A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett publicista kapanyelet, ásót, vágóhídról elhozott lószerszámot dugna le írásában a zenész torkán.
Feljelentést tett Bayer Zsolt publicista ellen egy dunaújvárosi lakos internetes agresszió, emberölés előkészülete és garázdaság gyanúja miatt – írja az Index. A feljelentés alapja az augusztus 25-én a Magyar Nemzetben megjelent Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán? című írás, melyben a publicista fenyegető kijelentéseket tett Krúbi és édesanyja ellen.

Bayer Zsolt saját maga válaszolja meg a címben feltett kérdést, és részletezi, milyen dolgokat fognak ledugni „a »krúbi« nevű gennyes sz…rdarab torkán” – „kapanyelet, ásót, kétliteres pillepalackos félédes búfelejtőt, vagy csak egy vágóhídról elhozott lószerszámot” –, majd a rapper édesanyjára is fenyegető, dehonesztáló megjegyzéseket tesz.

A feljelentő arra hivatkozik, hogy Bayer írásának utolsó bekezdése explicit fenyegetéseket tartalmaz Krúbi ellen, amelyben „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” kijelentéseket tesz, mindezt többes számban fogalmazva, ami a feljelentő beadványának értelmezésében csoportos cselekmény tervezését sugallja. Az Index szerint a feljelentő sürgős nyomozati cselekményeket kér az „emberölés megakadályozására”.
@psp_draws Orbán verd ki a Ferinek - III. Krúbi és a végső leszámolás - 2025.09.05. #krubi #bppark ♬ eredeti hang - psp_draws
Közben a Magyar Nemzet arról írt, hogy múlt heti Budapest parkos koncertje után Krúbit is feljelentette Tényi István ügyvéd emberölésre irányuló előkészület gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI). Krúbi az Orbán, verd ki a Ferinek című dal előadása közben Orbán Viktor jövőbeli felakasztása is felmerült. A kormánypárti lap szerint ezért a bűncselekményért akár öt év is kiszabható.