2025.7.31 10:05
Olvasási idő 1:14
Maier Péter

Majka szerint nagyjából három év van még a zenei karrierjében

ZENE FORBES MAJKA

Miután megválasztották a legértékesebb magyar celebnek, a Forbesnak adott interjút Majka.

Majkát választotta a legértékesebb celebnek idén a Forbes, és interjút is készített vele a lap, amiben elmondta, rendszerkritikus dala, a Csurran, cseppen a sokszorosát hozta vissza, pénzben és fellépésben egyaránt.

„Volt idén fesztivál, aminek azért nem adtak támogatást, mert Krúbi és én is felléptünk. Krúbit már el se hívták, engem még igen, de ez se volt elég. Ha eddig kaptak egy szép támogatást, és most nem, akkor ezzel a fesztiválnak… (tenyerébe üti az öklét – a szerk.) Megmondta a szervező, hogy én vagyok a világ legdrágább fellépője!”

– fogalmazott a rapper.

A NER-es együttműködésekről azt mondta, ha mindenki ez alapján működne, a boltba se tudnánk lemenni tejért, annyi cég köthető a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez. „Annyira belopta magát a politika a gazdaságba az elmúlt 25–30 évben, hogy egy ilyen kis országban, mint a mienk, egyszerűen kikerülhetetlen lett. Akár fellépni mész, akár szponzorációt adnak neked, vagy ha csak vásárolnál, nyaralnál” – fogalmazott, majd azt is kifejtette, nem biztos, hogy már hosszú évekre tervez a zenei pályán.

„Egy marosvásárhelyi fesztiválon, a Vibe-on ültünk le a zenekarral. Elmondtam, hogy ebben szerintem még olyan három év lehet. Nem várom meg, amíg kisebb színpadon játszunk este 6-tól. (…) Lehet, picit méltánytalan lenne. Aztán ki tudja, mennyire fog hiányozni az a bizonyos gyógyír. Negyvenhat éves leszek, lehet, hogy a Majka 50-et még szépen meg lehet koronázni egy hatalmas bulival”

– mondta a Forbesnak Majka.

Szerinte a Curtis drogproblémáitól a Szijjártó Péterrel való találkozásig rengeteg olyan dolog történt vele, amiről az emberek azt hiszik, hogy mindent tudnak róla, mi volt a hátterében, és emiatt megkérdőjelezik. „Aki a környezetemben él, és ismeri a részleteket, tudja, hogy mi valójában mindig pozitív szereplői voltunk ezeknek az ügyeknek. Hogy mi úgy jártunk el, hogy a lelkünkkel elszámolva ne lehessen azt mondani, hogy valami aljas, sunyi dolgot tettünk volna. De hát az egyik fél ezt mondja, a másik meg azt. Az emberek ilyenek” – fogalmazott a legértékesebb magyar celebnek választott Majka.