A Z generáció egyik legnagyobb popsztárja járt a REFRESHER-nél. Beszélgettünk friss lemeze megalkotásáról, a társadalmi szintek közötti ugrásról és arról, mi tartja össze őt és a rajongóit.
Hogy vagy?
Most jött ki az első nagylemezem 23 dallal és közben megy a zenekaros turné is, tehát leginkább fáradtan. Rengeteg munkám van ezek mellett is, de közben igyekszem több időt fordítani olyan dolgokra, amik kikapcsolnak.
Milyen munkáid vannak?
Ha most gyorsan le akarnálak rázni, akkor azt mondanám: ilyen interjúk. (nevet) Az elmúlt három hónapban rengeteg meló volt az albummal, stúdióztunk, klipet forgattunk. Ha általánosságban kérdezed, akkor délután kettőkor lépek ki a lakásból és a legtöbb esetben csak hajnalban érek haza. Emellett heti négy-öt alkalommal edzeni is elmegyek, tehát nem panaszkodom, tartalmasan telnek a napok.
Éppen egy turné kellős közepén vagy. Milyen eddig?
Sold out volt minden helyszín, talán csak az egyiken maradt néhány kósza jegy, mert az utolsó pillanatban nagyobb helyszínre kellett vinni a bulit.
Bevallom, féltem az elején, de az első perctől nagyon jól működtünk együtt a zenekarral, a kémia megvolt és minden koncert után egyre erősebb a csapat.
Beszéljünk ezekről az új dalokról. Nemrég megjelent friss lemezed, az Idegen, amelyre 23 dal került fel. Kifejezetten hosszú albumnak számít. Mi késztetett rá, hogy ilyen nagy terjedelmű anyagot készíts?
Rengeteg minden történt azalatt a három év alatt, és ennek az érzelmi lecsapódását foglalja össze az Idegen. Az egyik legerősebb motivációm az volt, hogy alkossak valami maradandót, de úgy tűnik a közönség is vevő volt erre, amiért nagyon hálás vagyok.
Nem féltél tőle, hogy önismétlővé válsz, ha ennyi dalt raksz egy lemezre?
Ja, nyugi, a 23 dal már csak egy „szűkített” adag volt (nevet), többet is rátehettem volna a lemezre. Sok demót kidobáltam vagy félretettem, hogy később még dolgozom rajtuk. De igazad van, a válogatásnál az volt az egyik szempont, hogy ne tűnjenek önismétlőnek a témák és a hangulatok szempontjából.
Milyen szempontok szerint rendezted az album dalait? Mi alapján maradt ki és került fel egy-egy szám?
Az első számú szempont az volt, hogy zeneileg mindegyik eltérő legyen. Nagyon sok demó azért nem került fel, mert éreztem, hogy ezt már máshol valahogy nagyon hasonlóan elmondtam. Szerettem volna, ha minden track más vibe-ot ad.
Az Idegen világszinten is top 5-ben volt a megjelenése utáni hétvégén Spotify-on. Mit éreztél, amikor ez kiderült?
Természetesen jó volt látni, hogy egy nemzetközi charton ott volt a nevem és borító. Ezek hatására még inkább látod, hogy megérte a sok beletett munka. Visszaigazolásnak is remek volt.
Vannak egyébként ambícióid, hogy nemzetközi szinten is ismertté vállj?
Ez most túl messze van még. Biztos, hogy az itthoni munkáimra kell koncentrálnom.
Olyan típus vagyok, aki, ha nem tett meg mindent az első kitűzött célért, akkor nem kezd el még egy következő tervvel foglalkozni.
Jelen pillanatban nem tudnék ugyanannyi erőt és energiát fordítani a külföldi zenei piac megcélzásába.
Van más akadálya is, hogy egy magyar előadó nemzetközi szinten ismertté váljon, vagy csak a nyelv?
Nyilván a nyelv az elsődleges szempont és sokszor tapasztalok alapvetően színvonalbeli különbségeket is. Ugyanakkor minden más melóval és hozzáértéssel behozható – akarat és ráfordított energia kérdése.
Van egyébként amerikai közreműködő a lemezeden: Darius King, aki egy észak-karolinai rapper. Ő ki? Hogy találtál rá?
YBR, YoungBoy Rallo egyik Instagram-sztorijában láttam. Ránéztem a srác instájára, meghallgattam a zenéit, láttam, hogy alig pörgetik, de nekem nagyon tetszett a flow-ja. Amúgyis szerettem volna egy amerikai közreműködőt a Zombi remixre, úgyhogy ráírtam. Nyilván csak online tudtunk beszélni egymással, nem mentem ki egy verzéért az USÁ-ba. (nevet) Elküldtem neki a Zombi beatjét, visszaküldte a verzét, és ennyi.
A lemezen látható, hogy te is egyre több dalon eltérsz a megszokott trap hangzástól, főleg a második felében. Mit gondolsz, elfáradt mára ez a hangzásvilág? Mennyi van még benne?
Amerikában már elfáradt. Ha csak erről az emo-trap műfajról beszélünk, amit Juice, Peep vagy XXXTentacion csináltak, ők a maguk idejében ki tudtak teljesedni ebben, de én nem látom, hogy felváltotta volna őket egy következő generáció, akik ugyanazt a szintet hoznák. Magyarországon viszont van még tere szerintem a hangzásnak, itthon még sok mindent ki lehet belőle hozni.
Külön érdekes a Marics Petivel közös Fiatal és őrült, ami tulajdonképpen egy pop-rock dal. Közel áll hozzád ez a fajta zene?
Annyira nem, mint a trap vagy a pop, de ebben is ki szerettem volna próbálni magam. Hallgatok is olyan előadókat, mint MGK vagy Sueco. Sueco megvan egyébként?
Nem.
Ő is nagyon tehetséges. Rapdalokkal kezdte, de aztán váltott. Majd megmutatom, mert nagyon f*sza srác.
Lesz még ilyen dalod egyébként?
Biztos, hogy lesz. A Fiatal és őrültet egyébként nem tartom kiemelkedőnek az albumról. Már csak azért sem, mert ez több mint másfél éve íródott. Ha most ülnék neki egy pop-rock stílusú beatnek, szerintem már többet ki tudnék hozni belőle. Meg azt vettem észre, hogy azért van is igény rá, csak ezt itthon nem nagyon csinálja profi szinten senki.
Miért nem érzed a dalt annyira, mint régen?
Velem ez gyakran előfordul.
Onnantól kezdve, hogy elkezdem azt érezni, hogy ennél tudnék sokkal jobbat is, már nem tudok lelkesedni azokért, amiket korábban csináltam.
Ebbe beletartozik a Fiatal és őrült is, és más számok is az albumon. Mindig hónapokkal, évekkel előre látom, hogy mi az, amit meg fogok tudni csinálni, így azok, amik a jelenben készülnek, már nem tűnnek olyan nagy számnak számomra.
Ez hasznos egy popsztár számára?
Mindenképp előrevezető. Többek között ennek a mentalitásnak is köszönhetem, hogy itt vagyok. Ettől függetlenül nyilván jó lenne a kettő között mozogni, és igyekszem mindemellett büszkének lenni arra, amit most csinálok. Azon vagyok, hogy megéljem a jelent is.
Elkezdtél zenekarral fellépni. Mi motivált, hogy belekóstolj az élő zene világába?
Egyszerűen csak az, hogy ebben láttam fejlődési lehetőséget. Ez az az út, ami hozzám illik, amit meg tudok valósítani. Fejlődni akartam. Ezek a számok, amiket klubokban énekeltem, már nem jelentettek nagy kihívást, és szerettem volna, ha történik valami új.
Elmondásod szerint szereted kihívások elé állítani magad. Szerinted lehet enélkül csinálni ezt az egészet?
Van, aki megelégszik azzal, amije van. Vannak itthon is olyan előadók, akiknek ennyi elég, vagy – ami a jobb verzió – tisztában vannak a saját határaikkal, képességeikkel. Fontos az is, hogy lásd a saját korlátaidat, de tegyél meg mindent azért, hogy kimaxold őket.
Nem rejtetted véka alá sosem, hogy nehéz anyagi körülmények között nőttél fel, és a dalszövegeidben is fontos téma ez. Miközben rengetegen vannak, akik egyáltalán nem jönnek ilyen körülmények közül, mégis ugyanezeket a témákat hozzák elő. Hogyan viszonyulsz azokhoz a rapperekhez, akik nálad jóval magasabb sorból érkeznek, mégis a tiédhez hasonló üzenetekkel operálnak?
Nyilván senki nem tehet arról, hogy hova születik. Viszont arról már tehetsz, hogy nem őszintén kommunikálsz, és indokolatlanul túlhype-olod magad. Régebben ez jobban idegesített, de mostanára eljutottam oda, hogy nem érdekel, mert jó értelemben véve, inkább „csak magammal” foglalkozom. Néha persze jó lenne összeméregetni, hogy amúgy ki honnan jött, de közben rettenetesen felesleges. Fontos, hogy hálás tudjak lenni mindenért, ami most körülvesz.
Szerinted mi tesz valakit a műfajban hitelessé?
Az őszinteség.
Szeretnél példát mutatni más hasonló sorsú gyerekeknek?
Egyértelmű. Közhelyesen hangzik, de igaz, hogy céltudatosság nélkül nem lehet fejlődni.
Ugyanakkor biztos fogok még olyan dolgokat tenni, amelyekkel nem mutatok jó példát, viszont folyamatosan elemzem magam és igyekszem javítani a hibáimon. Nem lehetünk hibátlanok, emberek vagyunk.
Hogy viseled azt, hogy a sikerrel együtt új közegekbe kerültél be? Mennyire volt könnyű alkalmazkodni „az új életedhez”?
Alig vártam, hogy kikerüljek a régi közegemből. Ezt szeretettel mondom, a mai napig találkozom azokkal a srácokkal, akikkel a telepen bandáztam. Megmaradt a jó kapcsolat, de nem beszélünk olyan sűrűn mint régen. Durva személyiségfejlődésen mentem át az utóbbi időben és többet is várok el magamtól a jövőben. Bevallom jobban érzem magam az „új helyemen”.
Akik így lépegetnek a társadalmi szintek között, sokszor arról számolnak be, hogy akarva-akaratlanul bűntudatot éreznek, amiért nekik sikerült és másnak nem. Ezzel hogy lehet megbirkózni?
Bűntudat? Bennem abszolút nincs bűntudat.
Kaptam az élettől egy tehetséget és lehetőséget, de emellett nekem rengeteget kellett dolgoznom. Ha üzennem kéne másoknak, akkor azt mondanám: mindenki ki tud teljesíteni, ha kihozza magából a maximumot.
Ez nagyon sok embernek valamiért nem megy, megrekednek egy szinten, de a lehetőség mindenkiben megvan. Én nem gondolnám, hogy felelősséget kellene vállalnom érzelmileg, vagy bűntudatot kéne éreznem azért, mert más ezt nem tette meg. Szerintem megérdemelten vagyok ott, ahol, és nem érzek bűntudatot, mert másnak ez nem sikerült.
Azért egy folyamatosan koncertező zenész élete nem pihentető, említetted is, hogy egy átlagos napon a teendőid hajnali 2-kor érnek véget. Hogy viseled az állandó éjszakázást?
A bioritmusom teljesen átalakult az elmúlt három évben. Haladok, eddig az volt, hogy reggel 6-7 körül feküdtem le aludni, és délután 2-3-ig fel sem keltem. Ez a zenekari átállás sokat segít, mert nincs az, hogy egy nap két-három bulit is lenyomunk, hanem egyet csinálunk meg jól, aztán otthon vagyunk már ilyen 2-3 körül. Több lehetőségem van pihenni. Ebbe bele kell szokni, de ilyenkor tudatosan emlékeztetem magam arra, hogy „ember, nemrég még építkezésen, autómosóban, meg konyhán dolgoztál”, szóval nincs miért panaszkodnom. Ez a mostani időszak máshogy nehéz, de ez az élet, amit választottam.
Ha pár szóban össze kéne foglalni, hogy mi az, ami motivál, hogy nyomjad tovább, mit mondanál?
A pénz. Ez amúgy az én fejemben nem hangzik furán, kívülre nem tudom. De az, hogy a családomnak és nekem soha többé ne kelljen a jövőben visszamenni oda, ahonnan kievickéltünk, az a legfontosabb.
Meg tudjak tenni mindent anyámért, a tesóimért és később a saját családomért, hogy ne legyenek egzisztenciális problémáink.
A másik az, hogy olyan dolgokat alkossak, amik érdemileg hozzá tudnak tenni a társadalomhoz, tudjak segíteni az embereknek, olyan dalokat tudjak írni, amik aztán fenn is maradnak.
Milyen a viszonyod a rajongóiddal?
Kölcsönös szeretetet érzek. Én odaadok magamból mindent, és ezzel segítek nekik, érzelmeket váltok ki belőlük olyan sorokkal, amiket ők nem biztos, hogy meg tudnának ugyanígy fogalmazni. Ők ezért hálásak, és ugyanezt a szeretet közvetítik felém. Rengeteg üzenetet kapok, amiben részletesen leírják, hogy mennyire hálásak, és nyilván nagyon jól esik. Azt hiszem tényleg a kölcsönös szereteten alapul az egész.
Ti kérdeztétek
Az interjú elkészítése előtti napon Instagramon kérdeztük meg olvasóinkat és a Manuel-fanokat, hogy mit kérdeznének az énekes-rappertől. Ezek közül választottunk hármat.
Melyik a kedvenc dalod az Idegen albumról?
Erre nagyon nehéz válaszolni, mert rengeteg dal van, amit szeretek róla, és nem lehet őket összehasonlítani. De nagyon diplomatikusan az Idegent mondanám, mert arról kapta a nevét az album, és annak az írásával töltöttem el a legtöbb időt.
Emlékszem, hogy elmentem helyekre, konkrétan levonatoztam a régi falumba, hogy hátha valami felébred bennem – gondolatok, amiket aztán papírra tudok vetni.
Szövegírás szempontjából az volt a leghúzósabb, mert megírtam percek alatt a punchline-t, viszont az sok időbe telt, hogy a verze elkészüljön.
Van egy kiadatlan dalod, a Nem érzem a lábam. Az egyik rajongói oldaladtól jött a kérdés, hogy ezt ki fogod-e adni valaha?
Nem, ez már nem fog kikerülni. A dal egy Bruno X Spacc feat lett volna, de – mint sok más számnál – ennél is azt éreztem, hogy már olyan régen írtam, hogy erre a beatre most sokkal többet tudnék nyújtani, így nem érte meg a munkát, hogy újradolgozzam.
Van olyan ajándék, ami számodra emlékezetes volt vagy tetszett, és rajongótól kaptad?
Rengeteget kapok mostanában, pláne ezeken a zenekaros koncerteken. Annyi ajándékot hoznak, hogy már nem fér el a szekrényben. Egy jut eszembe, ami emlékszem, hogy nagyon jól esett: egy dobozt kaptam, amiben borítékok voltak. Rájuk volt írva, hogy „ezt nyisd ki, amikor”, például „ezt nyisd ki, ha rémálmod volt”. Azt a dobozt rendszeresen nézem, és folyamatosan bontogatom őket, ha történik velem valami, ami a borítékok egyikére van írva.
