ma 2026.2.24 10:46
Olvasási idő 1:27
Krajnyák Petra

Meglepő helyen bukkant fel András volt yorki herceg hírhedt fotója

TÁRSADALOM ANDRÁS HERCEG JEFFREY EPSTEIN

Egy csapat aktivista a párizsi Louvre múzeumban kiállította azt a képet, amely Andrew Mountbatten-Windsorről készült nem sokkal letartóztatása után.

A People Vs Elon nevű brit szervezet aktivistái kiakasztották a Louvre-ba a virális képet András egykori yorki hercegről, amely letartóztatása után készült róla. A fotón a férfi egy autó hátsó ülésén fekszik, és láthatóan próbál minél kevésbé látható lenni. Az azóta hírhedtté vált fotó alatt a „Most már izzad“ feliratú táblácskát helyezték el, utalva a volt herceg egy korábbi nyilatkozatára. 

Forrás X/a Timescímlapja

Előzmények

Andrást február 19-én, 66. születésnapján tartóztatták le közhivatalban elkövetett visszaélés gyanújával, emellett házkutatást is tartottak Norfolkban, illetve Berkshire-ben található ingatlanaiban. Hamarosan kiderült az is, hogy a január végén nyilvánosságra hozott Epstein-akták miatt indult nyomozás András ellen, aki a gyanú szerint bizalmas kormányzati dokumentumokat adott át Jeffrey Epsteinnek. 

Kiemelt tartalom
A tragikus sorsú lány, aki Epstein, András herceg és Ghislaine Maxwell hálójába került – Ki volt Virginia Giuffre? A tragikus sorsú lány, aki Epstein, András herceg és Ghislaine Maxwell hálójába került – Ki volt Virginia Giuffre? most

Epstein és az arisztokrata a kilencvenes évek óta baráti viszonyt ápoltak egymással. András többször szexuális kapcsolatot létesített a kétezres évek elején az akkor 17 éves Virginia Giuffre-rel, aki 2014-ben pert indított a volt herceg ellen szexuális kényszerítés miatt. A felek végül peren kívül megegyeztek.

Jeffrey Epstein, Virginia Roberts és Ghislaine Maxwell
András herceg, Virginia Roberts és Ghislaine Maxwell 2001 márciusában. Forrás Virginia Roberts

Az akció

A People Vs Elon azért jött létre, hogy olyan ügyeket támogasson, amelyek szerintük Elon Musk céltáblájára kerültek. Most az Epstein-ügyben súlyosan érintett András letartóztatására, illetve korábbi kijelentéseire hívták fel a figyelmet.

A kép alatt elhelyezett „Most már izzad“ felirattal a volt herceg 2019-es BBC Newsnight interjújára utaltak, amelyben arról beszélt, hogy egy egészségügyi probléma miatt nem tud izzadni. Ezzel Giuffre azon állítását tagadta, hogy a 2000-es évek elején Andrással egy londoni éjszakai klubban táncolt, és a férfi „izzadtsága össze-vissza folyt rajta“.

Kiemelt tartalom
Mit tudhatunk meg tényleg az Epstein-fájlokból? – Bevezetés a pedofilhálózatok és az elit pizzapartyjainak nyúlüregébe Mit tudhatunk meg tényleg az Epstein-fájlokból? – Bevezetés a pedofilhálózatok és az elit pizzapartyjainak nyúlüregébe 3 nappal ezelőtt

Giuffre testvére és sógora, Sky és Amanda Roberts a férfi letartóztatása napján a CNN-nek adott interjúban reagáltak a hírhedt képre, illetve az ügy fejleményeire is. „Ahogy elnézem őt ebben a pozícióban, ahogy izzad... amiről mind tudjuk, hogy akkoriban képtelen volt, most izzad“ – mondta Amanda Roberts.

@peoplevselon they say "hang it in the louvre". so we did #princeandrew ♬ original sound - People Vs Elon

Az a bizonyos kép

A hírhedt fotót az egykori hercegről Phil Noble fotós készítette, aki négy-öt rendőrállomáshoz is ellátogatott, abban a reményben, hogy meg tudja örökíteni, amint kiengedik az őrizetből. Noble a Reuters-nek felidézte, hogy már éppen visszaindult a hoteljébe, amikor kapott egy fülest a volt herceg tartózkodási helyéről. A fotós elmondása szerint azonban a kép elkészülte leginkább a szerencse műve.

A fényképek istenei az én oldalomon álltak

– fogalmazott Noble.

 
 
 
View this post on Instagram
 
 
 

A post shared by Reuters (@reuters)