Ma van az öngyilkosság megelőzésének napja – Szakértő segít, hogy te is segíthess

Van, aki számára kényelmetlen, van, akit felháborít, rengetegen akadnak, akiknek túl fájdalmas róla beszélni, miközben sokak szemében érthetetlen vagy egyenesen felfoghatatlan jelenség az öngyilkosság – de ez közel sem jelenti azt, hogy ne lenne muszáj beszélnünk róla. A WHO legújabb (2021-es) adatai szerint világszinten több mint 720 ezer ember halála vezethető vissza erre az okra, de ennél is döbbenetesebb, hogy a 15-29 évesek körében ez a harmadik leggyakoribb halálozási ok. A 2021-es adatok kapcsán persze nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Covid hatásait, hiszen az izoláció, a gazdasági nehézségek és a pandémia számos más hozadék mellett is hozzátette a magáét, de abban egyetérthetünk, hogy a számok ezzel együtt is túl magasak.

És a hazai helyzet sem vidíthatja fel az embert: az Eurostat legfrissebb adatai azt mutatják, hogy Litvánia után nálunk a legmagasabb azok aránya, akik önkézzel vetnek véget az életüknek. A balti államban ez az arány 21,3 – 100 000 lakosra vetítve –, Magyarországon pedig 17,1.

 Az elkeserítő számok, az emberek viszonylagos tájékozatlansága, az indokolatlan stigmatizálás és az egész jelenséget övező általános zavar mind-mind azt mutatják, hogy igenis szükség van egy olyan kezdeményezésre, mint az ISAP (International Association for Suicide Prevention, azaz Nemzetközi Szövetség az Öngyilkosság Megelőzéséért) és a WHO által megalkotott öngyilkosság-megelőzésre fókuszáló világnap. Ezt 2003 óta minden év szeptember 10-én tartják meg. A célja pedig, hogy különböző programokkal és kampányokkal felhívják a figyelmet erre a globális problémára, illetve arra, hogy milyen szereped van neked, nekem vagy bárki másnak a prevencióban. Ez ugyanis olyasvalami, ami a fővárosi, Z-generációs, startupnál dolgozó grafikust ugyanúgy érinti, mint a Kelet-Magyarország utolsó zsákfalujának szélén, a kertjében kapáló bácsit (és akkor még csak hazai szintről beszélünk).

A prevenció viszont egy kényes kérdés, hiszen laikusként egy ennyire komoly és ingoványos területen elképesztően nehéz bármerre is lépni. Éppen emiatt kérdeztem a téma kapcsán Csököly-Ritzl Andreát, klinikai szakpszichológust, pszichoterapeutát.

Amikor valaki nem lát más kiutat

 „Az öngyilkossági krízis egy olyan állapot, amikor a gondolkodás, az érzelmi élet és a viselkedés beszűkül, az indulatok befelé fordítódnak és öngyilkossági gondolatok, fantáziák, késztetések és tervek jelennek meg. Gyakran egy negatív életeseményt követően jön létre, amikor valaki úgy értékeli, hogy eszköztelen a probléma megoldását illetően. Ez vezet el a reménytelenség érzéséhez és aztán az öngyilkossági késztetések megjelenéséhez” – magyarázza Andrea.

A kockázati tényezőket is érintettük: a szakértő szerint az olyan mentális betegségek, mint a depresszió, önmagában nem számít annak, ám ha ez olyan tényezőkkel egészül ki, mint a negatív jövőkép, a reménytelenség érzése, az alacsony önértékelés, vagy az alacsony szintű problémamegoldó képesség, akkor már igen. „Ezek a rizikótényezők pszichoterápiás segítség igénybevételével csökkenthetők. Vannak azonban olyan hajlamosító tényezők is, amelyekre kevésbé van befolyásunk, ilyen például az alacsonyabb iskolai végzettség, a hátrányosabb szociális helyzet vagy az idősebb életkor.”

Milyen jelekre figyeljünk?

Andrea elmondása szerint számos kisebb-nagyobb jelzésre lehetünk figyelmesek. „Sokan tesznek utalást halállal kapcsolatos vágyra, beszélnek másoknak az élet értelmetlenségéről. Ezt a jelenséget szokás »cry for help«-nek nevezni. De az is előfordulhat, hogy ezek hiányoznak, és a kapcsolati élet teljes beszűkülése lehet figyelmeztető jel. Különösen aggodalomra adhat okot, amikor valaki búcsúlevelet ír, konkrét terveket említ vagy egy súlyos depressziós epizódot követően hirtelen megnyugszik, mert ez azt jelentheti, hogy meghozta a végső döntést az öngyilkossággal kapcsolatban.”

Hogyan reagáljunk laikusként – azaz mivel tehetjük a legkisebb rosszat?

Sajnos számos tévhit létezik az öngyilkossággal kapcsolatban, ami sokszor megnehezíti, hogy megfelelő módon tudjunk reagálni, amikor azt gyanítjuk, hogy valaki öngyilkosságra készül. Az egyik ilyen, hogy ha szóba hozzuk, azzal ötletet adunk, felerősítjük az öngyilkossági gondolatokat, ez azonban nincs így. Éppen ellenkezőleg, ha a másik azt tapasztalja, hogy mi ítélkezés nélkül meg tudjuk hallgatni a legfélelmetesebb gondolatait, már egy fokkal kevésbé érezheti magát egyedül. Szóval, hogy ha azt gyanítjuk, hogy a másik szavai mögött öngyilkossági szándék van, akkor nyíltan rákérdezhetünk, hogy amit mond, azt jelenti-e, hogy az öngyilkosságot fontolgatja. Miután meghallgattuk, biztosíthatjuk őt az elfogadásunkról, támogatásunkról és kifejezhetjük felé, hogy bár lehet, hogy neki ebben az állapotban nehéz ezt látnia, de van segítség ebben a helyzetben, és mi szívesen segítünk neki abban, hogy elinduljon ezen az úton.

„Amit mindenképp érdemes kerülni egy ilyen helyzetben, az a tanácsok osztogatása, az élet pozitív oldalának felmutatása. Ezek révén ugyanis azt élheti meg a másik, hogy a szenvedését hiteltelenítik és bűntudata támadhat, amiért ő nem képes meglátni az említett pozitívumokat.”

Itt persze felmerülhet a kérdés, hogy meddig lehet elengedő egy barát, egy családtag segítsége, és mi az a pont, amikor már mindenképp szakemberhez kell fordulni. 

„Ha azt sejtjük, hogy valaki a környezetünkben öngyilkossági gondolatokkal küzd, semmiképp ne vállaljuk fel annak a felelősségét, hogy mi döntsük el, mennyire súlyos a helyzet: mindenképpen kérjünk segítséget ebben. Fordulhatunk a területileg illetékes pszichiátriai ellátáshoz vagy akár valamelyik telefonos krízisvonalat is felhívhatjuk, ahol a témában felkészült szakemberek fogadják a hívásunkat és segíteni tudnak a további lépések megtervezésében.”

Végül kitért arra is, hogy merre érdemes indulni, ha mi magunk érezzük úgy, hogy veszélyben vagyunk: „Ilyenkor fontos meghallanunk, hogy érhető, ha úgy érezzük, nincs kiút, viszont ez egy pillanatnyi állapot, ami elmúlhat, nem kell, hogy az egész további életünket meghatározza. Ám ehhez segítségre van szükségünk és kérhető segítség, nem kell egyedül küzdenünk.”