Gondolatok a Beckham című dokumentumfilm-sorozatról. Maier Péter véleménycikke.
David Robert Joseph Beckham. A modern sportmarketing és popkultúra egyik csúcsterméke. Minden idők egyik legjobb szabadrúgás-rúgója, üzletembere, modellje. A férfi, aki ha kilépett a fodrászatból, 10 perc múlva minden második kisfiúnak olyan frizurája volt, mint neki. Mindezek mellett: a kitűnő családapa, aki tűzön-vízen át összetartotta a családját.
Nincs ebben a felvezetőben semmi irónia, ez Beckham. Legalábbis a róla készült négyrészes dokumentumfilm-sorozat alapján, amely október 4-én landolt a Netflixen, biztosan. Más kérdés, hogy azért összetett lény az ember, és ha bár nagyon sok erénye van Fisher Stevens alkotásának, de az a vád, hogy árnyaltan ábrázolná az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb szupersztárját, nem illetheti meg.
A családapa, aki egyszer botlott, de utána vezekelt
A legfontosabb narratíva a Beckham című sorozatban Becks és Victoria (azaz Posh Spice) kapcsolatának kikezdhetetlensége. Az elejétől fogva azt látjuk és azt érezzük, hogy szerelmük az égben köttetett, a mai napig levakarhatatlanok egymásról, alapítottak egy boldog családot, amelyet gyönyörűen egyben tartanak, és a – körülményekhez képest – lehető legátlagosabb, legbecsületesebb életre nevelik elbűvölő gyermekeiket.
Persze a doku megmutatja a pár legnagyobb válságának időszakát is, mélyen belemegy abba, hogyan élte meg Victoria a férje Madridba szerződése miatt kialakult nehézségeket, és megpedzegeti, hogy abban az időszakban némi hűtlenség is felütötte a fejét a focista oldaláról. Az önmagában abszolút ízléses megoldás, hogy Stevens (aki esetenként nagyon szórakoztató módon rendezi bele magát az epizódokba interjúztató szerepben) nem kérdez rá, hogy „na de most akkor kajak megcsaltad vagy ez egész csak bulvárhiszti?“, hanem a szereplők reakcióiból, gesztusaiból hagy minket következtetni: Beckham tényleg hűtlen volt. (Tette ezt állítólag egy Rebecca Loos nevű nővel, aki a személyi asszisztense volt 2003-ban.)
Streaming-ajánló decemberre: Száz év magány, Squid Game és Sabrina Carpenter készítenek fel az ünnepi időszakra
2024.12.8 9:54
Szóval lehet azzal érvelni, hogy az, hogy Becks hűtlensége pedzegetve van, némileg árnyalja a focista karakterét, de az, ahogy ezt tálalják, így is a narratívagyártás eszközévé válik.
Némileg vigyük bele a sztoriba, hogy nem tökéletes, így elhitetjük, hogy végig hitelesen beszélünk róla.
Aztán pedig térjen vissza, legyen bűnbánó, mutassa meg, hogy innen is képes felállni, és tűnjön egy komplex, tökéletlen, de mégis jószívű hősnek“ – gondolhatták a készítők. Nem tudom nem azt érezni, hogy amikor megmutatja a sorozat David Beckham – mint ember – hibáit, akkor ne az lenne a cél, hogy a tökéletlenségéről szóló diskurzust is olyan mederben tartsák, amely az ő reputációja szempontjából még ideális.
Még egy dolog ide. Nagyon fontos motívum a család a sorozatban. Minden akörül forog, hogy David Beckham milyen családban nőtt fel, illetve milyet nevelt ő. Akkor miért nem tartották elég fontosnak elmondani, hogy a focista karrierjének egyik legnehezebb időszakában, 2002-ben elváltak a szülei? Isten ments, hogy megkérdőjelezzük a készítők jó szándékát, de amikor a játékos egyik legkeményebb szezonjáról van szó, nem volna releváns elmondani ezt is? Főleg, hogy egy Google-kereséssel megtudakolható.
Összefoglalva tehát: a legnagyobb probléma a Beckham-doksival, ami az utóbbi évek sportdoku-sorozatainál (Michael Jordan - Az utolsó bajnokságig, Neymar: A Tökéletes Káosz) a leggyakrabban felmerült: PR-szaga van. Ez pedig nemcsak az emberi, családi, magénéleti oldalról tűnik fel, hanem – lásd a következő fejezetben – sportszakmailag is.
Ő csak focizni akart, a gonosz edzők meg túladtak rajta
Tudni kell David Beckhamről, hogy egy dologban volt igazán világklasszis: az állított labda elrúgásában. Ahogy a The Athletic sportszaklap írja, Sir Alex Ferguson, minden idők egyik legnagyobb edzőlegendája amiatt volt oda a játékosért, mert kifulladásig képes volt gyakorolni a szabadrúgásokat, hogy a technikáját ilyen szintre fejlessze.
Beckham nem volt akkora világklasszis tehetség, mint amilyen – a szintén Ferguson alatt pallérozódó – Cristiano Ronaldo (aki a történelem egyik legjobb játékosa lett), Eric Cantona vagy Paul Scholes, ugyanakkor eszméletlen munkamorál jellemezte, köszönhetően apja neveltetésének. Ez volt Becks legnagyobb erénye, ami alig jön át a filmből, illetve alig jön át abból a brandből, ami köré épült a popkultúra által.
Egy ponton Sir Alex Ferguson azt érezte, hogy az a munkamorál, ami a focistát a legnagyobbak közé emelte, nem a régi, és párszor (egyébként nem olyan sokszor – utolsó 18 meccsükből 6-szor) kirakta a kezdőcsapatból. Ezt követően egész egyszerűen meg kívánt válni tőle, mert az ő elsődleges felelőssége egy korszakos csapat, a Manchester United sikereinek fenntartása volt, és nem az, hogy egy feltűnően érzékeny játékos hangulatát tartsa szem előtt. Szó sem esik róla a sorozatban, hogy az edző és Beckham közti konfliktusban milyen szerepe van a szupersztár egójának, a celebszerep iránti növekvő vonzalmának vagy annak, hogy más szerepkörökben is funkcionálni kezdett (például modellként).
Említve van mindez, de megítélésem szerint a doku eléggé önmagára hagyja Fergusont a témában, és itt is álszentül jeleníti meg a Beckhammel szembeni kritikákat, hogy azzal is csak annak a hitelességét mélyítse, amit a focista elmond. Az már hab a tortán, hogy Becks azt várja el tőlünk, hogy elhiggyük neki, élete végéig a Manchester Unitedban maradt volna, és csak B-tervként igazolt ahhoz a Real Madridhoz, amely a maga korában – mindenféle szakmai sportérték nélkül – a státuszra, illetve arra a koncepcióra épült fel, hogy „nálunk játszik az összes szupersztár“.
Hatalmasat szólt az Arcane második évada – Kritika
2024.12.3 16:42
Később persze a Madridnál is az elnyomott Beckhamet látjuk, akit valamilyen oknál fogva mindig jobban büntetnek az edzők, mint másokat, de természetesen ő kitartóan dolgozik, majd bizonyítja, hogy kihagyhatatlan eleme annak a klubnak, amely korábbi sztárjai nélkül, a csapategységnek köszönhetően képes volt elhódítani a spanyol bajnoki címet.
Még egyszer:
Nem arról van szó, hogy a Beckham dokusorozat totálisan át akarná verni a nézőt, hanem arról, hogy feltűnően olyan irányba tolja az arányokat, hogy az általa közvetített narratíva hízelgő legyen a szupersztár számára.
Valakit ez nem zavar, mert a dokumentumfilmek sokszor ilyenek, és nem kötelességük objektivitásra törekedni, de ettől függetlenül talán fontos problematizálni a dolgot.
A sorozat legnagyobb erénye: jó nézni
A Beckham messze nem tartozik a rosszabb dokumentumfilm-sorozatok közé, főleg amiatt, mert szórakoztató, izgalmas, jól van vágva, jó képek vannak benne, és jó vibe-ot ad. Különösen az utolsó epizód emelkedett ki, amelyben szokatlanul szépen volt ábrázolva, hogyan éli meg egy focista, hogy a harmincas éveiben – ha bár fiatalsága teljében van – már túl öreg az egyetlen dologhoz, amit tud és szeret csinálni a földön. Megható pillanatai ezek a sorozatnak, és segítenek abban, hogy valamit tényleg, maradéktalanul, kétségek nélkül elhiggyek ennek az embernek: hogy szerinte is a labdarúgás a legcsodálatosabb dolog a földön.
5 ok, ami miatt megéri nézni a magyar válogatott utolsó idei meccseit
2024.11.12 12:12
Ebben pedig egyetértek vele, és örülök is a sorozatnak, mert összességében kiváló reklám a focinak, különösen a Premier League első „aranykorának“. Talán meglepően hangozhat, de a sportág népszerűsége egyáltalán nincs felszállóágban, különösen Európában, így mindig jó, ha jön egy popkulturális termék, amely megmutatja, hogy mennyit jelent ez az egész azoknak, akik játsszák a játékot, illetve azoknak, akik értük szurkolnak.
Összességében tehát egy „jó watch“ a Beckham sorozat, és – mindamellett, hogy érdemes elosztani kettővel, amit közvetít az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb szupersztárjáról – tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a focit, sőt, még inkább azoknak, akik „nem értik, mi a jó abban, hogy 22 idióta rohangál egy labda után a pályán“.
Nektek hogy tetszett a Beckham doku? Írjátok meg nekünk a közösségi média felületeinken!
