A szervezők célja a metálzenei diskurzus meghonosítása a hazai akadémiai körökben.
November 21-én rendezik az I. Interdiszciplináris Metál Konferenciát az ELTÉ-n, amire szeretettel várnak minden a metálzene iránt érdeklődő embert.
„Az ELTE BTK Esztétika Tanszékén megrendezésre kerülő tudományos konferencia egy első lépés lenne a diszciplína meghonosítása és legitimációja felé tett úton. A rendezvény célja, hogy platformot biztosítson a metálzenével foglalkozó kutatások bemutatására, valamint a különböző szakterületek közötti párbeszéd elősegítésére, rámutatva, hogy a téma szerteágazó és komoly elméleti kihívásokat rejt”
– olvasható a tanszék Facebook-posztjában.
A konferencián olyan kutatókra számítanak, „akik a zene-, az irodalom-, a kultúr- illetve művészettörténet és -elmélet, valamint az esztétika, a filozófia vagy a szociológia diszciplínáinak segítségével gondolkodnak a metál művészeti, társadalmi és kulturális sajátosságairól és kereteiről”.