2023.10.13 15:53
Olvasási idő 0:28
Krajnyák Petra

Békét kötött Joe Jonas és Sophie Turner, sikerült egyezségre jutniuk

ARCOK JOE JONAS SOPHIE TURNER

Az egykori álompár peren kívül rendezi válását.

Szerdán Joe Jonas a korábban benyújtott válási kérelmének visszavonását kérte, miután ő és Sophie Turner négy napon át közvetítőn keresztül tárgyaltak. A mediátor munkája eredményesnek bizonyult, hiszen sikerült ideiglenes megállapodásra jutniuk a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

iHeartRadio (@iheartradio) által megosztott bejegyzés

A Page Six által megszerzett bírósági dokumentumok szerint az elhidegült pár mindenben békés megoldására törekszik. A hét elején Jonas és Turner úgy döntöttek, hogy megosztják a 3 éves Willa és az 1 éves Delphine felügyeletét. Ennek értelmében ugyanolyan szerető otthonokban fogják tölteni idejüket, mind az Egyesült Államokban, mind az Egyesült Királyságban. Mindkét szülőnél körülbelül két-két hétig lesznek a gyerekek.

A párnak 2024. január 7-ig kell kölcsönösen megadnia egymásnak a felügyeleti jogot, így a gyerekek a hálaadást az apjukkal, a karácsonyt pedig az anyjukkal tölthetik.