Megjelent Pak Cshanuk koreai filmrendező legújabb filmje, a Nincs más választás. A film – ami idén Dél-Korea nevezettje az Oscar-díjra – egy kirúgott papíripari szakember pokoljárását mutatja be, ahogy próbálja fenntartani családja addigi életszínvonalát.
Koreai sikersztorik
Ritkán történik meg, hogy egy távol-keleti filmrendező alkotása igazán megmozgatja a nyugati nagyközönséget, és nem csak az elvetemült mozirajongók radarjára kerül fel. Ilyen volt például Pong Dzsunho 2019-es filmje, az Élősködők, ami miután Cannes-ban elnyerte a filmfesztivál legnagyobb díjának számító Arany Pálmát, az Oscar-gálán is tarolt, ahonnan négy szobrocskát vihetett haza, köztük a legjobb filmért járót is. Pár hónappal előtte, a Golden Globe díjátadóján elhangzott köszönőbeszédében (a legjobb külföldi film díját ott is elvitte) Pong arról beszélt, hogy ha a nyugati közönség képes túltenni magát két sornyi feliraton, egy teljesen új világ fog kinyílni előttük.
Pak Cshanuk már egyszer áttörte ezt a falat 2003-ban, amikor az Oldboy szintén Cannes-ban robbant be, az évezred egyik legparább bosszúállós történetével. Ezután egy csöndesebb másfél évtized következett számára, egészen a 2016-os A szobalányig, amivel újra megtalálta a formáját. Ezután következett A titokzatos nő 2022-ben, egy keserű krimi-thriller, amit már én is el tudtam kapni moziban, és az egyik kedvenc filmem lett abból az évből. Így jutunk el a külföldön már tavaly megjelent Nincs más választáshoz, amiről erősen úgy tűnik, hogy megint bekerül a nemzetközi filmes kánonba – teljesen jogosan.
Kiút a LinkedIn poklából
A történet szerint Ju Manszu elért mindent, amit akart: megvásárolta gyermekkori otthonát, ahol boldogan él feleségével és két gyermekével, miközben egy díjnyertes papíripari szakemberként dolgozik, ami az egyetlen munkája, ami valaha volt. Ez az egész álom egy csapásra összedől, amikor a munkahelyét felvásárolja egy amerikai cég, és több munkavállalóval együtt őt is elbocsátja. Ezután fogadalmat tesz a családjának, hogy három hónappal később már újra lesz munkája, a projekt azonban a vártnál sokkal nehezebbnek bizonyul. Miután eltelik 13 hónap, és egy balul sikerült interjú miatt még mindig nem talál munkát, drasztikus eszközökhöz folyamodik – eldönti, hogy elteszi láb alól az összes olyan jelentkezőt, akinek nagyobb esélye van erre a nyitott pozícióra. A sorozatgyilkossá válása közben azonban nemcsak a többi papíripari munkással kell megküzdenie, hanem az elégedetlen családjával, a saját méltóságával, a dél-koreai társadalmi nyomással, meg úgy nagy általánosságban a kapitalista gépezettel.
Az „ördög” szirupozott pszichoanalízise – Kritika a Budapesten forgatott Nürnberg című filmről
2026.1.2 10:08
Az előző felsorolást nézve Pak Cshanuk feladta magának a leckét, hiszen a fentiek közül akár csak egy probléma kitárgyalására is rá lehetne szánni egy egész filmet, még úgy is, hogy nyilván van összefüggés közöttük. A történet fő konfliktusa és az általa megfogalmazott kritika az emberi életekre való tekintet nélkül megtörténő globális kapitalista terjeszkedés, aminek a főszereplő is áldozatul esik. A kirúgott családapa, és a család egyetlen keresője alól olyan módon húzzák ki a talajt, hogy egy motivációs tréningen kívül semmi épkézláb eszköze nincs a megküzdésre, az alkalmazkodásra.
A film visszatérő történeti eleme az, ahogy a kirúgott férfiak egyszerre frusztráltak azért, mert nem találnak munkát, és emiatt a feleségeik is dolgozni kényszerülnek, a gyerekeiknek pedig nélkülözniük kell. Bár úgy tűnhet, hogy „nincs más választás”, a filmben is elhangzik, hogy van, át lehet képezni magunkat, csak ezek a férfiak erre nem hajlandóak, mert úgy érzik, így lejjebb lépnének a társadalmi ranglétrán. Ez a csökönyösség és az az arcvesztés, ami a munkahely elvesztésével jár, termékeny táptalaja a tragédiának.
Bolondos dallamok ihlette Oscar-várományos
A színészekre igazából nem lehet panasz – a Squid Game-ből is ismert I Bjonghon hibátlanul hozza a megkeseredett családapát, aki próbálja leplezni a tetteit a családja előtt. A feleségét játszó Szon Je-dzsin is kiváló, emellett a gyerekeket játszó színészek is jól működnek. Az ő akcióik és az egyre nagyobb szomorúságuk remekül festi le azt, ahogy a család próbál megbirkózni a történet fő konfliktusával.
A Nincs más választás legnagyobb erőssége a humora, ami többnyire fizikai formában nyilvánul meg. Pak Cshanuk egy interjújában elmondta, a filmet nagyban inspirálta a Looney Tunes, azon belül is a Gyalogkakukk karaktere. Legyen szó egy majdnem a fejre ejtett kaspóról, egy véletlenül elsülő pisztolyról, vagy egy telefonhívásról két egymástól pár méterre lévő embertől, a film sokszor operál rajzfilmes logikával, amivel hatásosan tompítja a cselekmény élét – néha talán túl hatásosan is.
Végigültük az Avatar: Tűz és hamut – Ilyen, amikor orrvérzésig gyűrik egymást a CGI-effektek
2025.12.17 9:51
Nekem gyakorlatilag egyetlen problémám volt a filmmel kapcsolatban, ami viszont eléggé rányomta a bélyegét a moziélményemre. Miközben rettentő izgalmas és alaposan kidolgozott mondandóval rendelkezik, gyönyörű filmes megoldásokkal operál, az egész történet dramaturgiája számomra nem működik. Egy ilyen elkeseredett, elfajuló megborulás akkor jó, ha a film közben fokozatosan egyre mélyebbre és mélyebbre csúszik a főszereplő, itt azonban nem ez történik. Ju Manszu gyakorlatilag a tervének megszületése után rögtön egy elvetemült gyilkossá változik, és a film nagy részében ezt az ámokfutását nézzük végig, ami így nagyrészt feszültségmentes lesz. Ami maradt, az a film mondandója, és a fekete humora, de maga a történet mégis a háttérbe szorult.
Összességében nagyon fontos alkotásnak gondolom a Nincs más választást, ami úgy nyúl hozzá egyszerre Dél-Korea fojtogató társadalmi hierarchiájához, a kapitalizmus kritikájához, és a férfi önbizalomhiányhoz, hogy végig autentikus marad. Teszi mindezt remek filmes megoldásokkal, zenével és hibátlan színészi alakításokkal, aminek ellenére a történet mégis egy picit súlytalan marad.
