2023.8.14 9:08
Olvasási idő 1:15
Maier Péter

Szoboszlai lejátszotta első angol bajnokiját – mutatjuk, hogy sikerült

SPORT FOCI KERKEZ MILOS SZOBOSZLAI DOMINIK

Elég jól sikerült a hétvége a magyar légiósok számára.

Végigjátszotta első Premier Leauge-meccsét Szoboszlai Dominik. A Liverpool a Chelsea otthonában lépett pályára, a találkozó 1–1-es döntetlennel zárult. 

A magyar játékos kezdőként lépett pályára, és végig fenn is hagyta Jürgen Klopp vezetőedző. Több szép megindulással, passzal és védekező akcióval is felhívta magára a figyelmet. Ahogy Bocsák Bence újságíró rávilágít a Twitteren, az adatok alapján elég korrekt bemutatkozása volt az angol élvonalban: ő alakította ki a legtöbb helyzetet a meccsen, és a védőmunkáját is 8 labdaszerzés és 100 százalékos szerelési arány dicséri.

Nem panaszkodhatunk ugyanakkor Kerkez Milos bemutatkozására sem a Premier League-ben. A magyar válogatott 19 éves balhátvédjének teljesítményével kiérdemelte, hogy a szurkolók a meccs emberének választották. 10 párharcot nyert, amivel csapata legjobbja volt ezen a téren, ráadásul ellene követték el a legtöbb szabálytalanságot is.

Ahogy Bocsák Bence összegzéséből kiderül, több magyar légiós is eredményes hétvégét tudhat maga mögött: Sallai Roland gólt és gólpasszt jegyzett a német kupában, Willi Orbán német szuperkupát nyert a Lipcsével, Németh András győztes gólpasszt osztott ki, illetve Dárdai Palkó is megszerezte első találatát a Herthában.