2023.9.14 14:36
Olvasási idő 1:18
Szöllősi Anna

Michael Jordan elfelejtett pillanata: a Nike-szerződés előtt New Balance cipőben feszített, az ügy pedig a bíróságig jutott

DIVAT MICHAEL JORDAN NEW BALANCE NIKE

Ez a régi Jordan-fotó vezetett a Jumpman logó létrejöttéhez, majd évekkel később egy perhez.

Ha láttad az Air – Harc a legendáért című filmet, ami Michael Jordan NBA-legenda cipőszerződését és az Air Jordan létrejöttét mutatja be, akkor tudhatod, hogy a kosaras más márkákkal is kacérkodott, mielőtt a Nike mellett tette le a voksát: az Adidas volt a kedvence, a főiskolán pedig Converse-t hordott. Jordan mindkét márkával tárgyalt, mielőtt aláírta volna a szerződést, ami sneakersztárrá tette őt, sőt a New Balance-szal is volt egy incidense, ami egészen a bíróságig jutott. 

Hogy jön a képbe a New Balance? 

Jordan legalább egyszer a konkurens New Balance cipőjébe bújt, amit megörökített a Life magazin. A képet Jacobus Rentmeester készítette 1984-ben a Life különszámához, a Los Angeles-i olimpiai játékok előtt. (Rentmeester egyébként Jordan mellett olyan amerikai olimpikonokról is lőtt fotókat, mint Carl Lewis vagy Greg Louganis.)

Forrás Reddit

Rentmeester 30 évvel később, 2015-ben bíróság elé vitte az ügyet és pert indított a Nike ellen, azzal vádolva a márkát, hogy lemásolta az eredeti Jordan-képet a Jumpman kampányhoz. 

A Nike valóban hasonló kompozícióval állt elő, csak a Joe Freshgoods által tervezett New Balance cipőt cserélték le, és a Chapel Hill hátterét Chicago látképére, Jordan pedig szinte ugyanabban a pózban lett lencsevégre kapva, mint Rentmeester fotóján. 

Forrás Nike

Bár a fotós és a Nike között született megállapodás, miszerint a Nike két éven át használhatja a képet bizonyos célokra, a márka a megállapodással ellentétben promóciós anyagokhoz és logóhoz is felhasználta a fotó remake-jét, és Rentmeester keresete szerint túllépte az eredeti megállapodás hatályát. A per végül sikertelen volt: 2015 júniusában a keresetet elutasították, a Legfelsőbb Bíróság pedig 2019-ben a fellebbezést is visszadobta.

A történet ihlette New Balance cipő 

Joe Freshgoods tervező a Life fotóján feltűnt cipőt, illetve a bíróságig jutott kálváriát használta inspirációként a New Balance 650 limitált kiadású darabjához, amit a múlt héten dobtak piacra 500 példányszámban. Az új modellt promotáló plakáton fel is tették a költői kérdést: „Mi lett volna, ha...?“ A tervező a következő sorokkal utalt az ominózus történetére: „Egy különleges ember fotózása.“

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Joefreshgoods (@joefreshgoods) által megosztott bejegyzés