Hans Zimmer készíti az HBO új Harry Potter-sorozatának zenéjét. Az adaptáció előreláthatólag 2027-ben érkezik, és minden könyvet külön évadban mutat be.
Hans Zimmer és zenei cége, a Bleeding Fingers Music készíti az HBO Entertainment és a Warner Bros. Television produkciójában készülő, Harry Potter-sorozatának zenéjét – írja a Variety.
„A Harry Potter zenei öröksége minden zeneszerző számára meghatározó viszonyítási pont, ezért hatalmas megtiszteltetés számunkra, hogy egy ilyen volumenű projektben dolgozhatunk egy ennyire kivételes csapattal“ – mondta Zimmer, valamint a Bleeding Fingers Music zeneszerzői, Kara Talve és Anže Rozman. „Ez a felelősség olyasmi, amit egyikünk sem vesz félvállról. A varázslat mindenütt ott van körülöttünk – gyakran csak egy karnyújtásnyira –, de ahogy a Harry Potter világában is, most is meg kell tanulnunk észrevenni azt. A zenével az a célunk, hogy a közönséget egy kicsit közelebb vigyük ehhez a varázslathoz, miközben tiszteletben tartjuk mindazt, ami korábban már megszületett.“
A minden eddigieknél részletesebb feldolgozás a tervek 2027-ben debütáló majd, és J. K. Rowling világhírű könyvsorozatának mind a hét kötete kap egy saját évadot. A sorozat főszerepeit többnyire pályakezdő színészek alakítják. Harry Potter szerepét Dominic McLaughlin kapta, Hermione Grangert Arabella Stanton, Ron Weasley-t pedig Alastair Stout játssza. A felnőtt szereplőgárdában John Lithgow (Albus Dumbledore), Paapa Essiedu (Perselus Piton) és Janet McTeer (McGalagony professzor) is feltűnik.