2026.1.11 18:48
Olvasási idő 2:32
Hering András

48 éves korában elhunyt Chriss Ronson, a magyar elektronikus zenei szcéna meghatározó alakja

ZENE ELEKTRONIKUS ZENE PARTY

Három évtized a pult mögött, megszámlálhatatlan klubéjszaka, nemzetközi színpadok és egy stílus, amely generációkat kötött össze a tánctéren. Chriss Ronson nemcsak a hazai elektronikus zenei színtér meghatározó alakja volt, hanem egy korszak lenyomata is.

Chriss Ronson Horváth Krisztiánként született 1977. október 26-án Budapesten. Pályája sok tekintetben tankönyvi: nincs hirtelen berobbanás, nincsenek instant sikerek, csak következetes építkezés, klubról klubra, évről évre. Ahogy megannyi neves pályatársa, ő is tizenévesen kezdett a zenélés gondolatával foglalkozni, majd 1994-ben állt először a lemezjátszók mögé – akkor még Chriss művésznéven. Innentől kezdve nem volt megállás.

A ’90-es évek második felében már állandó fellépője volt az ország legjobb klubjainak, 1997-ben pedig, amikor a keceli Club Korona lett a BPM csapat hivatalos rezidenciája lett, olyan világszinten is meghatározó előadók előtt játszott, mint John Digweed, Sasha, Dave Seaman és Nick Warren, akik akkoriban a progresszív house és trance élvonalát képviselték. Ezek az esték nemcsak szakmai visszaigazolást jelentettek, hanem azt is, hogy Ronson neve elkezdett stabilan beépülni a hazai elektronikus zenei köztudatba.

Klubrezidenciák, fesztiválok, nemzetközi utak

2001 újabb mérföldkő volt: a BPM és a Global Underground Budapestre, a HOME klubba helyezte át székhelyét, Chriss Ronson pedig két éven át a Pacha Budapest rezidenseként is dolgozott. Ezzel párhuzamosan megnyíltak előtte a nemzetközi kapuk is: fellépett többek között a Love Parade-en Berlinben, a Creamfieldsen, a Summer Of Love fesztiválon és a prágai Hradhouse-ban.

Japán külön fejezet Ronson történetében. Tokióba először Anthony Pappa GU debütáló lemezbemutató partijára hívták, azóta pedig rendszeres vendég lett nemcsak ott, hanem Oszakában is. Ezek az utak egyértelműen jelezték: nemcsak exportképes DJ-ről van szó, hanem olyan előadóról, aki idegen közegben is képes kapcsolatot teremteni a közönséggel.

Mixlemezek, kiadók és produceri áttörés

2003-ban jelent meg első mixlemeze, a Directions, majd még ebben az évben barátjával, a Draftból is ismert Kőteleki Richárddal megalapította a The Quasar formációt. Egy évvel később létrehozta saját kiadóját, a Foundation Recordsot, ahol megjelent következő mixlemeze, a The Trip.

2005-ben az October című zenéjével komolyabb produceri elismerést szerzett, ekkoriban indult el a Dandyvel közös Monitor rádióműsora is a Justmusic FM-en. 2006-ban Thaiföldön turnézott, a legendás Full Moon Partyn több mint tízezer ember előtt zenélt, majd elkészítette a Justmusic FM mixsorozatának első részét, amelyet 14 helyszínen mutatott be országszerte.

Nemzetközi elismerések és ikonikus pillanatok

2007 végén Amszterdamban lépett fel John Digweed Transitions Vol. 3 albumának bemutató partiján, a Fame Promotions rezidenseként pedig folyamatosan a szakma legnagyobb nevei előtt játszott Budapesten.

Ő volt az első magyar DJ, aki hivatalos Renaissance mixet készíthetett, ami mérföldkőnek számított a hazai elektronikus zenei DJ-k történetében.

Az Yvel & Tristan párossal készített Panama című zenéje felkerült Nick Warren Lima GU válogatására, majd önálló megjelenést is kapott a Global Undergroundnál. Rádióműsora, a We Are Cre8tion, minden hónap első péntekén jelentkezett a Proton Radión, ahol a műsorstruktúra is tudatosan tükrözte a nemzetközi együttműködéseket.

Fabric, fesztiválok és a közönség ereje

2009-ben Nectarin és Shining című zenéi felkerültek Carl Cox 24/7 című életrajzi DVD-jére, majd Moszkvában, az Arma17-ben játszott Hernán Cattaneo lemezbemutatóján. 2010-től a Fabric Publishing tagja, miközben Molnár Bélával közösen megalapította új kiadóját, a Cre8tion Recordsot, amely már első megjelenéseivel komoly sikert aratott az e-zenei szcénában.

2011-ben ismét fellépett a londoni Fabricben, itthon pedig a legnagyobb fesztiválokon találkozhatott vele a közönség: játszott Paul van Dyk mellett, a Szigeten Steve Angello után, a Bónusz Fesztiválon pedig a műfaj nemzetközi élvonalával egy színpadon.

Chriss Ronson
Chriss Ronson Forrás Facebook

„Egy igazi DJ, minden értelemben”

A számtalan fellépés mellett Chriss Ronson mindig hangsúlyt fektetett a produceri munkákra is: saját zenék, remixek, videóklipek követték egymást, miközben megmaradt annak, ami a kezdetektől jellemezte. Saját, könnyen felismerhető stílussal, ugyanakkor azzal a ritka képességgel, hogy érezte a közönséget, és képes hozzá alkalmazkodni – akár egy klub sötét táncterén, akár több ezres fesztiválpublikum előtt.

2025 végén Chriss nyilvánosan is beszélt komoly egészségügyi kihívásairól, amelyek miatt ideiglenesen vissza kellett vonulnia a zenéléstől és a fellépésektől. Az orvosai „utolsó lehetőségként” kezeléseket javasoltak, és ő arra kérte rajongóit, hogy tartsák tiszteletben magánéletét ebben a nehéz időszakban. Utolsó fellépéseiről a magyar diszkókultúra „örökségeként” címkézett Disco Story Facebook-csoport tagjai is sorra osztják meg videóikat, ahol együtt búcsúztatják a hosszú betegség után, 48 éves korában elhunyt magyar DJ-producert.