2025.3.25 8:41
Olvasási idő 0:44
Tóth Csilla

Titokzatos világító spirál jelent meg az égen Magyarország felett

TECH-TUDOMÁNY ŰRKUTATÁS

A furcsa jelenségre többen is felfigyeltek hétfő este, hamar kiderült azonban, hogy ember alkotta látványról van szó.

Percekig látható, spirálszerű jelenségről készültek fotók hétfő este az ország több pontján, a Telex olvasójának beszámolója szerint este kilenc óra környékén egy hol gyengébben, hol erősebben látható furcsa fény jelent meg az égen. A lapnak azt írták, „a spirál tekeredett és lassan változott egy középső fényes pont körül, ami szépen-lassan mozgott déli irányba. Kb. 4-5 percig volt látható, ami alatt folyamatosan haladt és változott a spirál”. Az örvényszerű látványosságot még Budapesten is észlelték, ám egyszer csak eltűnt az égről. 

Mint nem sokkal később kiderült, nem ismeretlen eredetű objektumról van szó, hanem a Space-X Falcon rakétája okozta a fenomenont. A Telex megkérdezte Kiss László csillagászt, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját, aki továbbította Szabó O. Norton hivatalos tájékoztatását, ami szerint „az amerikai National Reconnaissance Office NROL-69 küldetésének felbocsátása után a Falcon 9 rakéta második fokozata tervszerűen kiengedte a felhasználatlan üzemanyagát, nehogy irányítatlanul felrobbanjon. Mivel napnyugtához közel voltunk, a több száz kilométer magasan keringő eszközt és a kiáramló anyagot megsütötte a Nap, ezáltal látványos jelenséget okozott”.