ma 2025.6.21 12:29
Olvasási idő 0:37
Szöllősi Anna

Több mint 100 gyereke örökölné a Telegram alapítójának vagyonát

TECH-TUDOMÁNY PAVEL DUROV TELEGRAM VÉGRENDELET

Pavel Durovnak hivatalosan hat gyereke van, de elmondása szerint több mint száz embernek a biológiai apja is.

Végrendeletet írt Pavel Durov, a Telegram alapítója, amiben arról rendelkezett, hogy halála után több mint száz biológiai gyermeke között osztja szét jelenleg 13,9 milliárd dolláros (4863 milliárd forint) vagyonát – írja a 24.hu a BBC cikke nyomán. 

Az üzenetküldő alkalmazás feje hivatalosan hat gyermek apja, akik három különböző nőtől születtek. Állítása szerint tizenöt évvel ezelőtt spermadonornak állt, hogy segítsen egy barátján, a mintákból azóta több mint 100 gyermek fogant 12 országban. 

Durov a végrendeletében arról ír, hogy bár az összes gyereke örökölne, a pénzhez 30 évig nem férhetnének hozzá. 

Azt akarom, hogy normális emberekként éljenek, egyedül építsék fel magukat, tanuljanak meg bízni magukban, képesek legyenek alkotni, és ne egy bankszámlától függjenek 

– mondta.

A tavaly Franciaországban letartóztatott, azóta önkéntes száműzetésben, Dubajban élő Durov orosz származású, de saját magát a szólásszabadság harcosaként szokta jellemezni. A BBC megkeresésére elmondta: azért írt végrendeletet, mert a munkája kockázatokkal jár – a szabadságjogok védelme révén sok ellenséget szerez, beleértve a nagy államokat vezetését is.