A mikrodrámák kifejezetten telefonra készült, megkérdőjelezhető minőségű szappanoperák, amelyek már öt éve meghódították Kínát, most pedig nagyon úgy tűnik, hogy világuralomra törnek.
Binge és doomscroll
Mindenkinek a könyökén jöhet már ki, hogy minden kortárs társadalmi jelenséget a Covid-19-járványra és a karanténidőszakra vezetnek vissza, de tagadhatatlan, hogy a lezárások drasztikusan megváltoztatták az életünket. Öt éve kollektív szobafogságba kényszerült a világ, amit sokan sorozatok bingelésével és doomscrollingolással töltöttek el. Majd véget ért a karantén, így látszólag visszaállt az élet rendje is. A bezártság miatt sokak szociális éhsége megnőtt, ezt kielégítendő ma már nem a négy fal között, hanem közösségben töltik szabadidejüket, s az otthon ülő típusoknak sem áll már rendelkezésükre 3-4 üres nap, amit netflixezéssel tengethetnek. Arra viszont mindenkinek van ideje, hogy az iskolába, munkába menet, vagy egy hosszabb WC-szünet alatt megnézzen pár 1-1,5 perces videót, amin abszolút nem kell gondolkodnia.
A világjárvány óta globális szinten csökkent a streamingszolgáltatók nézettsége és előfizetőik száma, ugyanakkor a karantén alatt felfutott TikTok és egyéb rövid formátumú tartalmak népszerűsége állandósult. A szórakoztatóipar ideiglenes megoldásként költségcsökkentésre kényszerült, és ezzel együtt új megoldásokra lett szüksége.
A tuáncsü
A mikrodráma, kínaiul tuáncsü (短剧, duǎnjù) 2018-2019 környékén jelent meg Kínában, azóta pedig mainstream szórakozási formává nőtte ki magát, amelynek több mint 830 millió élvezője akad, 60 százalékuk pedig még fizetni is hajlandó érte. Ezek a sorozatok 50-100 részből állnak, ám a szokványos 60-90 perc helyett egy epizód 30–90 másodperces. Az első pár epizód általában ingyenesen megtekinthető, ez pedig éppen elég ahhoz, hogy berántsa a nézőt, és előfizessen a következő részekre általában pár jüanért (kb. 100 forint).
A tuáncsük elsődleges platformjai a Douyin (a TikTok kínai eredetije), a RedFruit, a WeChat és Xi Fan, de megannyi kisebb mikrodráma-streaming oldal is elérhető. Egyik legnagyobb vonzerejük, hogy a néző maga döntheti el, mikor folytatja a sorozatot, nem kell várnia heteket, napokat, hiszen amint kifizette az új részt, már nézheti is. Mivel a cél a nézőszám kimaxolása, nem pedig a gyönyörködtetés vagy tanítás, így ez a „freemium” előfizetési modell roppant előnyös. Sikerét jól mutatja, hogy 2024-ben már 576 millióan néztek mikrodrámákat, amelyek piacát jelenleg 2287 milliárd forint értékűre becsülik.
2025 legnagyobb szexbotrányát és legnépszerűbb mémjét is egy kínai férfinak köszönhetjük: „Hong nővér” esete
2025.12.7 8:25
Tekintve, hogy a tuáncsü-piac már meghaladta a kínai filmipar (1956,13 milliárd forint) értékét, a becslések szerint pár éven belül kiszoríthatják a hagyományos hosszú formátumokat. Sőt, 2030-ra várhatóan 3149 milliárd forintnak megfelelő összeget fognak termelni. Ma már a tehetségkutatás eszközeként szolgálnak, ugyanis amatőr, ismeretlen színészeket alkalmaznak, akik hamar sztárstátuszban találják magukat, anélkül, hogy egyetlen hagyományos nagyjátékfilmben is játszottak volna. A forgatókönyvírók és a rendezők pedig felkeltették a nagyobb filmstúdiók érdeklődését, annak ellenére, hogy történeteik nem túl egyediek.
Sátáni anyósok és CEO-k fehér lovon
A tuáncsü jellegzetes kliséinek egyike a Hamupipőke-toposz, vagyis, amikor a szegény körülmények közé született lány anyja meghal, apja meggazdagodik, feleségül veszi a világ legrosszabb indulatú nőjét, aki természetesen cselédként dolgoztatja mostohalányát. Emellett hódítanak az újjászületéses bosszútörténetek, az időutazás, a kényszerházasságok, a lélekcserék, a titkos szerelmek és a kamuházasságok is. A happy end garantált, de általában az emberrablás, halálos sérülés, kórházban lábadozás szentháromsága előzi meg.
A piac terjeszkedésével megjelentek a minőségibb produkciók, de a telefonos szappanoperák többsége ugyanazt a történetet mondja el újra meg újra, meglehetősen silány minőségben. Ilyen a 2023-as Villámházasságunk: Fu úr titkos élete (闪婚后,傅先生马甲藏不住了) is, amelyben az egyetemről kibukott Meng Ning egy vakrandin rossz férfihoz érkezik. Fu úrral vadidegenek egymásnak, ennek ellenére hirtelen felindulásból feleségül megy hozzá, nem tudva, hogy Fu egy gazdag vezérigazgató, akinek elege lett a pénzéhes nőkből és mindent megtesz, hogy eltitkolja valódi énjét. Megannyi félreértés és kompromisszum után végül egymásba szeretnek, és rájönnek, hogy talán már évekkel ezelőtt keresztezték egymás útját.
Spórolás
Egy-egy teljes mikrodráma általában 3 hét alatt elkészülhet, beleszámítva a forgatást, a szerkesztést és forgalmazást is. A gyártók ismeretlen, amatőr színészeket alkalmaznak, és csupán 5-10 fős stábokkal dolgoznak, mindezek pedig jelentős megtakarításokat tesznek lehetővé. Főleg, ha szinte teljesen AI-alapú a gyártás.
Buborékszoknyák, habcsókszerű tüllcsodák és benzintáska: A legjobb kollekciók a méltatlanul alulértékelt sanghaji divathétről
2025.10.22 10:20
A mikrodrámák teljesen új műfajt és kihívásokat képviselnek: nem az érzelmi vagy művészeti értékükért, hanem a dopamint termelő cliffhangerekért nézik őket, sikerük pedig az algoritmus alapján nyújtott teljesítményükön áll vagy bukik. Magyarán a befektetett energia és erőforrás kevés, minimális kockázattal jár, a siker pedig szinte garantált.
Globális siker
A thai, a koreai, az indiai és már az amerikai filmipar is igyekszik lépést tartani a trendekkel, a nézők ingerküszöbével és türelmével. Dél-Koreában 2024-ben indult el a kínai modellt utánzó Top Reels, de a Watcha streamingplatform is saját vertikális drámák gyártásába kezdett. A TikTok Indiában hatalmas népszerűségnek örvendett 2020-as betiltásáig, helyébe pedig az Instagram lépett, amely ma már az ország első számú rövid formátumú tartalomlelőhelye. Mivel a népszerű kínai alkalmazások továbbra sem elérhetőek Indiában, a streaming platformok és a helyi produkciós cégek hazai mikrodrámák gyártására adták a fejüket.
Kelet-, illetve Délkelet-Ázsia mellett már az USA-ban is népszerűek a nyúlfarknyi hosszúságú, tipikus bűnös élvezet jellegű szappanoperák, amelyeket kedvére pörget az ember, miközben sorban áll a kasszánál. Egyes hollywoodi nagyágyúk szerint azonban könnyen lehet, hogy hamarosan a nyugati filmpiacot is meghódítják a vertikális filmek. 2025-ben a Fox Entertainment bevásárolta magát a My Drama appot tulajdonló ukrán Holywater vállalatba, és a tervek szerint két év alatt több mint 200 sorozatot fog készíteni az alkalmazásra. Ugyanebben az évben Bill Block, a Miramax korábbi vezérigazgatója létrehozta saját mikrodráma-alkalmazását, a GammaTime-ot, olyan befolyásos befektetők támogatásával, mint Kim Kardashian, Kris Jenner és a Reddit társalapítója, Alexis Ohanian. Az október 23-án megjelent app két olyan sorozattal indított, amelyet a CSI: Crime Scene Investigation alkotója, Anthony Zuiker írt. Ez csupán néhány a vertikális drámák megreformálására és mainstreamesítésére tett kísérlet közül.
Jelenleg azonban továbbra is a silány szappanoperák hódítanak, mint:
- Mommy, It Hurts… Where’s Daddy? (Anyuci, ez fáj... Hol van apuci?)
- Bride for Lucifer (Lucifer menyasszonya)
- Fated to My Forbidden Alpha (Végzetem, a tiltott Alfa)
- Daddy Is the Vampire King (Apuci, a vámpírok királya)
- Pampered by an Amnesiac Husband (Az amnéziás férjem kényeztetésében)
Az Owl & Co szerint Kínán kívül a vertikális sorozatok már 3 milliárd dolláros (994 milliárd forint) bevételt termeltek tavaly, de 2030-ra akár 26 milliárd dolláros (8619 milliárd forint) éves bevételre is szert tehet globálisan. A befolyásos szakmabeliek bevonásától sokan a nagyobb filmstúdiók közreműködését, és ezzel a vertikális műsorok minőségének javulását remélik. A nyálas romantika mellett a true crime, thriller, horror, vígjáték és anime műfajokban is létrejöhetnek rövidke sorozatok, amelyek diverzifikálhatják a jelenleg főleg 20-40 éves nőkből álló rajongói bázist.
Kudarc
Hollywood már 2020-ban megpróbált betörni a mikrodrámapiacra, de akkor csúfos kudarcot vallott. A Jeffrey Katzenberg alapította Quibi olyan rendezőket húzott be, mint Steven Spielberg és Guillermo del Toro, hogy maximum tízperces részekből álló sorozatokat gyártsanak telefonra. Sőt, Demi Lovato talkshow-ja is ezen a felületen futott volna, csakhogy az app hat hónappal indulása után leállt, mivel a kitűzött 7 millió helyett csak 1 millió előfizetőt szerzett. A Quibi végül valamennyi saját gyártású tartalmát eladta a Rokunak 33 milliárd forintnak megfelelő összegért, így a testpozitivitásról, szexről, kapcsolatokról közösségi médiáról és jólétről szóló Pillow Talk With Demi Lovato is ott jelent meg. Az előfizetős prémium rövidtartalmak nem tudták felvenni a versenyt az ingyenes platformokkal szemben, mint a TikTok vagy a Youtube.
A magyar TikTok sötétebb bugyra
A vertikális drámák természetesen már itthon is megjelentek, elsősorban marketingeszközként. A hovege.hu saját bevallása szerint elsőként hozta be Magyarországra a kifejezetten 9:16-os képernyőre tervezett szappanoperákat. A nyolcrészes Vadidegenek című mikrodrámában négy különböző sorsú szereplőt sodor össze az élet: Csillát kidobta a párja, ezért új lakást keres, akárcsak Bozó, míg Erika adósságokkal küzd férje halála után, ezért kénytelen kiadni saját otthonát. Az ismertető szerint „hármuk története egy lakásban fonódik össze, ahol váratlanul rábukkannak egy titokzatos fiatalemberre, aki a szekrényben bujkál”.
@hovegeponthu Vadidegenek 1. rész – Miért rakta ki terhesen az utcára? 😮 #dráma #sorozat #költözés #szakítás #terhesség #magyarvalóság #vadidegenek #hóvége ♬ original sound - hovegeponthu
Az Ibis szállodalánc szintén saját mikrodrámát jelentetett meg. Az európai városokban játszódó, és természetesen Ibis hotelekben forgatott The Go Getters középpontjában öt barát áll, akik megpróbálnak eltölteni egy hétvégét Budapesten. Az ismertető szerint a sorozat „humorral és érzelemmel ragadja meg a megszokott utazási pillanatokat”.
View this post on Instagram