2023.7.25 8:42
Olvasási idő 0:44
Maier Péter

A magyar futball egyik legreménytelibb nyara folytatódik: itt az újabb sztárigazolás

SPORT FOCI

A Bundesligában szereplő Hoffenheim bejelentette Szalai Attila érkezését, ráadásul nem is akárhogy.

Szalai Attila a német első osztályban szereplő TSG 1899 Hoffenheim csapatához igazol. A magyar válogatott védőjéért 12 millió eurót fizet a klub a török Fenerbahcénak Fabrizio Romano szerint. A magyar focista a 41-es mezszámot viseli majd. 

A bejelentése is emlékezetesre sikerült, a Hoffenheim bevonta ugyanis a nemrégiben visszavonuló Szalai Ádámot, aki szintén játszott, és emlékezetes éveket töltött a csapatban. A videóban természetesen rájátszanak a névrokonságra is. A „történet“ szerint a volt válogatott csapatkapitány odatelefonál a Hoffenheimhoz, hogy kellene neki egy Szalai-feliratú mez, amit az ő korábbi mezszámával, a 28-assal el is kezdenek nyomtatni, a friss igazolás azonban megállítja az eseményeket: „Állj! Új Szalai van a városban“ – mondja.

Szalai Attila 2027-ig ír alá a Hoffenheimhoz, amely a tavalyi Bundesliga-szezonban a tizenkettedik helyen végzett. 

Ez a harmadik nagyprofilú magyar játékosigazolás ezen a nyáron, miután Szoboszlai Dominik a futballtörténelem egyik legnagyobb klubjához igazolt, Kerkez Milos pedig egy reményteli projektben vesz részt Bournemouth-ban. Mondhatjuk, hogy az elmúlt évtizedek legszebb nyarát látjuk a magyar futball fejlődését tekintve, bár a Ferencváros BL-ből való kiesése azért némileg beárnyékolja mindezt.

Szalai Attila a Hoffenheim mezében és stadionjában Forrás Hoffenheim Twitter