Magyar Eszter elmesélte, hogy egy beszáradt szempillaspirállal vágott neki a sminkes képzésnek, és arról is beszélt, hogyan született meg és lett ekkora siker a "világ leggyűlöltebb beauty-Instája", a Makeupbrutalism, ami a Gucci figyelmét is felcsigázta.
A ma már Londoban élő és alkotó Magyar Eszter sminkesnek tanult, majd Makeupbrutalism projektjével, kontentesként egészen a Gucci irodájáig küzdötte fel magát, de dolgozott Victoria Beckhammel is. A megosztó (és világszerte ismert) művészeti projektet egyedül viszi a hátán: ő a kreatív, a modell és a fotós egy személyben. Eszter munkásságát vagy imádni, vagy utálni lehet, de most megnyugtatott minket, hogy neki mind a kettőre szüksége van.
Hány évesen találkoztál először a sminkekkel?
Vannak ezek a romantikus sztorik, amikor a kislányok nézik az édesanyjukat sminkelés közben, és ez egy életre szóló, mély nyomot hagy bennük. Az én anyukám egyáltalán nem használt sminket, de volt egy igazi, '80-as évekbeli, kinyitható kompaktja, benne mindenféle pirosítóval, glitterrel – imádtam ezt a kis dobozt, de csak bútornak használtam a babaházakban, szóval nem pont a célnak megfelelően. Hogyha visszagondolok, akkor abszolút ez az első találkozásom a sminkkel.
Hogyan formálódott a sminkről alkotott képed?
Tinédzserkoromban elég rebellis arc voltam, a punk közegben mozogtam. Akkoriban volt összesen egy darab szemceruzám (valószínűleg valami márkátlan borzalom), és vicces volt hülyeségeket firkálni az arcomra.
De már akkor sem az volt a lényeg, hogy jobban, vagy szebben akarok kinézni, csak egyszerűen szórakoztató volt hétvégente összekenni magam valamivel.
Úgy nőttem fel, hogy a környezetemben nem volt faktor a sminkelés, és az én életemben sem lett ez fontos. Egyre gyakoribb jelenség, amikor már a no makeup a szokatlan és sokkal természetesebbnek hat egy kisminkelt arc, mert ezt látjuk az interneten és ez jön szembe az utcán. Kicsit elfelejtették az emberek, hogyan néz ki egy női arc, és mitől emberi valaki. Szóval, nekem a smink nélküli arc volt mindig is a természetes.
Hogyan kerültél ennek ellenére a pályára?
2009-ben bekerültem az Elle Magazinhoz mint személyi asszisztens és stylist asszisztens. Rengeteg shootingon vettem részt, és magával ragadott a világ, de rájöttem, hogy nem igazán vagyok tehetséges, és sosem lesz belőlem stylist. Mondták nekem, hogy hú, hát miért nem próbálod ki a sminkelést? Elkezdtem nézegetni az iskolákat, és megakadt a szemem az amúgy ismerősen csengő Tombor Sarolta nevén. Elmentem a Kreába, ahol ő is tanít, és az egész teljesen elvarázsolt.
Én egy olyan lány voltam, akinek nem volt sminkcucca, csak egy szemceruzája és egy beszáradt szempillaspirálja - így indultam neki a sminkes képzésnek. Be kellett mindent szereznem, de csak bámultam a listát, hogy mi az isten az a highlighter.
Saci egy csodanő, és azonnal beleszerelmesített a témába. Szofisztikált, finom stílusa van a sminkben, és én is ilyenné váltam; próbáltam figyelni a technikára és erre a puhaságra.
Mikor kezdtél szembefordulni a konvencionális sminkeléssel?
Vicces, mert Saci már korábban is mondta nekem, hogy „ez mind nagyon szép, nagyon jó, de Eszter, benned van más is, és tökjó lenne, ha kiderítenéd, hogy mi is az.“
Amikor sok év után, technikailag már biztos lábakon álltam, elkezdték megütni a fülem az olyan kifejezések és mondatok a szakmán belül, hogy "szépítő smink" és, hogy "széppé kell tennünk ezt a kislányt." Én meg csak álltam, hogy mi van? Ez a kislány úgy szép, ahogy van. Meg egyáltalán, mit értünk az alatt, hogy szép?
Körülbelül 4-5 év telt el, mire belefáradtam, hogy mindenki ugyanazt a nude sminket meg smokey eyest kéri. A sminkelés alapvetően a szabálykövetésről szól, mindent a sztenderdhez, az „ideálishoz“ kell közelíteni, és felmerült bennem, hogy eltérhetek-e a konvencionális sminkeléstől, meghatározhatom-e ezeket a „szabályokat“ saját magamnak? Annyi definíció létezik, hogy mi az a smink, és én mindegyikbe bele tudok kötni.
„Volt olyan ruhája Bellának, aminek öten varrtuk a nyakát“ – Interjú Hegedűs Dórával, a Szegény párák tervezőasszisztensével
2024.3.6 19:56
2017-ben egy szép napon fogtam egy tükröt és a festékeimet, és elkezdtem kifejleszteni a saját vizuális nyelvemet és esztétikai világomat: össze-vissza kentem magam, és fotókat lőttem. Ezután egy ideig keresgéltem a sminkelés határait: muszáj-e egyáltalán sminkterméket használni ahhoz, hogy megcsináljak egy eyelinert, vagy használhatok gyurmát, cukrot? Ha megtartom a formát, de nincsen sminktermék, makeup product, az ugyanúgy eyeliner? A Makeupbrutalism első szériája a Productlessness (Termékmentesség) volt, amiről már a Dazed Beauty is cikkezett.
A névválasztásnál tudatos döntés volt az, hogy a Makeupbrutalismnak elég kettős és ambivalens az üzenete (smink-finomság, és brutalizmus), pont úgy, mint a munkásságodnak (érzékeny kontent és sokszor durva kifejezés)?
Lehet, hogy meglepő, de a név nem volt átgondolt: nagyon szeretem az építészetet, és azon belül is a brutalista irányzatot, ami nyers, nem akar eltitkolni semmit, és nem feltétlenül az a lényege, hogy mindenki szeresse és elfogadja. Rengeteg dokumentumfilmet néztem brutalista épületekről, amikor elkezdtem készíteni ezeket a sminkeket és róluk a kis képeket.
Csak ültem, hogy valami nevet kéne adni a PDF-nek, de akkor még eszembe se jutott, hogy ez ekkora dolog lesz. Most meg úgy kell körbejárnom a világban, hogy „szia, én vagyok a Makeupbrutalism...“. Ha ezt előre tudom, valami mást találok ki.
112 ezer követőd van az Instán, mikor és hogy futott fel az oldalad ennyire?
Egy lockdown kellett hozzá. Jókor kezdtem el nyomatni és jó helyen: az újságírók valószínűleg unatkoztak bezárva a lakásukba, és nézték, hogy miről kéne írni, és én szintén unatkoztam. Emellett nagyon kétségbe voltam esve, hogy sminkesként mit fogok csinálni, de szerencsére ott volt nekem a Makeupbrutalism gyakorlásnak. Akkoriban rengeteg kontentet csináltam, elképesztően termékeny időszak volt, és szépen lassan húszezerről százezer fölé duzzadt a követőtáborom.
Az első lockdownba sminkesként léptem be, de kontentesként léptem ki, és igazából azóta nem is dolgoztam sminkesként.
Milyen volt az első projekted fogadtatása?
A Productlessness nagy visszhangot váltott ki az online térben, de én rákontráztam, és még eggyel tovább mentem: mi lenne, ha a formát se tartanám meg, és csak random tárgyakat, mondjuk kajákat tennék az arcomra? Elképesztő kommenteket kaptam, amit aztán bele is építettem a következő projektembe.
Magadra is sütötted, a „világ leggyűlöltebb beauty-Instája“ nevet. A negatív kommentekből táplálkozó projekttel könnyebb ezeket a kritikákat elengedni, van terápiás célja?
Nem érzem magam áldozatnak, mert a Makeupbrutalism nekem kompromisszummentes, senkit nem engedek be, és nem is érdekel random emberek véleménye. Leírják, és tök jó, mert tudom őket hasznosítani, és nemcsak a jót, a rosszat is. Legutóbb például kifejezetten megörültem, hogy a TikTokon még nem ismernek, és ott is ki lehet borítani bárkit, ha feltöltöm a munkáimat.
Mondtam is az embereknek, hogy nyugodtan nyomassátok a hate-kommenteket, csak a what the fuck, no és ugly kifejezéseket ne írjátok le újra, mert ezek már uncsik. Egy kicsit meg is rekedtem ezzel a sorozattal, mert már semmi újat és frisset nem tudnak nekem mondani, ami egy kicsit fáj.
Az elejétől fogva célod kicsit a polgárpukkasztás?
Mivel a Makeupbrutalismot magam miatt indítottam el, nem igazán. Inkább csak viccesnek gondolom, hogy sokan személyes sértésnek veszik az én belső útkeresésemet.
Számos projektednél (skinscapes vagy paintings and texts) nemcsak a színekkel, formákkal, de a nyelvvel is játszol. Milyen érzés nem a saját anyanyelveden alkotni, és miért döntöttél az angol mellett?
A kezdetekben az volt a taktikám - kicsit community building jelleggel -, hogy minden hozzászólásra válaszolok: az első posztokra angolul jöttek kommentek, én pedig angolul reagáltam, emiatt a Makeupbrutalism nyelve az elejétől fogva az angol. Ma már az is nehéz, hogy egyáltalán magyarul beszéljek a munkámról: kismilliárd interjú készült velem az elmúlt években, és 95 százalékuk angol nyelvű. Amúgy annyira tipikus és vicces, hogy csak akkor kezdtem el érdekes lenni a magyar médiának, amikor a Guccival kezdtem el dolgozni.
És a magyar közönség mennyire vevő a munkásságodra, sikerült valamennyire itthon is megvetni a lábad? Külföldön élsz, hiányzik a hazai művészeti szféra?
2019-ben költöztem Budapestről Berlinbe, és 2020-ban mentem át Londonba, munka szempontjából azóta egyáltalán nem vagyok hazakötve. Talán ebben az is szerepet játszott, hogy Budapest nem egy fashion főváros, a magazinok nem túl bátrak, mert félnek, hogy elfordulnak tőlük az olvasók vagy egyszerűen csak nem megy át nekik a lényeg. Magyar megkereséseket nem nagyon kapok, kábé csak OHNODY-val dolgoztam együtt az albumborítón, de vele ismerjük egymás munkásságát és barátok vagyunk.
Az otthoni emberek persze hiányoznak, de az egy percig sem, hogy Magyarországon éljek. Emiatt hatalmas fricska és a világ vicce, hogy Magyar Eszter a nevem.
Más nagy nevek mellett a Victoria Beckhammel és a Guccival is dolgoztál együtt. Mennyire kaptál szabad kezet?
Amikor megkaptam az emailt a Guccitól, azt hittem, hogy valami rafinált csalóval van dolgom, aki a profilomat akarja csak ellopni. Egyébként nagyon megtisztelő ez az egész, abszolút rám bíztak mindent; a briefben annyi volt a kérés, hogy csináljak valami Makeupbrutalismot. Mivel ez volt az első munkám kontentesként, figyeltem arra, hogy azért az ő brandjükbe is belepasszoljak.
Volt benned kétely, hogy megfér-e a nagy divatcégekkel való együttműködés a társadalomkritikus portfólió mellett?
Azért nem volt bennem kérdőjel egy percig sem, mert egyrészt ott mocorgott bennem a sminkes, hogy úristen, ez mennyire menő. Másrészt, a Guccinál sosem éreztem azt, hogy - akár a modellválasztásban - ők egy kirekesztő brand lennének. Lehet, hogy kicsit unalmasabbak, de próbálnak eltávolodni a konvencionális szépségideáloktól.
Veszélyben az állatkísérlet-mentes Body Shop: hogyan jutott Angliában csőd közelbe egy hippi álmából kinőtt milliárdos üzlet?
2024.3.5 19:11
Engem például nagyon sokat bántottak a fogam miatt gyerekkoromban, és szerintem rohadt jó üzenet, hogy a Gucci az én szétfikázott fogsoromat szeretné mutogatni. Amikor elkezdtem a Makeupbrutalismot, csak a szememet és a kezeimet vontam be, a fogaimat kábé rejtegettem a bullying-élmény miatt. Idővel elkezdtem a számat is fotózni, és minél több fényképet csináltam, annál jobban megszerettem a fogsoromat. Szerencsére a Byredónak, Victoria Beckhamnek meg a Guccinak is elég jó volt, tudok vele élni, ha néhány embernek nem tetszik.
Victoria Beckham felkérésén sem dilemmáztam. Ha őszintén akarok erre válaszolni, hatalmas Spice Girls fan vagyok, ezért akármit kérhetett volna, rábólintottam volna. Mondtam is a barátnőimnek, hogy lecseréltelek titeket Vikire (nevet.)
Volt olyan megkeresés, amire nemet mondtál?
Volt néhány ilyen apróbb meló, például műszempilla. Szerintem az én nevemet fölösleges ehhez használni, mert ezer meg ezer olyan embert tudnak találni, aki ehhez jobban passzol. Az a furcsa, hogy engem valahogy kisebb márkák, vagy olyanok, amikre nemet mondanék, nem is nagyon keresnek. PR-listeken sem vagyok rajta, nem küldözgetnek nekem ajándékokat. Akik meg igen, azok nagy brandek - Byredo vagy a Farfetch - ami szerencsémre elég erős portfólió, ezt a vonalat nagyon csípem.
Hogy telnek mostanában a napjaid, tervezel jelen lenni az offline térben is?
A munkám sok embert összezavar, és vitatják, hogy most akkor ez micsoda, művészetnek számít-e egyáltalán - a művészeti szcénából a legtöbben azt gondolják, hogy nem. Az egész klasszikus sminkkel indult, aztán kísérletezés lett a smink tematikáján belül, majd egy kicsit konceptuálisabbá vált, belekeveredett kismillió dolog (textart, body art, social critisism,) és mostmár sokkal inkább érzem ezt egy művészeti projektnek, hiába mondják azt sokan, hogy ez nem az.
De szeretnék a kontentől eltávolodni, és a művészeti részére koncentrálni, ezért elkezdtem installációkban és tárgyalkotásban is gondolkodni. Mostanában nem vagyok túl aktív online, ez pedig a sok offline projektnek tudható be: jelenleg egy videóinstallációt csinálok Tokió utcáira, felterjesztettek egy német gyakornoki programra, emellett egy angol startup cégnél vagyok művészeti vezető.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik a sminkes szakmát választanák?
Hogy fussatok! (nevet). Nem feltétlen ajánlanám, mert ahhoz képest, hogy az emberek milyen nagy elvárásokkal indulnak neki, rengeteg árnyoldala van. Sokan hiszik, hogy ez egy borzasztóan kreatív szakma, de én inkább repetitívnek mondanám. A sminkeseket sokszor semmibe veszik, arról nem is beszélve, hogy szabadúszóként folyton azon kell aggódnod, lesz-e elég pénzed hó végén. Ha ezeket mérlegeled, és még mindig ezt a pályát választanád, akkor keress egy jó sminkes iskolát és menj el asszisztálni. A legfontosabb, hogy vedd a kezedbe az irányítást: szervezz magadnak fotózásokat, találd ki a koncepciód, vedd rá a fotósokat, hogy küldjék el a munkáidat a magazinoknak. A te portfóliódat senki sem fogja felépíteni helyetted, ami viszont rengeteg időt és ingyenmunkát jelent.
Sok kiégett sminkest látok... A húszas éveidben lehet, hogy jó móka fotózásokra járni és teperni, de amikor idősebb vagy és fáj a hátad, már nincs kedved húzni a sminkesbőröndöt meg ingyen dolgozni. És akkor ott állsz harminc évesen, fix bevétel nélkül, hogy erre ment el az elmúlt 10 éved, és most mégis mihez kezdj az életeddel?
Van olyan „progresszív“ sminktrend, aminek az üzenetével valamennyire tudsz azonosulni?
Abszolút trendellenes vagyok, és a TikTok is idegesít. Sokkal inkább hiszek abban, hogy az ember vonuljon el és próbálja megtalálni önmagát, legyen autentikus, mert én a trendekben semmi autentikusat nem látok. Azt mondanám, hogy less content, more culture.
Te egyébként sminkeled magad?
Régen nem igazán, mostanában szoktam néha. A mi cégünk egy angol makeup startup, nagyon extra termékekkel, például a dual reality eyelinerrel, ami máshogy néz ki élőben, mint a telefonod képernyőjén keresztül. Elég nagy wow-faktor, hogy van is rajtad smink, meg nincs is. De sosem az volt a célom a sminkeléssel, hogy szebb legyek, és büszkén vállalom, hogy öregszem, meg hogy lefolyt a fél arcom.
Rengeteg fiatal szorong a „tökéletesen sminkelt, tökéletes influenszerek” által közvetített kép miatt. Milyen tanácsot tudnál adnál a 20-30-as korosztálynak, hogy ne vesszenek el ebben az őrületben?
Egyre gyakoribb a testdiszmorfiás zavar, mert a divatipar azt sugallja, hogy legyél nagyobb, kisebb, másmilyenebb. Fontos, hogy találj egy autentikus utat magadhoz, ami csomó energia, de sokkal jobban megéri, mint belemenni a folyton változó trendekbe, és az egész életedet azzal tölteni, hogy olyannak mutasd magad, amilyen nem vagy. Ha épp a felfújt száj a divat, akkor mindenki felfújatja, majd Kim Kardashian kitalálja, hogy az a szép, ha a felső ajkad nagyobb mint az alsó, akkor ő kiszedeti, erre mindenki más is kiszedeti.
Komolyan olyan embereket akarunk követni és szépségideálnak nevezni, akik annyira gyűlölik magukat, hogy kétpercenként változtatnak valamit a testükön?
Először újra akartam definiálni a szépséget, de mostmár azt akarom megfejteni, hogy miért kell ennek egyáltalán fontosnak lennie? Miért nem lehet egy nő 2023-ban inkább kreatív, okos, vagy tehetséges? Megértem, hogy régen, amikor a nők nem csinálhattak semmit, az egyetlen útja a sikernek a szépség volt, de ma már más struktúrákban élünk. Tegyük fel magunknak a kérdést reggelente, mielőtt kisminkeljük magunkat: miért alakultak ki ezek a szokások? Felrakod az alapozót, mert túl fáradtnak tűnsz, de miért baj ez, ha tényleg fáradt vagy? Miért akarunk mindenkinek tetszeni, és miért kell ennyi visszacsatolás?
A smink egy borzasztóan kreatív és jó dolog, egészen addig, amíg nincsen benne a szociális nyomás. Nem baj, hogy az ember többnek érzi magát sminkben, ha nélküle nem érzi magát kevesebbnek.
