Pati Pikóval a saját hang megtalálásáról, a dalszerzésről és a közösségépítés fontosságáról beszélgettünk. Arról is mesélt, milyen pályakezdő művészként Londonban építkezni Budapesthez képest, és szerinte merre tart a könnyűzene itthon és külföldön.
Éppen Los Angelesben sikerült elcsípnem Patit egy beszélgetésre, ahol egy artist retreat keretében dolgozott új zenéin. Arról kérdeztem, hogyan látja a könnyűzene és a soul jövőjét itthon és nemzetközi szinten, de mesélt saját művészi arculatának tudatos építéséről is, valamint arról, milyen érzés olyan dalokat megosztani a közönséggel, amelyek mögött mélyen személyes történetek húzódnak.
Pati a mindennapokban London téglaépületei és füstös jazzbárjai között építi karrierjét, miközben aktív szerepet vállal a helyi alkotói közösség formálásában is. Idén adta ki az első teljes EP-jét, amit a Pannónia Stúdióban rögzített. Ezen már egy jól körvonalazódó, karakteres Pati Piko-univerzum rajzolódik ki. Nemcsak énekes-dalszerző, hanem a Fei Arts Club alapítója is, amely fiatal kreatívok számára kínál inspiráló közösséget és kapcsolódási pontokat.
Honnan eredezteted a zene szeretetét, és mikor érezted, hogy ez a szakma a te utad?
Budapesten születtem, ott kezdtem el általános iskolába járni. A családomban senki nem foglalkozik művészettel, így gyerekként ez nem volt egyértelmű lehetőség számomra. Először az általános iskolai kórusvezetőm ajánlotta, hogy érdemes lenne elkezdenem foglalkozni az énekléssel, így ekkor először népi éneket kezdtem el tanulni. Az általános iskolai évek alatt teljesen tudatosult bennem, hogy ezzel szeretnék foglalkozni és hogy ezáltal tudom magam a legjobban kifejezni. Később egyetemre mentem Brightonba, utána pedig az egyetem londoni campusára transzferáltam, így most már négy éve élek Angliában.
Mi volt a legnagyobb kultúrsokk a kinti zenei szcénában vagy a stúdiózási kultúrában, amit itthon egyáltalán nem tapasztaltál?
Ami nagyon inspirált, az a szemlélet, ami a zene körül kialakult: ahogyan az emberek elmennek egy koncertre, és nem csupán hallgatói, hanem aktív résztvevői is az élménynek. Budapesten gyakran előfordul, mintha nem mernénk kimutatni a lelkesedésünket, vagy támogatni egymást abban, hogy valami izgalmas történik. Hiányzik az a fajta közösségi energia, egymás felé fordulás és hype.
View this post on Instagram
Szerinted az európai zenészeknek, főleg a kelet-európaiaknak, könnyebb ma megőrizniük a saját autentikus hangjukat, vagy az angol-amerikai popipari trendek mindenhol elnyomják a helyi karaktert?
PREMIER: Egy őszinte lemez a felnövésől – nálunk premierezik a Máklikőr új albuma, a 'Hulljanak rám az évek'
2026.5.8 14:00
Szerintem nagyon fontos követni, hogy nemzetközi szinten mi történik, és abból inspirációt meríteni a saját zenénkhez. Magyarország valamilyen szinten kiesik a mainstream világból, a nyelvünk is teljesen más hangzású mint az angol, és megvannak a saját műfajaink. Ez alatt például a magyar alter zenére gondolok, ami a saját, önálló műfajunk, amit nagyon szeretek egyébként. De a mainstream is változik: Laufey vagy Raye megmutatták, hogy nem csak a mainstream pop felé nő egyre inkább az érdeklődés.
Hogyan lehet zenészként kialakítani egy image-t? Szerinted igaz az, hogy a nőknek folyamatos megújulásra van szükségük a szakmában, míg a férfiaknak egy jól bevált image hosszú távon is működhet?
„Nem vagyunk hatalmas partiarcok, még akkor sem, ha a zenénk úgy hangzik” – interjú a Joey Valence & Brae duóval
2026.5.6 10:58
Sokat foglalkoztam ezzel az utóbbi időben. London annyira nagy város, sok a zenész, és néha azt érzem, elveszek benne. Eljött egy pont, hogy annyira felgyülemlett bennem minden, hogy vissza kellett térnem oda, ahol megtaláltam a zene iránti szeretetem. Meg kellett kérdeznem magamtól: oké, miért csinálom ezt? Fontos rögzíteni magunkban a saját üzenetünket és azt tisztán látni. Tapasztalatom szerint az image nagyban attól függ, mit szeretnénk a zenénkkel közölni, és kiket szeretnénk elérni.
Nekem mint a magánéletemben, mint a zenémben, fontos a nőiességem megélése, és ez nagy hatással van az image-em kiépítésére is. Én is több olyan helyzetben találtam már magam, ahol ha nem nő lennék, máshogy bántak volna velem férfi szakmabeliek. Ezt nehéz kezelni, főleg mikor egy olyan embertől kapsz szexista megjegyzést, akiben teljesen megbíztál. Fontosnak tartom, hogy a nők a zenében egy közösség tudjanak lenni, és, hogy egymás támogatói tudjunk lenni egy ennyire férfiak által dominált szakmában.
Te is merítesz az életedből inspirációt. Szerinted hogyan lehet művészként, kreatívként sikeresen átadni a saját történetedet másoknak? Mennyire nehéz kiengedni a kezedből egy olyan dalt, amiről pontosan tudod, hogy egy konkrét emberről vagy történetről szól?
PREMIER: Kezdd önmagadban a tavaszi nagytakarítást! – nálunk debütál a Hűvös legújabb dala és klipje
2026.4.9 11:00
Az elején nagyon ijesztő érzés volt. Főleg a kapcsolati témák, a belső, személyes történetek. Nem akarod az egész világnak kiteregetni a magánéletedet. Ettől függetlenül az írás kihozza a legbelsőbb, legigazabb gondolataimat, így egy fajta terápia is számomra. Az őszinteséget és sebezhetőséget szupererőnek tartom, és én is ezekben a pillanatokban tudok más előadókhoz kapcsolódni koncertek közben.
A Fei Arts Club alapítója is vagy. Tudnál erről mesélni egy kicsit? Milyen volt megélni a váltást az alkotói oldalról a szervezőire?
Egyetem alatt több zenei eseményre jelentkeztem, és először a Great Escape fesztiválon tudtam kipróbálni magam esemény koordinátorként. Nagyon élveztem ezt a folyamatot, ami engem is meglepett, mert a magánéletemben egyáltalán nem vagyok egy összeszedett ember. Több hasonló esemény után rajzolódott ki bennem, hogy jó ötlet lenne saját eseményeket is szervezni. Sok egyetemi társamtól hallottam, hogy nem mernek networking eseményekre menni, és ekkor rajzolódott ki bennem a Fei Arts Club ötlete. A koncepció feltörekvő művészek bemutatása, kerekasztal beszélgetések és DJ- szettek, amik oldják a hangulatot.
Szerinted Pesten lenne szükség hasonló lehetőségekre fiatal zenészeknek?
Nem tudom, hogy feltétlenül van-e szükség ilyenre Budapesten, mert ott sokkal belterjesebb a művészközösség. Ettől függetlenül fontosnak tartom a közösségépítő eseményeket, és azt gondolom, hogy ezek mindenhol összehozzák és inspirálják az embereket.
Mi volt a legrosszabb és a legjobb tanács, amit a zeneiparban valaha kaptál?
A legrosszabb nem is feltétlenül tanács volt, hanem inkább egyfajta hozzáállás. Az „úgysem” megközelítés: “úgysem” én leszek, “úgysem” fog működni. Ez az amerikai út jobban rávilágított arra, hogy ha te nem hiszel magadban, akkor ki fog?
„Nagyon érdekel az a pillanat, amikor a dolgok felborulhatnak” – interjú a Grammy-díjra jelölt német producerrel, Apparattal
2026.4.8 11:56
A legjobb tanács az volt, hogy ne várjak másokra, hogy lehetőségeket adjanak. Magunknak kell kiépíteni ezeket, és ha szorgosan próbálkozunk, az kívülről is látható lesz.
Ha a zenéd egy filmhez kapcsolódó soundtrack lenne, miről szólna?
A zeném témáit lekövetve, egy lány útjáról szólna, bemutatná az emberi mélységek megélését.
View this post on Instagram
