ma 2026.9.22 15:17
Olvasási idő 1:44
Tóth Csilla

Bojkottálják Trumpot az USA legnagyobb médiumai, az elnök saját tévét indított, amiben 24 órában pörög a propaganda

KÖZÉLET AMERIKAI EGYESÜLT ÁLLAMOK DONALD TRUMP

Több amerikai médium is bojkottálni kezdte Donald Trumpot, miután az elnök kitiltotta a CNN-t, a Politicót és az MS NOW-t a Fehér Ház sajtótájékoztatóiról. A három médium pert indított, közben elindult a Trump TV, aminek éppen csak hangja nem volt.

Három médiumot, a CNN-t, a Politicót és az MS NOW-t is kitiltotta pénteken a Fehér Ház eseményeiről Donald Trump, amiért meggyőződése szerint a médiumok „folyamatosan kitalációkat vagy hazugságokat írnak, illetve közvetítenek” a kormányzásáról.

A három sajtóorgánum hétfőn pert indított a Trump-adminisztráció ellen a washingtoni szövetségi bíróságon. Álláspontjuk szerint a Fehér Ház azért vonta vissza újságíróik belépési jogosultságát, mert kifogásolta a tudósításaikat. 

Donald Trumpnak nem tetszett, ahogyan tudosítanak róla, három médiumot is kizárt hivatalos eseményeiről. Forrás Chip Somodevilla/Getty Images

„Előzetes értesítés vagy megfelelő eljárás nélkül vonták vissza újságíróink akkreditációját, mert a Fehér Háznak nem tetszett, ahogyan tudósítottunk” – áll a CNN, a Politico és az MS NOW közös közleményében. A szerkesztőségek szerint ha az intézkedést nem támadják meg, az veszélyeztetheti a sajtószabadságot és azt az elvet, hogy a kormány nem döntheti el, miről és hogyan számolhat be a sajtó.

Összefogott egymással az amerikai média

Hétfőn még több médium, köztük a New York Times és a Washington Post is csatlakozott ahhoz a kiálláshoz, ami bojkottálja Trump és a Fehér Ház megnyilvánulásait. 

Kiemelt tartalom
25 éve történt: ezek a szeptember 11-ei terrortámadás ma is érzékelhető következményei 25 éve történt: ezek a szeptember 11-ei terrortámadás ma is érzékelhető következményei 2026.9.11 5:33

Amikor a Fehér Ház valamilyen eseményt szervez, rendszerint csak a legfőbb amerikai médiumokat hívja meg a közvetítésekre. Ha az adott hely csak kevés stábot és újságírót képes befogadni, a kijelölt médiumok készítik el az eseményről készült tudósítás hang- és képanyagát, majd küldik azt tovább más tévétársaságoknak, szerkesztőségeknek. 

Hogy a CNN kitiltása mekkora botrányt kavart, mi sem igazolja jobban, mint hogy hétfőn a csatorna feladata lett volna, hogy biztosítsa a közös televíziós felvételeket Trump New York-i útjáról. Miután a Fehér Ház ezt nem engedte, az úgynevezett sajtópool többi tagja nem állított másik stábot a CNN helyére. Az ABC, a CBS, az NBC és a Fox News így szintén nem biztosított közös videóközvetítést az érintett elnöki eseményekről.

Ennek következtében a nagy amerikai tévécsatornákon nem volt saját poolfelvétel arról, ahogy Trump felszáll az Air Force One-ra, majd megérkezik New Yorkba az ENSZ Közgyűlésére, sőt, a New York Times és a Washington Post hétfőn a Fehér Ház fotópooljából származó képek közlését is felfüggesztette.

Kiemelt tartalom
Foci-vb 2026: Trump-Belgium 1-4 – A világbajnokság negyedik hetére a politika és a korrupció is megérkezett Foci-vb 2026: Trump-Belgium 1-4 – A világbajnokság negyedik hetére a politika és a korrupció is megérkezett 2026.7.10 9:33

A CNN, a Politico és az MS NOW ügyében indított perben a három szerkesztőség azt kéri a bíróságtól, hogy állítsa helyre újságíróik Fehér Házba való belépését, és mondja ki, hogy a kitiltás sérti az alkotmányos jogaikat.

Elindult a Trump TV

Az amerikai elnök nem sokkal később részt vett a Marine One számára kialakított új helikopter-leszállóhely átadóünnepségén a Fehér Ház déli kertjében. Az eseményt a Fehér Ház saját csatornáján közvetítették, az elnök megszólalásait viszont a közvetítésben alig lehetett hallani, mivel a közelben nem voltak ott a kitiltott és a Trumpot bojkottáló stábok mikrofonjai. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 

Saint Hoax (@sainthoax) által megosztott bejegyzés

A Fehér Ház a sajtóval kialakult konfliktussal egy időben elindította saját, éjjel-nappal működő videócsatornáját is. A Trump TV: The Essentials Station 24 órás streamben közvetít Donald Trumphoz és az adminisztrációhoz kapcsolódó videókat és korábbi felvételeket.