2025.5.30 11:20
Olvasási idő 1:32
Krajnyák Petra

Volt asszisztense is szexuális erőszakkal vádolja Sean „Diddy” Combst

ARCOK SEAN COMBS - PUFF DADDY, P. DIDDY, DIDDY SZEXUÁLIS BŰNCSELEKMÉNY

Az ismeretlen nő 2009-ben kezdett el Combs személyi asszisztenseként dolgozni.

Sean „Diddy” Combs egykori asszisztense is vallomást tett a zenei mogul ellen zajló tárgyaláson New Yorkban, írja a BBC. Az ismeretlen nő, akire Mia álnéven hivatkoznak az ügyben, könnyek között vallott arról, hogy Diddy többször is megerőszakolta és bántalmazta, amikor a férfinek dolgozott. 

A hiphopmogul keresztbe tett kézzel ült a vádlottak padjánál, miközben a nő arról tanúskodott, hogy eddig rettegett a megtorlástól, amit vallomása vonna maga után. Mia azt vallotta, hogy 2009-ben, a húszas évei közepén kezdett el Combs személyi asszisztenseként dolgozni. A munkahelyi körülményeket kaotikusnak és toxikusnak nevezte.

„A hullámhegyek nagyon magasak voltak, a hullámvölgyek pedig nagyon, nagyon mélyek” – fogalmazott csütörtökön a bíróságon. Munkája megkövetelte, hogy „mindig Combs szeme előtt legyen”, és mindig „előre látnia kellett Combs igényeit, szeszélyeit és hangulatváltozásait”. Azt mondta, gyakran a férfi lakásaiban kellett tartózkodnia, de egyik helyen sem tudta magára zárni az ajtót, és soha nem távozhatott a rapper engedélye nélkül.

Kiemelt tartalom
A diabolikus január legfontosabb pillanatai: Zendaya eljegyzése, Jennifer Lopez válása és Dopeman humorérzéke A diabolikus január legfontosabb pillanatai: Zendaya eljegyzése, Jennifer Lopez válása és Dopeman humorérzéke 2025.2.10 13:39

A nő azt állította, a férfi többször is erőszakosan lépett fel ellene. Egyszer egy tál spagettivel dobta meg, ami majdnem fejen találta. Állítása szerint egy másik alkalommal Combs saját számítógépét nagy erővel a fejéhez vágta, miután elmondta neki, hogy a wifit még mindig javítják. 

Vallomásában arra is kitért, hogy szemtanúja volt annak, amikor főnöke erőszakoskodott volt barátnőjével, Casandra Venturával, aki korábban szintén azt állította a bíróságon, hogy a férfi szexuálisan bántalmazta őt. Felidézte azt is, hogy egyszer a párral vakációzott, és egyik este Ventura berontott a szobájába, azt üvöltve, hogy Diddy „meg fogja ölni”. Mia ezzel kapcsolatban elmondta, hogy eddig azért nem jelentette a látottakat, mert úgy vélte, hogy Combs befolyása a rendőrségre is kiterjed. 

A nő azt is állította, hogy Diddy többször is szexuálisan zaklatta, és egy alkalommal arra ébredt fel, hogy a rapper megpróbálja őt megerőszakolni. Egy másik alkalommal, amikor Combs 40. születésnapját ünnepelték a New York-i Plaza Hotelben, a férfi két feles vodkát itatott meg a nővel, amelyek „nagyot ütöttek”, ezután a férfi megcsókolta és benyúlt a ruhája alá.

Mia még pénteken is vallomást fog tenni, amikor már Combs védőügyvédei is kikérdezhetik.

Az amerikai szórakoztatóipar centrumában álló Diddyt tavaly szeptember 16-án tartóztatták le, miután legalább negyvenen beperelték szexuális zaklatás és más szexuális visszaélés vádjával. Ahhoz, hogy végül börtönbe kerüljön, erősen hozzájárult, hogy nyilvánosságra került egy videó, amin az látszik, ahogy Diddy rugdossa és megüti Cassandra Ventura r'n'b énekesnőt, aki több mint egy évtizedig volt a barátnője.