát keltve helyezték el a hídfőnél a táskát, ahol egy adag hányást is találtak a nyomozók, ám erről később kiderült, hogy nem Ophélie-től származik. A magyar hatóságok egy napon át helyszíneltek a Lánchídon, melyet a Blikk szavaival élve gyakorlatilag felporszívóztak. A lány ujjlenyomatai és DNS-minták után kutatva beporozták az egész területet, mindhiába. Semmi sem árulkodott arról, hogy a lány a hídon tartózkodott volna a kérdéses estén, holott a vallomások alapján nem viselt kesztyűt aznap.
Bár elméletileg lehetséges leugrani a hídról, bármilyen fizikai érintkezés nélkül, egy öngyilkosságra készülő személy ritkán ügyel arra, hogy ne hagyjon nyomot. Ráadásul valószerűtlennek találták, hogy egy versenysportoló úszó épp vízbefulladással vetne véget életének. A hét főből álló nyomozócsoport szerint, amennyiben valóban a Dunába vetette magát, azt a korlát érintése nélkül, vagy arra felállva tette meg, azonban még így is nyomot hagyott volna maga után. Egyedül a felvételek és a táska megtalálói alapján következtethetünk arra, hogy a Lánchídon történt a tragédia.
A gyalogos szemtanúk hangos, női sírást hallottak a híd azon részéről, ahol később a táskát megtalálták. Egy másik, a budai oldalon álló szemtanú pedig hangos sikítást hallott a pesti oldal felől. A Lánchíd alatt élő két hajléktalan azonban sem csobbanást, sem sírást, sem sikítást nem hallott. Később, az eltűnés estéjéhez hasonló időjárási körülmények között helyszíni vizsgálat során a híd környékén női sikolyt játszottak le egy kisbuszból. A francia hatóságok ugyan megkapták a sikolyvizsgálat eredményét, azt azonban nem hozták nyilvánosságra.
Elsők között 100 embert, köztük 40 egyetemistát hallgattak ki. A résztvevők szerint a bulin idegenekkel nem, csak a barátaival beszélgetett, majd jókedvűen búcsúzott, azt ígérve, hogy másnap jelentkezik. Később azonban az egyik szemtanú szerint még el is sírta magát, miután hosszan beszélgetett Pierre Paolóval, és a korábbi vallomásokkal ellentétben felpattant, majd sietve, búcsúzás nélkül távozott a buli közepén. A kihallgatottak állítása szerint csupán barátság fűzte össze Ophélie-t és a szintén cserediák fiút. Azonban a kettőjük közt váltott napi 40 SMS hangvétele ezen túlmutató kapcsolatra utalt, a Blikk szerint „a sorokból áradó vonzalom vitathatatlan“.
A közeli barátok beszámolói szerint azonban rosszkedvű, depresszív hangulatú volt az eltűnését megelőző napokban, mivel tanulmányai végéhez közeledett, és nem akart elszakadni itteni életétől. Néhány nappal korábban Ophélie összetűzésbe került a szüleivel, amiért az egyetem után Budapesten akart maradni, a Franciaországban rá váró gyakornoki állást is vissza akarta utasítani. Főbérlője, Tamás a Blikknek elárulta: megbeszélték, hogy tovább maradhat a lakásban, ha cserébe továbbra is vigyáz a két kisgyerekre.
Ophélie szobájának átvizsgálásakor a szülők által szorgalmasnak, rendszeretőnek, kiegyensúlyozottnak mondott lány ruhái szétdobálva hevertek, ételmaradékokat, például penészes kenyeret találtak. Végh József kriminálpszichológus szerint ugyan nem hagyott hátra búcsúlevelet, de „csendesen végrendelkezett“. Rendetlen környezete depresszióra utal, a csoporttársával váltott negyven SMS és az órákig tartó beszélgetéseik erős érzelmi kötődésről árulkodnak. Hozzátette, hogy a depressziós ember a nyomasztó problémák elől menekülve alkoholba fojtja bánatát.
A rendőrségnek számtalan magyar és külföldi médium, jós, látó jelentette, hogy különböző helyszíneken „látják” a lány holttestét, illetve biztosan tudják, hol raboskodik. A BRFK munkatársai annak ellenére ellenőrizték az informátorokat, hogy a büntetőeljárási szabályok nem rendelkeznek ezen bejelentések kezelésének elveiről, azonban minden ilyen jelentésről kiderült később, hogy valótlan állításokon alapultak.
Holttest Csepelen
A magyar és a december 18-án megérkezett francia hatóságok mellett a család, a barátok és az ismerősök is csatlakoztak – jellemzően plakátokkal, illetve az interneten – a kereséshez. A Rajnai Vízirendészeti Csendőrszázad két munkatársa egy 15 millió forintos radarral a teljes Duna-medret átvizsgálta, de egy roncsautón, két autógumin és egy eldobott kerékbilincsen kívül semmit sem találtak.
Két hónappal később, 2009. február 12-én azonban a Duna csepeli szakaszán a Mahart-kikötők egyik öblében rábukkantak Ophélie holttestére. Ruhái, ékszerei, haja és testfelépítése alapján már azelőtt biztosak voltak az elhunyt identitásában, hogy a szülők azonosították volna. Az idegenkezűséget a magyar igazságügyi orvosszakértő kizárta, és megállapította, hogy Ophélie Bretnacher halálát fulladás okozta, a testen található külsérelmi nyomok, például a belső combján található tenyérnyi véraláfutás, akár a Duna medrében is keletkezhettek. Ezt később a Franciaországban megismételt boncolás is megerősítette.
A szülők elutasították azt a feltételezést, hogy gyermekük öngyilkos lett volna. A tisztázatlan körülmények miatt úgy vélték, hogy a bűncselekmény lehetőségét sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. Müller Rózsa jósnő a Blikknek azt nyilatkozta, hogy még a holttest megtalálása előtt segítségét kérte Ophélie kétségbeesett édesanyja. A jósnő állítja, nem öngyilkosság, hanem emberölés történt, melyben egy itteni külföldi fiú is érintett, akibe a lánya szerelmes volt. Ophélie eltűnése után néhány nappal a rendőrök is felkeresték Rózsát.
Egy dolog biztos: a gyilkos ott volt vele a szórakozóhelyen. Utánament, vitatkoztak, belökte a folyóba. A külföldi fiúba volt szerelmes, nem a vőlegényébe, de annak nem nagyon kellett. Már akkor megmondtam az édesanyjának, hogy Ophélie nem él. Nem akarta elhinni, és én is arra vágytam, bár tévednék!
A magyar igazságszolgáltatást minőségét többször megkérdőjelezték a francia sajtóban. A Reimsben megjelenő L'Union szerint a hozzátartozók nem bírták elviselni a hiányos magyar nyomozás miatt megtorpanó párizsi ügyészség tétlenségét, és a rendőrök nem vették figyelembe többé az emberrablást alátámasztó bizonyítékot.
Megválaszolatlan kérdések és gyanús körülmények
Paolo egy előre megváltott repülőjeggyel mindjárt a lány eltűnésének másnapján elhagyta az országot, majd évekig tartó bujkálás után, 2011-ben, egy igazoltatás során, sikerült a nyomára bukkannia az olasz rendőrségnek. Vallomást azonban csak 2013-ban tett. A családnak és a rendőrségnek egyaránt gyanús volt, hogy egyáltalán nem volt együttműködő a hatóságokkal, és nem törte magát a lány megtalálásáért, akivel állítólag mély érzelmi kapcsolatot ápoltak.
Furcsa egybeesés, hogy a táskát megtaláló két olasz fiú korábbi állításukkal ellentétben addigra beismerték, hogy ismerték Paolót. Nem tudni milyen válaszokkal szolgált, de sikerült tisztáznia magát, más gyanúsítottat pedig azóta sem állítottak elő. Ami az ismeretlen taxist illeti, szabadúszó lehetett, ugyanis egyik megkeresett fővárosi taxitársasághoz sem tartozott.
Egy Pepe fedőnevű hírszerző állítása szerint a francia diáklányt eltűnése előtt hetek óta figyelték, mivel az ügy hátterében nemzetközi energiaügyi érdekcsoportok háborúja áll, ugyanis Ophélie édesapjának munkahelye Európa negyedik legnagyobb energetikai vállalata. Az állítólagos hírszerző szerint Ophélie helyett egy dublőr haladt végig Budapest utcáin. Utóbbi megmagyarázhatná, miért tudott egy tanúvallomások szerint erősen ittas személy jól koordináltan járni.
Az apa által 2009. júliusában igényelt új orvosi szakvélemény szerint a tanúk elbeszélésével ellentmondásban Ophélie csupán enyhén ittas volt halálakor. Az általa elfogyasztott alkoholmennyiség lebomlásához szükséges idő alapján arra következtettek, hogy valójában 10-12 órával később halt meg. A magyar rendőrség ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudta.
Mint a család egyik ügyvédje rámutatott: a Mahart kikötő az áramlattal ellentétes irányban helyezkedik el. A 2009 nyarán vízügyi szakvizsgálat szerint szinte lehetetlen lett volna 30 métert ellentétes irányba megtennie a holttestnek a harmadik, mára betemetett, északi öböl medencéjébe. Maximum egy hajón akadva kerülhetett oda a holttest, ráadásul az öböl vize a közlekedés és árapály jelenség miatt is cserélődik, így ismét felmerült az idegenkezűség gyanúja. De miért rejtene el bárki egy forgalmas kikötőbe egy holttestet?
Egy Random nevű true crime youtuber videójában megemlítette, hogy jelentkezett nála egy fiatalember, akinek közeli hozzátartozója érintett volt a holttest megtalálásában. Az informátor szerint az öböl bejáratához közel, arccal lefele találták meg, teste, ruhája és haja meglehetősen tiszta volt, ami egy két hónapja vízben sodródó emberi testről nehezen elképzelhető. Megerősítette, hogy lehetetlen lett volna a sodrással szemben, külső erő bevonása nélkül odakerülnie a holttestnek. Továbbá a kikötő betemetése már hónapok óta zajlott, és Ophélie testét egy kijelölő szalagon fennakadva találták meg, a betontörmelék másnapi lerakására kijelölt helyen.
Hamarosan kiderült: Ophélie Bretnacher eltűnése után néhány nappal, december 8-án, majd 9-én fájlokat töröltek le a laptopjáról. Az apja később bevallotta, hogy december 8-án valóban letörölt egy lányát literes korsó sörrel ábrázoló képet, de állítása szerint csak azért, nehogy később alkoholistának titulálják miatta. Azt azonban – ahogy sok minden mást – a mai napig nem tudni, ki és miért tisztogatta meg másnap is a laptop dokumentumtárát.
Ha öngyilkossági szándékod van, hívd a 112-t!
Amennyiben valaki másért aggódsz, ezen az oldalon találsz tanácsokat, hogy mit tudsz tenni ilyen helyzetben.