Az Azahriah-jelenség éket vert a magyar zenészek közé.
Azahriah egyik napról a másikra napjaink legnépszerűbb magyar előadója lett, aki sorra dönti a rekordokat. A Forbes magazin 30 legsikeresebb 30 év alatt magyar közé sorolta, Spotify-on havonta 25 milliószor játsszák le a számait, és havonta több mint 700 ezer hallgatót vonz. Jövőre első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában, a jegyértékesítés elindulása után pár perccel össze is omlott az oldal. Néhány napja pedig bejelentette, hogy május 26-án ráadás koncert ad, melyre ma pontosan 10 óra 13 perckor indult meg a jegyértékesítés, azonban az oldal ismét összeomlott.
Baukó Attila példátlan sikere azonban megosztja a szakmabelieket, akiknek eddig nem adatott meg ekkora áttörés. Czutor Zoltán zenész többször is esélyt adott dalainak, ám sokadik hallgatásra sem tudta meglepni őt a 21 éves előadó, akit úgy jellemzett:
Zavarba ejtően gyenge, átlátszó, ötlettelen és proli. Persze, nyilván stadionkoncert, meg minden. De ugyanennyi erővel zseni Zámbó Jimmy, Orbán Viktor, vagy Majka is, hiszen milliók imádják őket is.
Czutor szerint az igazságnak egyáltalán nem kritériuma az igazság népszerűsége, elfogadja a fiatal énekes népszerűségét, de jónak nem tartja zenéjét. Koós Réka három dalát hallgatta meg, melyeket elmondása szerint képtelen megkülönböztetni, és biztos nem vesz részt egyik arénakoncerten sem. Mivel abszolút nem érzi magáénak Baukó zenéjét, így véleményt sem alkot róla.
Kritikusai mellett persze támogatói is vannak a szakmában, köztük Tóth Gabi. Az énekesnő szerint megérdemli a sikert a kreatív és tehetséges fiatal.
Számomra (tisztelet a kivételnek), a magyar zenei szakmában, ahogy egymást tapossák, elszomorító…képmutató emberek, akik egy partyn jópofiznak, aztán ahonnan lehet kifúrják a másikat…
Dopeman kijelentette, hogy mindenki sikerének képes örülni, így Azahriahnak is.
Az ITT ÉS MOSTBAN ez mindig annyival több kerek, egész embert jelent. HAJRÁ!
Legutóbb Majka állt ki mellette. Facebook posztjában egészen furcsának nevezte a Puskás Arénát kétszer is megtöltő 21 éves fiú által kiváltott reakciókat. Szerinte az interneten fröcsögő, levitézlett, „sosem volt sikeres“ sztárok akarják megmondani, hogy ez miért rossz, mit kéne máshogy csinálnia a fiúnak.
Ráadásul van egy kis közeg egy pár megmondóemberrel az élen, akiknek a karrierjük évtizedek óta abban merül hogy ki, hogy az éppen aktuálisan felkapott előadót pocskondiázzák.
– írja a rapper.
Korábbi botránya és minden negatív visszhang ellenére a 21 éves zenész sikere töretlen. A Marie Claire magazin októberi számának címlapsztárja lett, így újfent történelmet írt, hiszen korábban nem szerepelt még férfi a magyar Marie Claire borítóján.