Fénykorában a legmeghatározóbb popkulturális platform volt.
Úgy tűnik az amerikai televíziózás mostanság tényleg nagyot megy. A múlt héten még arról számoltunk be, hogy az Saturday Night Live (SNL) 48 évad után – olybá tűnik – lehúzhatja a rolót, ha az Amerikai Írók Céhe által kezdeményezett írósztrájk jobban elharapódzik, most pedig az MTV News-t véreztették ki.
36 év után, széles körű elbocsátásokat követően végül valóban teljesen leáll az MTV MTV News divíziója – jelentette a The Hollywood Reporter és a Variety. Az MTV Entertainment Studios, a Paramount Media Networks és a Showtime május elejére a munkatársai 25 százalékát bocsátotta, nagyjából öt évvel azután, hogy 2017-ben szintén attól volt hangos a nemzetközi zenei sajtó, hogy a brand jelentős létszámleépítésekkel próbált spórolni kiadásain.
A Showtime/MTV Entertainment Studios és a Paramount Media Networks elnöke, Chris McCarthy a Pitchforknak nyilatkozott a cégben végbemenő változásokról: „Ez egy kemény, de fontos stratégiai átszervezés a brand életében. Egyes részlegek megszüntetésével képesek leszünk csökkenteni a kiadásainkat az üzletmenetünkben. A mai napon értesítjük azokat az alkalmazottakat, akiknek a pozícióját ez érinti, és a vezetők személyesen közlik a hírt az érintettekkel.“
Az MTV News 1987-ben debütált első műsorával, a The Week in Rock-kal, melyben olyan hírességek és újságíró-riporterek bontogatták szárnyukat, mint a Rolling Stones magazin egykori szerkesztője, Kurt Loder, vagy Alison Stewart, Tabitha Soren, SuChin Pak és a punkzenész, Meredith Graves. Az MTV News különösen nagy befolyással bírt a 90-es és a 2000-es évek elején, aranykorában gyakorlatilag minden fontosabb társadalmi kérdésben gyártott műsorokat, interjúkat: zene, a politika, a szex, a popkultúra.