Három év múlva próbálkozhat újra.
Harmincöt évvel szülei meggyilkolása után ismét kudarcot vallott Erik Menendez szabadulási kérelme, miután a kaliforniai hatóságok elutasították, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék – írja a BBC.
Erik és bátyja, Lyle 1989-ben végeztek vagyonos szüleikkel, Jose és Kitty Menendezzel Beverly Hills-i otthonukban. A testvérek 1996-ban jogerősen börtönbüntetést kaptak, miután a bíróság elutasította önvédelemre hivatkozó érvelésüket. Idén májusban viszont egy bíró új ítéletet hozott, amely alapján 50 év után lehetőségük nyílt a feltételes szabadlábra helyezésre.
Erik most először állt a bizottság elé, de a több mint tízórás meghallgatás után elutasították kérelmét. A döntést Robert Barton biztos azzal indokolta, hogy szerinte Erik még mindig „hatalmas kockázatot jelent a közbiztonságra”. A bizottság kifogásolta a férfi börtönévek alatti fegyelmi vétségeit, valamint a gyilkosságok előtti bűncselekményeit is. „Ellentétben a támogatóid állításával, nem voltál példás fogvatartott” – mondta Barton.

A meghallgatáson Erik könnyek között beszélt a gyilkosságról, arról, hogyan lőtt rá szüleire, miközben azok a tévé előtt ültek. Bocsánatot kért családjától: „Elmondhatatlanul sajnálom, amit 1989. augusztus 20-a óta át kellett élniük. Ha egyszer kiszabadulok, a gyógyulás nem rólam, hanem róluk fog szólni.”
A család egy része kiállt mellette. Teresita Menendez-Baralt, az áldozat Jose nővére, aki jelenleg végstádiumú rákban szenved, könnyek között mondta: megbocsátott az unokaöccsének. „Nem tudom, mennyi időm maradt. De ha Erik szabadulhatna, az számomra áldás lenne” – fogalmazott.
A döntés szerint Erik három év múlva újra kérheti szabadlábra helyezését. A testvérek ügyében párhuzamosan folyik egy új per iránti kérelem is.
A Menendez-ügy három évtizede tartja lázban az amerikai közvéleményt. A testvérek szerint évekig szexuálisan és érzelmileg bántalmazták őket szüleik, az ügyészség viszont hidegvérű, pénzéhes gyilkosoknak festette le őket, akik szüleik vagyonát akarták megszerezni. Az ítélet után a két fiú fényűző költekezésbe kezdett, Porschét, Rolexet és Jeepet vettek a pénzből.
Az utóbbi években új bizonyítékok, valamint a testvérpárról szóló Netflix sorozat miatti közösségi médiás kampányok hozták vissza az ügyet a köztudatba. A bíróság idén tavasszal a kaliforniai törvényváltozásokra hivatkozva csökkentette büntetésüket, mivel a bűncselekmény idején még mindketten 26 év alattiak voltak. Ez adott esélyt arra, hogy három évtized után először esélyük legyen a szabadulásra – amelyet most Erik számára elutasítottak.