2023.5.18 18:09
Olvasási idő 0:54
Kovács M. Dávid

Az újranyitott Turbina fogja be New York fagyos szintifuvallatait – először zenél Budapesten a Tempers

Az újranyitott Turbina fogja be New York fagyos szintifuvallatait – először zenél Budapesten a Tempers
Forrás Live Nation
ZENE KONCERT PROGRAMAJÁNLÓ

Három év csúszással ugyan, de végre Magyarországra is eljut Jasmine Golestaneh és Eddie Cooper zenei projektje. A Tempers a nyolcadik kerületi Turbinában fog színpadra állni.

Május 23-án, kedden, első budapesti koncertjét adja a Tempers, amely aznap este a Budapest egyik emblematikus szórakozóhelyén, az idén újranyitott Turbina Kulturális Központban fog színpadra állni.

A New York-i formáció eredetileg 2020-ban látogatott volna Magyarországra először, ezt a fellépésüket a koronavírus-járvány azonban elsodorta, így végül csak három év csúszással jutnak el hozzánk.

A Jasmine Golestaneh által vezetett projekt 2013 óta szállítja hűvös szintipopszámait, és már az első dalaikra máris olyan zenei oldalak figyeltek fel, mint a Pitchfork, a Noisey, a V Magazine vagy az Interview. Első nagylemezük Services címmel jelent meg 2015-ben, amit azóta további három album követett, a legutóbbi épp tavaly tavasszal jelent meg New Meaning címmel.

Saját bevallásuk szerint zenéjüket egyszerre inspirálta a Fletwood Mac, a Kraftwerk és a Joy Divison, de nagy hatással volt rájuk a londoni, valamint a New York-i művészközeg is. Második, Junkspace című lemezük Rem Koolhaas vizionárius építész úttörő esszéjén alapult, amely a fogyasztóbarát építészetről szól, míg Fundamental Fantasy EP-jük egy művészrezidencia eredményeként született meg Stromboli szigetén.


A koncertet beharangozó közlemény szerint 2023 – a számos élő fellépés mellett – újdonságot is jelent a Tempers számára: a duófelállás átalakul, Eddie Cooper producerrel egy széleskörű együttműködéssé változik, a projektet pedig élőben és felvételeken is Jasmine Golestaneh vezeti.

Kiemelt tartalom
Record Store Day: exkluzív magyar kiadványokkal, akciókkal és DJ-kkel jön szombaton a lemezgyűjtők és a zeneőrültek ünnepe Record Store Day: exkluzív magyar kiadványokkal, akciókkal és DJ-kkel jön szombaton a lemezgyűjtők és a zeneőrültek ünnepe 2 nappal ezelőtt

A Tempers hűvös elektronikáját május 23-án, kedden, lehet élőben meghallgatni a nyolcadik kerületi Turbinában (1082 Budapest, Vajdahunyad utca 4.), a jegyeket a Live Nationoldalán tudjátok beszerezni.